Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53852 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


A Yom Kippur-i háború

stsmork cikke a Művház rovatból, 2007. május 27. vasárnap, 16:50 | 18 hozzászólás

The Yom Kippur WarYom Kippurt hiába keresik a térképen a vallási kérdésekben hozzám hasonlóan járatlanok, ez ugyanis nem hegy vagy város, hanem egy zsidó ünnep neve. 1973-ban ennek az ünnepnek az első napján tört ki a soron következő arab-izraeli háború, amely így a „Yom Kippur-i háború” nevet kapta. E háború történetét meséli el, olvasmányos formában, rendkívül részletgazdagon, a Jerusalem Post egykori haditudósítójának könyve.

Hat évvel a hatvanhetes nagy zakó után (amelynek során Izrael hat nap alatt katonailag agyagba döngölte szomszédait) Egyiptom és Szíria úgy gondolták, hogy az arab világ jó hírén esett csorbát egy meglepetés szerű visszavágóval lehetne a legjobban kiköszörülni. Elég kézenfekvő gondolat, Izraelt mégis váratlanul érte a dolog. Látták ugyan, hogy Egyiptom és Szíria termérdek harckocsit, hadianyagot meg katonát halmoz fel a határon, de elintézték annyival, hogy biztos valami nagyszabású hadgyakorlat készül. Az izraeli felderítés abból indult ki, hogy Egyiptom addig úgysem kezd háborúba, amíg nem kap a Szovjetuniótól vadászbombázókat és Scud rakétákat, az oroszok meg nem siettek a szállítással, mert nem akarták, hogy arab barátaik egy olyan háborúba keveredjenek, amelybe valószínűleg belebuknak. Szíria csapatösszevonásaira pedig azt mondták az elemzők, hogy Szíria egyedül úgysem mer támadni, Egyiptomról meg már bizonyítottuk, hogy nem kezd háborút, Q.E.D. Csakhogy Szadat azt mondta, nem fog az idők végezetéig a bombázókra meg a rakétákra várni, mert akkor sose kezd háborút. Az izraeli hírszerzés figyelmét elkerülte a megváltozott egyiptomi koncepció.

Tel Avivban csak akkor kezdtek el komolyan gyanakodni, hogy valami gáz van, amikor Egyiptomból és Szíriából kapkodva evakuálni kezdték a szovjet katonai tanácsadók családjait. Magukat a tanácsadókat azonban nem. Hosszas körömrágás után végül elrendelték a mozgósítást, de csak Yom Kippur reggelén. Különös módon ez inkább előnynek bizonyult. A tartalékosok zöme az ünnep miatt épp a zsinagógában volt, így küldöncök nem a lakásukon keresték az embereket, hanem a zsinagógába vitték az összes behívót.

Délután kettőkor az egyiptomi hadsereg frontális támadásba lendült a Szuezi csatorna mentén, északon pedig szír harckocsik kezdtek özönleni a határon át. A többszörös túlerőben lévő támadók csakhamar elfoglalták vagy semlegesítették a gyengén felszerelt határvédő erődöket. A támadásra válaszoló izraeli harckocsizó egységeket a harctéren kellemetlen meglepetés várta. Eddig az volt a szokás, hogy ha az ellenség gyalogsága felbukkant a láthatáron, teljes gázzal elindultak feléjük, és a géppuskákból addig lőttek, amíg szét nem zavartak vagy le nem kaszáltak mindenkit. Ezek a katonák azonban nem szaladtak el, hanem szépen megvárták, amíg a tankok közelebb érnek, aztán előkapták a szovjet gyártmányú RPG-7-eseiket és megsorozták velük az izraeli tankokat. Az RPG-k mellett a Sagger páncéltörő rakéták nehezítették tovább a harckocsizók életét. Ezek egy vékony drótot húztak maguk után a levegőben, amelyen keresztül a kezelő egy kis joystick segítségével vezette célra a rakétát. Az izraeliek először nem tudták, hogy mik azok a kis fények a láthatáron, amelyeket fél percen belül robbanás követ valahol a közelben, és helyben kellett elhárító taktikákat improvizálniuk. (Az egyik ilyen az volt, hogy elkezdtek gyors tempóban előre-hátra vagy ide-oda manőverezni, a lánctalpakkal felkeverve a homokot, hogy a rakétát irányító katona ne lássa a célt.) Légi támogatással persze szét lehetett volna verni a homokban lapuló RPG-seket, csakhogy az izraeli légierőt gyakorlatilag megbénították az arabok által felvonultatott SA-6-os légelhárító rakéták, amelyek ellen még az amerikaiaknak sem volt ellenszerük. Az egyiptomi hadvezetés húszezer fős veszteséggel kalkulált a háború első pár napjára, ehhez képest összesen nyolcszáz katonájuk esett el, miközben csaknem teljesen megsemmisítettek egy ellenséges páncélos hadosztályt. Megdőlt az izraeli hadsereg legyőzhetetlenségének mítosza.

