Tánctanár úr, kérem...

stsmork cikke a Művház rovatból, 2006. szeptember 21. csütörtök, 09:41 | 6 hozzászólás

Ha kezembe kerül a Magyar Narancs, rendszerint első dolgom, hogy az egotrip rovathoz lapozok, hogy megnézzem, Mérő László írt-e valamit; ha nem írt, akkor csalódottan teszem le az újságot. Így azután felcsillant a szemem, amikor a könyvesboltban megláttam a Maga itt a tánctanár? című könyvet.

Az összegyűjtött és könyv alakban kiadott cikkekkel általában az a baj, hogy ami újságcikk korában megállta a helyét, utólag gyakran eléggé szedett-vedettnek tűnik. Szerencsére Mérő tanár úr is tudja ezt, és az előszóban le is írja, hogy a cikkek nagy részét átdolgozta, illetve néhány helyen utólagos kommentárt is írt hozzájuk.

Azon, hogy a rendszerváltás után hirtelen hová tűntek el a politikai viccek, már én is töröm a fejem egy ideje. A Tanár Úrnak van egy tetszetős elmélete, legalábbis ami a rendőrvicceket illeti:

Korábban a társadalom a feladatuk egy jelentős részével nem értett egyet, és ezért a rendőrök eleve hülye helyzetbe kerültek, amelyben nem is tehettek mást, mint hogy hülyén viselkedtek.

Tanár Úr kérem, melyik Magyarországon tetszett élni? Lehet, hogy az ön környezetében mindenki szamizdatokat olvasott és titkon a rendszer megdöntésén munkálkodott, az én generációm azonban beleszületett a kádári diktatúrába, soha nem ismert mást, és mint megváltoztathataltan tényt, elfogadta azt. Szó nem volt holmi „egyet nem értésről”. A hatalomhoz való viszonyunkat nem a dacos ellenálás szelleme hatotta át, hanem az az érzés, hogy „azok ott fönt” mindenkinél okosabbnak hiszik magukat, nekünk pedig semmilyen eszköz sincs a kezünkben, amivel befolyásolhatnánk a dolgok menetét. Ezt azonban ma is pontosan ugyanígy érzem, akkor mi a különbség? Az, hogy ma az útlevelem a világ összes országára érvényes, és nem kell többet a bank előtt sorbaállnom, hogy kiválthassam az ötven dolláros valutakeretemet?

Nagy élvezettel, és némi kaján kárörömmel olvastam a szoftverfejlesztéssel kapcsolatos írásokat, ezen a téren én is sok mindent a saját káromon tanultam meg, és jó látni, hogy ezzel más is így van. Mindezek ellenére meglepett, hogy az előzetes projekt-terv készítését Tanár Úr úgy állítja be, mintha az egyedül az amerikaiak fura bolondériája lenne, amiről csak menet közben derült ki, hogy néha jól is jöhet. Nekem ez sokkal inkább a good common sense kategóriába tartozik, amelyet nem csak Amerikában, hanem a világon mindenhol máshol is gyakorolnak, és ezen a téren nem az amerikaiak okosabbak nálunk, hanem sajnos mi vagyunk butábbak mindenki másnál.

A dohányzásról szóló meddő vitát nem áll szándékomban ebben a cikkben újrakezdeni, azért hozom mégis elő, mert Tanár Úr eldicsekszik vele, milyen jól jött ez a rossz szokása, amikor az amerikai partner cégüknél járt látogatóban, és együttcigizés közben mennyi mindent tudott meg a vállalat belső viszonyairól. Ismerem én is ezt a jelenséget – dolgoztam olyan munkahelyen, ahol valamiért mindig csak a dohányosokat léptették elő – csakhogy ezt a gyakorlatot én elfogadhatatlannak tartom. Szomorúan olvasom, hogy éppen Ön, és éppen ezzel próbálja magyarázni a bizonyítványt.

Mindezzel együtt, a könyv átment a vizsgán, elolvasásra érdemesnek találtam. Van amiben egyetértek Önnel, van, ahol vitatom az álláspontját, de mindez nem ez számít, a fontos az, hogy írásaival gondolkodásra késztet. Ez pedig aranyat ér.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (6)