A mások élete
stsmork cikke a Művház rovatból, 2007. március 30. péntek, 04:40 | 15 hozzászólás
A világnak ebben a sarkában időről időre akadnak olyan rezsimek, amelyek még arra is kíváncsiak, hogy állampolgáraik milyen színűt kakilnak a WC-n. Amikor 1918-ban megnyíltak a monarchia levéltárai, tömegével kerültek elő a pitiáner hülyeségeket szorgalmasan dokumentáló ügynöki jelentések. Pont olyanok, mint amilyenek hetven évvel később a magukat szocialistának nevező rendszerek bukása után. De a megboldogult Német Demokratikus Köztársaság hírhed titkosszolgálata mindezt még a Gestapo legszebb hagyományaival is kombinálta, természetesen azzal a szándékkal, hogy Karl Marx eszméitől vezérelve megvalósítsák a földi paradicsomot.
Sajnos nem minden alattvaló érte el a felvilágosultság kellő fokát, és horribile dictu menekülni próbált a szocialista kánaánból, az ilyen szubverzív elemeket tehát a közjó érdekében megfigyelés alá kell vonni. Ismerős történet, átlagos teljesítményű színészekkel, néhol ütős díszletekkel (a titkosügynök panellakása díjat nyerhetne akármelyik belsőépítész retró-kiállításon), szép kerek történettel. Ugyanazt tudjuk meg belőle, amit már Esterházy Péter Javított kiadásából is megtanultunk: a maguk módján a beszervezett ügynökök is áldozatok, és ugyan kétségbe lehet vonni az erkölcsi tartásukat, de nem ők az igazán romlottak, hanem az a társadalmi rend, amelyik ilyesmire kényszeríti őket.
A rendszerrel dacoló értelmiségiek életét jól bemutatja ez a film, de adós marad a néhai NDK egy másik fontos embertípusának felelevenítésével: a mélységesen sötét, begyepesedett agyú mezei állampolgáréval, aki nem véletlenül érdemelte ki magának a „tokos” becenevet. Márpedig okos tokosból lényegesen nagyobb volt a felhozatal, mint szubverzív művészekből. A hiányt valmennyire pótlandó, elmesélek egy történetet:
Egy barátom idegenvezetőként dolgozott Magyarországon, és keletnémet iskoláscsoportokat kísért valmi táborba. (Busszal jöttek szegények valahonnan nagyon messziről.) Nyár volt, sütött a nap, és a gyerekek behúzták a busz ablakán a függönyt. A sofőr erre beletaposott a fékbe és dühösen hátraszólt:
– Addig nem megyünk tovább, amíg nem lesz rend!
– De hát mi a baj - kérdezték a szegény gyerekek - most még csak nem is hangoskodtunk!
– Behúztátok a függönyt.
– ???
– A függöny arra való, hogy díszítsen, nem pedig arra, hogy árnyékoljon nektek. Azonnal húzzátok vissza!
Megosztások Facebookon
Hozzászólások
Eddigi hozzászólások (15)
, 2007. március 30. péntek, 07:28 (#)
Nagyon helyes. Rendnek köll lennie.
Volt szerencsém a Honecker-éra fénykorában az NDK-ban körülnézni. Tanulságos volt.
, 2007. március 30. péntek, 10:30 (#)
"...a maguk módján a beszervezett ügynökök is áldozatok, és ugyan kétségbe lehet vonni az erkölcsi tartásukat, de nem ők az igazán romlottak, hanem az a társadalmi rend, amelyik ilyesmire kényszeríti őket."
Szerecsenmosdatás.
, 2007. március 30. péntek, 10:56 (#)
hány éves vagy Adi?
, 2007. március 30. péntek, 11:34 (#)
Tetszett a film, de többek között azért nem írtam kritikát róla, mert tudtam, hogy akkor majd türemkednek elő az NDK-s élmények. :)
89 májusában jártam életemben először az NDK-ban, amikor nálunk lényegében már kivirított a nagy szabadság, asszem a közgázon már a hihetetlenül bátor menzasztrájk is megvolt :). náluk viszont épp készültek a május 1-re, és még nem tudhatták, hogy az utolsóra. a következő képek villannak be:
- az aranyos házigazda nénink, aki sírva ölelgetett bennünket, amiért a Balatonon találkozhattak a nyugati rokonokkal (pedig a határnyitás még meg se volt)
- a határőrök ránk törése a vonaton, no meg a gigantikus fogtükörre emlékeztető célszerszámaik, amivel a hálókocsiban a felső ágyon fekvők mögött is keresték a szökni próbáló honfitársaikat
- a csomó lehajtott fejű ember a metró/vasútállomáson, akiket vagy három különféle egyenruhában feszítő seggfejek vezényeltek üvöltözve, táblákkal, hogy mikor mennyire közelíthetik meg az érkező szerelvényt. emlékszem, akkor azt gondoltam, na ez a rendőrállam.
a filmben többek között pont az tetszett, hogy úgy tudtam valamennyire beleélni magamat pl. a lehallgató szerepébe, hogy ugyanakkor nem szántam meg. kíváncsi vagyok, hogy a nyugatiak vajon mit és hogyan értenek meg ebből a filmből. lehet, hogy nekik teljesen mást mond, mint nekünk?
, 2007. március 30. péntek, 15:15 (#)
Engem Szabó Istvánra emlékeztetett a megfigyelő hadnagy tekintetre, arcra, különösen amikor Piros Aranyat vacsorázott.
, 2007. március 30. péntek, 15:59 (#)
Igen, nekem is volt egy olyan pont a filmben, amikor azt mondtam magamnak, hogy nehogy már megsajnáljam a lehallgató hadnagyot... Ja, és a piros aranyat is kiszúrtam. Egyébként egy belga születésű, de Amerikában élő ismerősömmel együtt néztük meg a filmet, és szerintem ő sokkal tragikusabbnak látta a sztorit, mint én.
, 2007. március 30. péntek, 16:06 (#)
Én '86-ban jártam arrafelé. A lengyel-keletnémet határon 4 órát várakoztunk éjszaka úgy, hogy velünk együtt 5 autó állt a határon. Mindenünket egy gurulós kiskocsira kipakoltatták, majd egy dróttal elkezdtek kotorászni a benzintankban. Mikor elkezdtem hangosan röhögni, majdnem pofán vágtak a gumibottal.
Ja és mindezt nem a lengyel határőrök, mondanom sem kell...
, 2007. március 30. péntek, 18:41 (#)
én 8 éves fejjel szintén '86ban. a lengyel-német határon az apám elbaszta, hogy melyik a népszerű határátkelő és ezért egy tengerparthoz közelebbi, de jelentéktelen forgalmú ponton keltünk át (amúgy gond nélkül, bár mi lengyel konzuli útlevelekkel). viszont mindenféle csatlakozást lekéstünk berlinbe, így kénytelenek voltunk stoppolni (apu, anyu, 8 éves én, és a bőröndök). egy értelmiségi forma berlini pár (legalábbis a fickó szakállas volt) vett fel minket wartbourggal, és a fuvaron túl teljesen természetesnek vették, hogy muszáj náluk megszállnunk, nem mehetünk szállodába. megkaptuk a barátaik lakását pár éjszakára, akik történetesen épp budapesten turistáskodtak. az apám megakarta szerelni a tévéantennát és elbaszta a villanyt a lakásban (nem balfék amúgy, hanem vállalkozó szellemű), de ez nem árnyékolta be a kapcsolatot, sőt, a pár minden reggel hozott reggelit és úgy kezeltek minket, mintha valami nyugati rokonok lennénk. amikor a barátok megjöttek budapestről, csak azt tudták hajtogatni, hogy "budapest amerika! budapest maga amerika!". az ott töltött pár napom legmeghatározóbb élménye valószínűleg az volt - legalábbis szinte kizárólag erről vannak emlékeim -, hogy apám győzködi anyámat, hogy "most kell dobbantani nyugatra", hiszen "csak pár megálló s-bahnnal", amitől anyám meg hisztériás rohamokat kap, hogy hagyja már békén ezzel a hülyeséggel. ja és nemsikerült feljutni a tévétoronyba, mert kilométeres sor állt.
én egy szánalmasan szentimentális gyökér vagyok igazából: amikor 2002ben egy barátommal elstoppoltunk berlinbe, és vegigsétáltunk a fal megmaradt kb egy kilométere mentén, majd megnézegettük a képeket a szedettvetett kiállításon a régi időkről, akkor nekem faszomtudja miért, de könnyek szöktek a szemembe. valamiért kurvára megérint ez az egész ndk téma, emlékszem anno az alagút c. filmen is nagyon meghatódtam.
elnézést az offért, és köszönömhogy...
, 2007. március 30. péntek, 18:55 (#)
berlinben én először pár éve, és engem is nagyon gyomronvágott "ez az egész ndk téma". és én is köszönömhogy.
, 2007. március 30. péntek, 20:29 (#)
pblue: "egy értelmiségi forma berlini pár (legalábbis a fickó szakállas volt)" LOL
, 2007. március 31. szombat, 07:45 (#)
Én is offolódva :) de hadd csatlakozzak: 89 koraőszén jártam mindkét Berlinben, keletről nyugatra. A fogtükrök, amiket Ervin említ, abszolút megvoltak a Falnál is (kocsik alá néztek vele) - kerítés-témához, tudjátok, kicsit konyítok :) -, amit még teljes üzemében élvezhettünk.
A Friedrichstrasse pályaduvarnál akkora tolongás volt, hogy inkább lementünk a Checkpoint Charliehoz (világútlevéll lehetett), pontosabban a GüST* Zimmerstrasséhoz. Mélységesen gyanakvó kékruhás NDK határőr kérdezte hitetlenkedve, hogy mindannyiunknak van-e ilyen pecsét az útlevelében, hogy mindenhová érvényes, aztán kelletlenül beengedett az átkelő belsejébe, ahol libasor-labirintus, kamerák, üveg mögül figyelő hatóság, aztán egyenként útlevél és ábrázat ellenőrzés, hátha csak magyar turistának álcázott, de épp a Republikflucht bűnét elkövető NDK-sokról van szó.
Kifejezetten szorongtunk. A határ mint olyan, számunkra is a félkatonai, tartsd-magad-távol területet jelentette számunkra, de a Fal mindenen túltett. Holott nem is az ő országuk alattvalóiként (az állampolgár eufemizmus volt) mentünk át.
A túloldali pár méteres gyalogutat a határvonalig, annak átlépését, és a Nyugat-Berlinnel való szembesülést nem ecsetelném, de onnan visszanézve rajzolódott ki igazán az egész Kelet sivársága és visszássága. Vegyétek ehhez hozzá, hogy pár hónappal később összeomlott az NDK (is) és a Fal is :)
Ja és akkori élmény volt filmben Wim Wenderstől a "Berlin fölött az ég" (hogy legalább kicsit filmben ontopik legyen). Ebben van egy jelenet, amikor Nyugat-Berlinben, egy irodaház tetején ülő öngyilkosjelölt gondolatait hallgatja az egyik angyal: "[harangoznak?] Valahol Keleten... Mindenütt Kelet van." Aki ismerte Nyugat-Berlint, a (Kelettől) teljesen körbezárt szabadságot, annak ez mindent elmondott.
Azóta sajnos csak a Google Earthön át repkedek Berlin felett, és keresem a Fal egykori vonalát (jó, mondjuk eléggé tudom :) ), és sehogy sem tudok Berlinre másképp gondolni, mint a frontvárosra, a Viersektorenstadtra, ahol minden, de minden arról szól, ami 1961-ben történt. A Bernauer Strasse befalazott ablakaira, a sáros-gazos, kihalt pusztasággá lett Potsdamer Platzra, a zsákutcává változott hidakra és ilyesmikre gondolok. Pedig hát hülyeség, ennek ma már alig van nyoma.
Szentimentálisan én is ott téblábolnék a szektorhatárok mentén, pl. a Brandenburgi Kapu nyugati oldalának ívelt járdaszegélyén, és azt motyognám, hogy "de hát itt volt, itt történt, _azon a napon_ itt kúsztak elő Kelet-Berlinből a vízágyús autók, hogy távoltartsák a nyugati szektorok megrökönyödő és felháborodó lakóit, amíg az öntudatos munkások** kihúzzák a szögesdrótot és összetákolják az első, ideiglenes kerítést"...
Ja és a filmekhez írjuk fel a "Good-bye Lenin" c. alkotást is, amit isten tudja miért, vígjátéknak aposztrofáltak itthon sok helyen. Pedig nem az, szívszorító tragédia.
Elnézést. :(
---
* Grenzübergangstelle, én is rövidíteném a helyükben :)
** a legnagyobb részük annyira agymosott volt, hogy önként jelentkezett a munkára, és hitte, hogy jó ügyet szolgál
, 2007. március 31. szombat, 12:33 (#)
Nekem most sok szilánk közül kettő jut eszembe, mindkettő a fal nyugati oldaláról:
- Potsdamer Platz, a falban végződő villamossínek
- Az ilyesmi ( http://www.univie.ac.at/cga/art/img19.gif http://www.trashcity.org/BLITZ/BLIT1089.JPG ) FALfestmény
, 2007. március 31. szombat, 16:37 (#)
Azok a sínek, rajtuk a 4. generációs Fallal nagyon durván néztek ki, amikor először találkoztunk velük, percekig döbbenten néztük (és fotóztuk). De idézhetnénk ezernyi ilyen "szilánkot", a Fal abszurditásával sosem lehetne betelni, és csak azt lehet hajtogatni, hogy warum? warum? warum?
"Niemand hat die Absicht, eine Mauer zu errichten." (Walter Ulbricht hazudott ilyet az újságírók orcájába bele, a szektorhatárok lezárása előtt 2 hónappal)
, 2007. március 31. szombat, 18:29 (#)
pblue: öregebb, mint te.
, 2007. április 2. hétfő, 17:46 (#)
ha filmek, akkor nehagyjuk ki volker schlöndorff lövés utáni csend-jét se! az is zseniális darab, és valamennyit hozzátesz a megértéshez is. (ráadásul mostanában újra aktualitást nyert brigitte mohnhaupt miatt.)
Menü
-
Listák
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók -
Feedek
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Impresszum
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork