Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53959 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Paradise now

stsmork cikke a Művház rovatból, 2005. november 24. csütörtök, 22:15 | 13 hozzászólás

Paradise Now - plakátA BBC-n akadtam rá egy képriportra, amit a Paradise Now forgatásáról készítettek; ott hallottam először erről a filmről. A történet két palesztin srácról szól, akik elhatározzák, hogy közösen fognak öngyilkos merényletet végrehajtani. Az ilyen filmek rendszerint az „a főhős két órán át agonizál, a végén pedig vagy felrobban vagy nem” kaptafára készülnek és dögunalmasak (mint ez itt). Itt most nem ez a helyzet, az író-rendezőnek sikerült egészen korrekt munkát összehoznia.

Szeretem az olyan filmeket, ahol már az első hatvan másodpercben látok valami olyasmit, amitől önkéntelenül is megemelem a kalapom a rendező előtt és azt mondom: ügyes. Ahogy az izraeli járőr az ellenőrzőponton visszaadja a női főszereplő kezébe az útlevelét és int neki, hogy mehet, a kamera fókuszt vált és mi látjuk, hogy a háttérben egy katona áll, aki csőre töltött géppisztolyával egész eddig a lány fejére célzott, és most leereszti a fegyvert.

Gondosan kikerüli a film az összes klisét, nincs benne szó "jók és rosszak harcáról", nincsenek se hősök, se gonosztevők, csak kilátástalan helyzetben lévő, elkeseredett, egyszerű emberek vannak. És itt-ott felcsillanó fekete humor: ahogy az egyik öngyilkosjelölt videóra mondja utolsó üzenetét, a társai kibontják az uzsonnáscsomagját, amit reggel az édesanyja készített neki (szegény azt hiszi, hogy a fia munkavállalási engedélyt kapott és dolgozni megy át Izraelbe), és – mondván, hogy neki már úgysem lesz szüksége rá – elkezdik majszolni a humusszal kent pitakenyereket.

Kicsit szürreális lehetett a forgatás: kíváncsi vagyok, hányszor tévesztették össze a statisztákat az igazi palesztin milicistákkal :) A BBC cikke szerint néhányan közülük statisztáltak is a filmben. Sőt, az egyikük még be is szólt, hogy a színész, aki videóra mondja az utolsó üzenetét, rosszul tartja a géppisztolyát.

Azt inkább ne vizsgáljuk, hogy a film objektív-e vagy sem; egy játékfilmnél amúgy sem ez a cél, arra ott vannak a dokumentumfilmek. És ha már a dokumentumfilmeknél tartunk, a december elsején kezdődő "verzió 2" filmfesztiválon vetíteni fogják ebben a támában az utóbbi évek legmegrázóbb dokumentumfilmét, a Halál Gázábant. Figyeljétek a fesztivál honlapját, hogy le ne maradjatok róla!

Ítélet: elgondolkodtató

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (13)

1

Fürkész, 2005. november 25. péntek, 08:52 (#)

Szerintem veszélyesek az olyan filmek, amelyek azt mutatják be, hogy a "terrorista is ember", mert az ilyen helyzeteket nem ismerő nézőben szimpátiát kelthetnek.

2

methan, 2005. november 25. péntek, 09:18 (#)

szerintem meg nem. már azoktól az okosságoktól is a hideg rázott, hogy az elfogyasztott kultúrtermékek erőszakossága felelős a fiatalkorúak bűnelkövetéséért és hasonlók. amúgy az ilyen helyzeteket nem ismerő ember alkalmasint közelébe sem kerül egy ilyen film megnézésének.

3

Zuzu, 2005. november 25. péntek, 12:10 (#)

Indul az Al-Jazeera angol nyelvű adása.

4

methan, 2005. november 25. péntek, 12:11 (#)

meg a bbc arab nyelvűje.

5

stsmork, 2005. november 25. péntek, 13:00 (#)

...és ezzel párhuzamosan megszűnik a magyar nyelvű BBC adása.

6

stsmork, 2005. november 25. péntek, 13:00 (#)

(És megszűnik a magyar nyelvű BBC adás.)

7

methan, 2005. november 25. péntek, 13:19 (#)

és ezzel együtt a német és még vagy 8-10 kelet-európai nyelvű adás is. szerintem érthető.

8

spityu zu, 2005. november 26. szombat, 23:09 (#)

A temaba vag az Odeonban jatszott A bomba átmérője cimu dokumentumfilm is.
http://href.hu/x/reo

9

spityu zu, 2005. november 26. szombat, 23:11 (#)

Az Europa es a Muvesz is jatsza.

10

spityu zu, 2005. november 27. vasárnap, 17:36 (#)

Megneztuk. Sajnalom az elpocsekolt idot. Szunet nelkul szol a dramainak szant zene, kapkodos vagasok szinten a dramaisag kedveerte, kozhely hegyek (egy ekkora tragediat nagyon hosszu ido alatt lehet csak feldolgozni, vagy talan soha, de az elet megy tovabb, a bosszu nem hozza vissza a halottakat, stb.). Az erintettekkel keszult interjuk nagy resze hangalamondaskent jelennek meg. Egy jelenet mutatja, hogy mit szurtak el: egy sebesz meseli el az egyik aldozat tortenetet. A mutoben, felig egy asztalra tamaszkodva latjuk. Kiderul, hogy aldozat sajat laban kerul a korhazba, de a sebesznek gyanus lesz, ezert hozza fognak az ellatasahoz, de a lany nem egeszen egy oran belul meghal. A sebeszen latszik, hogy sokat latott mar, kicsit emlekeztet a MASH egyik dokijara. Mikozben ezt a nem igazan mokas tortenetet meseli el, a sajatos arcaberendezese kulon eletet el, mint mosolyogna. Ha valamiert, akkor csak ezert az ot percert erdemes megnezni.

11

spityu zu, 2005. november 28. hétfő, 11:34 (#)

Elnezest a pongyola fogalmazasert. Az "Egy jelenet mutatja, hogy mit szurtak el" mondat jelentese: ilyennek kellett volna lenni az egesz filmnek, de ez nem sikerult.

12

spityu zu, 2005. november 28. hétfő, 16:01 (#)

http://index.hu/kultur/cinematrix/kritika/paradise/

A barb nevu indexes filmkritikus sztem batran nezhetne masik munka utan. Persze mindenkinek lehet velemenye egy filmrol, amit aztan meg is irhat, de ez a mondat SZPOILER KOVETKEZIK "mutassák meg, ahogy Szaid meghúzza az inge alól kilógó madzagot, ahogy teste a buszon utazók testével együtt szétrobban és szénné ég" SZPOILER VEGE arrol tanuskodik, hogy a leheto legvegletesebben felreertette a rendezo szandekat.

13

shadai, 2005. november 29. kedd, 20:25 (#)

miou vicioso recenziója @ judapest.org:
http://www.judapest.org/?p=290


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork