A női lélek mérnöke

stsmork cikke a Művház rovatból, 2006. december 26. kedd, 15:58

A Kostelec név hallatán nekem mindig mosoly ül ki az arcomra; ez a dzsesszrajongó jampecekkel és pattanásos arcú, kielégítetlen lányokkal zsúfolt cseh kisváros ugyanis Josef Škvorecký fergeteges regényeinek színhelye. Én a Csoda címűt tartom a legsikerültebbnek (1993-ban jelent meg magyarul az Európa kiadónál), most azonban egy pár évvel későbbi művéről lesz szó.

Kép: wikipédia

Az emberi lélek mérnöke öt évvel a Csoda után jelent meg, és sok tekintetben a Csoda kettő pont nullás változatának látszik. Itt is megtalálható a három idősík (Csehszlovákia a protektorátus idején, Csehszlovákia a fordulat után, illetve Kanada a nyolcvanas években), amelyek mellé ezúttal néhány mellékszál is becsatlakozik. Ugyanilyen örömteli növekedés történik a főhős szerelmeinek – beteljesült és reménytelen egyaránt – számában. A cseh szerzőket olvasva az a kép alakul ki a gyanútlan olvasóban, hogy a cseh férfiak mind szoknyavadászok, a cseh nők pedig (hogy mást ne mondjak) nimfomániások, és Škvorecký nem is tesz semmit, hogy lerombolja ezt a sztereotípiát.

Bár a szöveg a Csodában megismert módon boszorkányos ügyességgel multiplexel az idősíkok közt, a regény megnövekedett komplexitásának köszönhetően én olvasás közben rendszeresen elveszítettem a fonalat. Az ember az első száz oldal után már általában tudni szokta, hogy ki kicsoda, itt van olyan alak, akiről háromszázötven oldal után se tudom, hogy tulajdonképpen kicsoda és mit keres a történetben. Nem ártott volna, ha Škvorecký úr mellékel egy „ki kicsoda” összesítést is az első kötet elején, ahogyan a színdaraboknál szokás. Mindezek miatt én úgy érzem, hogy ezzel a kettő pont nullás változattal a szerző egy kicsit túllőtt a célon.

A teljes értékű műélvezetet nehezíti, hogy a regény tele van rejtett hivatkozásokkal, amelyeket a nem cseh kultúrkörben nevelkedett olvasó szinte biztosan nem ért. Hasznos lett volna lábjegyzetben elmagyarázni, hogy mik is azok a Kéziratok (nagy K-val), és hogy mi volt a cseh légió. Ha már itt tartuk, a regény címe is utalás egy Sztálin idézetre.

Nem csalódnak viszont azok, akik elsősorban a humoráért és a jópofa történeteiért szeretik Škvorecký-t: mindkettőből akad bőven a regényben. Végső soron tehát szórakoztató olvasmány ez a könyv, de ha történetesen tüdőgyulladás okán nem lettem volna majd egy hétig az ágyhoz szegezve, akkor valószínűleg már a századik oldal után visszaraktam volna a könyvespolcra.

Ítélet: csak megszállott Škvorecký-rajongóknak!

Megosztások Facebookon és Google Readerben

Hozzászólások