Kilőtt tankok a Golán fennsíkon
Kilőtt szíriai T62-esek egy tankelhárító ároknál. Az egyiket épp az átkelés pillanatában találták el, használhatatlanná téve ezzel a hidat. A kép bal szélén látszik az átjáró, amelyet később buldózerek nyitottak a többi harckocsi számára.

Az erőviszonyok valamivel kiegyenlítettebbé váltak, amikor a tartalékosokból felállított egységek kiértek a frontra. Az arabok még most is túlerőben voltak, de a kiképzésbeli különbségek kezdtek megmutatkozni. Az izraeli harckocsik nagyobb távolságról nyitottak tüzet, gyakrabban találtak és gyorsabban töltöttek újra, mint egyiptomi és szír ellenfeleik. Mindkét fronton megtört az offenzíva lendülete, de a frontvonal mélyen benyúlt az izraeli területre. Megindult a politikai alkudozás a fegyverszünet időpontjáról és részleteiről. Persze nem az érintett felek közt – ezek ugyanis nem voltak hajlandók szóba állni egymással – , hanem pártfogóik, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Ha a háború során valamelyik oldal döntő fölénybe kerülne, akkor a megfelelő pártfogó kénytelen volna „internacionalista segítséget” nyújtani, azt meg nem úsztuk volna meg harmadik világháború nélkül. Ezt egyik fél sem akarta. Tuti kis döntetlenre kellene hát kihozni a dolgot, csakhogy egyelőre Izrael, akárhogy is nézzük a térképet, vesztésre áll. Az amerikai külpolitika ezért megpróbált időt nyerni, amíg az izraeli ellentámadás erőre kap.

A háború hatodik napjára sikerült az északi fronton a 67-es tűzszüneti határig visszaszorítani a szíreket. Izrael válaszút elé került: megálljanak-e itt, védekezésre berendezkedve, a felszabaduló egységeket pedig dobják át a Sínai félszigetre, vagy törjenek be Szíriába és induljanak meg Damaszkusz felé? Egész napos vita után az utóbbi mellett döntöttek. Nem állt szándékukban további területeket csatolni az országhoz, de azt remélték, hogy az elfoglalt területek kedvező pozíciót biztosítanak majd a fegyverszüneti tárgyalásokon. Meg aztán, pszichikus hatása van, ha Damaszkuszban egész nap hallatszik az izraeli ágyúszó.

20070527_yom_kippur_golan_front.jpg
Hadműveletek a Golán fennsíkon

Damaszkuszban a hadsereg parancsnokságon ki is tört a pánik. Négy nappal később, Egyiptom (Szíria kérésére) frontális támadást indított a Sínai félszigeten, abban a reményben, hogy ezzel izraeli erőket vonjon el az északi harctérről. Az eddigre már jól felkészült izraeli hadsereg szétverte a támadást, majd ellentámadásba ment át és, kihasználva a csatorna keleti partján felvonult két egyiptomi hadsereg közötti rést, lejutott a csatorna partjáig, ahol nekiállt hidat építeni. (Ez műszaki bravúr volt, mivel Izraelnek egyetlen ország sem mert hídépítő rendszert eladni, pont azért, hogy megakadályozzanak egy esetleges Egyiptom elleni támadást. Ezért Nyugat-Európában kiselejtezett és ócskavas áron beszerzett önjáró pontonokból álltak neki hidat eszkábálni.)

Az első napok tapasztalataiból okulva most már gyalogsági támogatással együtt vetették be a harckocsikat, és csak az ellenség RPG-s csapatainak felszámolása után küldték előre a tankokat. A csatorna nyugati partjára áthajózott harckocsik első feladata a légvételmi rakéták felszámolása volt, megnyitva ezzel az eget a légierő számára. Az egyiptomiakat némileg meglepte ez a váratlan fordulat, nem gondolták, hogy Izrael komolyabb katonai erőt hozna át a csatorna nyugati partjára, és nem kezdték meg időben a keleti parton lévő egységek visszavonását. Hamarosan sikerült teljesen körülfogni az egyiptomi harmadik hadsereget, s az izraeliek kedves gesztusként elvágták a bekerített hadsereget ivóvízzel ellátó csöveket.

20070527_yom_kippur_sinai_front.jpg
Sínai front, október 15 - 24

Október huszonharmadikán, tizenhét nappal a háború kitörése után, megkötötték a fegyverszünetet. Amelyet Izrael nem sietett betartani, mert érezte, hogy nyerésben van, és igyekezett tovább erősítenie a pozícióit. Különösképp a bekerített harmadik egyiptomi hadseregre fájt a foguk, végül az amerikaiak állították le őket, Kissinger megüzente nekik, hogy „The destruction of the Egyptian Third Army is an option that does not exist.” Jöhettek az ENSZ megfigyelők. (A háborút véglegesen aztán az 1978-as Camp David-i megállapodás zárta le.)

Ki nyert? Izrael, mert nem csak hogy visszaverte a váratlan támadást, hanem mindkét fronton ellentámadásba ment át és újabb területeket foglalt el. Egyiptom és Szíria, mert ők rúgták az első gólt, nem is akármekkorát. A Szovjetunió, mert páncéltőrő fegyvereik és légelhárító rendszerük fényesen szerepelt. (Az ütközetek után az izraeliek összeszedték az RPG-get és a kalasnyikovokat az egyiptomi halottaktól. Ennél jobb reklámot nehéz lenne kitalálni.) Az Egyesült Államok, mert közvetítői szerepének mintegy mellékhatásaként átnavigálta Egyiptomot a béketáborból amerikai befolyás alá.

Ki veszített? Mindenki. Az arab olajtermelő államok büntetésül embargót vezettek be azok ellen, akik a Yom Kippur-i háborúban Izraelt támogatták. Ezzel kezdetét vette a 73-as nagy energiaválság, amelynek hatásai aztán az egész hetvenes éveket végigkísérték.

Izraelben parlamenti vizsgálóbizottságot állítottak fel annak kiderítésére, hogy hogyan érhette őket ennyire váratlanul a háború. A jelentés közzététele után lemondott a miniszterelnök (Golda Meir), helyét Yitzhak Rabin vette át. Sadat elnököt 1981-ben iszlám fundamentalisták lelőtték a Yom Kippuri háborúban aratott győzelem nyolcadik évfordulóján tartott katonai ünnepségen. Az elnök felállt székéből a tribün felé közelítő katonák láttán, abban a hitben, hogy azok az ő üdvözlésére ugráltak le a teherautóról. (Másnap Miskolcon a Déli Hírlap „Szadat felállt mielőtt leterítették” szalagcímmel jelent meg, amin akkoriban azért akadt meg a szemem, mert az ilyen stílusban fogalmazó bulvárlapok még nem léteztek.)

Az izraeli légierő pedig lázas munkába kezdett, hogy a szovjet gyártmányú légelhárító rakéták elhárítására kitaláljon valamit. A pontos részletek nem ismertek, de amikor az 1982-es libanoni háborúban támadást intéztek a Bekaa völgy ellen, az ott állomásozó tizenkilenc légvédelmi állomásból egyetlen nap alatt tizenötöt megsemmisítettek, hármat pedig súlyosan megrongáltak. Megingott a szovjet légvédelmi fegyverek sebezhetetlenségébe vetett hit, amely (a könyv szerzője szerint) közvetve a Szovjetunió összeomlásához vezetett. De ez nekem már túl merész következtetés.

Képek: Wikipédia

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (18)

1

karmazsin, 2007. május 27. vasárnap, 17:25 (#)

Hiányzott már a délkelet-ázsiai történelemleckék után egy ilyen post. Köszi! :)

2

nyelv-ész, 2007. május 27. vasárnap, 20:29 (#)

Érdekes lenne visszatekinteni 1945-ig (vagy még korábbra), hogy megértsük, miért is szeretik annyira a környező arab államok Izraelt, és miért igyekeznek minden erejükkel a tengerbe szorítani.

3

holland, 2007. május 27. vasárnap, 20:39 (#)

Izrael- Arab világ 2:0
Csak nehogy most legyen a visszavágó.

4

Author Profile Page stsmork, 2007. május 27. vasárnap, 21:02 (#)

Nyelv-ész, gondolkodom a dolgon, de egyelőre nincsenek hozzá jó forrásaim.

5

Dr. Minorka, 2007. május 27. vasárnap, 21:16 (#)

Nem az RPG volt a lényeg, bár az egyiptomiak kétharmad fel volt vele szerelve, hanem a Sagger rakéták, és persze a légvédelmi ernyő. Az a csaknem megsemmisített izraeli páncélos hadosztály az egy brigád volt, viszont kb. egy perc alatt teljesen semmisült meg.
Sagger:
http://en.wikipedia.org/wiki/AT-3_Sagger
Szadat volt az a monumentális idióta, aki a parancsnokai tiltakozása ellenére támadásra adott parancsot október 14-én, kihozva az egyiptomi csapatokat a légvédelmi ernyő alól.
Egyetlen erődöt nem tudtak elfoglalni az egyiptomiak a Budapest nevűt.
Az izraeliek minden fegyvert összeszedtek, rendesen egy javítva is rajtuk (pl. párnázott, kényelmes ülésekkel látták el a zsákmányolt szovjet harckocsikat).

6

Author Profile Page stsmork, 2007. május 27. vasárnap, 21:48 (#)

Érdekes, hogy én ezekről a Sagger rakétákról ebben a könyvben olvastam először. RPG-7-essel én is találkoztam a szép emlékű Magyar Néphadseregben, de ilyen joystickkal irányítható herkentyűkre nem emlékszem. (Igaz, én tüzér voltam, nem nyuszi.) Tényleg nem is volt nekünk, vagy csak elkerülte a figyelmemet?

7

Dr. Minorka, 2007. május 27. vasárnap, 23:10 (#)

"A Magyar Néphadseregben a BMP–1 harcjárművek és a Mi–24 harci helikopterek fegyverzetében volt rendszeresítve a Maljutka rendszer." magyar wikipédia
Nem olyan régen vonták ki őket a hadrendből (114 db). Előtte az SZPG-nek nevezett komolyabb (hosszú kályhacső, 5 emberrel, én történetesen a lőszert cipeltem) készség volt az RPG mellett.

8

Penálen, 2007. május 27. vasárnap, 23:27 (#)

Hát, akinek Yom Kippur nem monds semmit, az sztem nem vallási kérdésekben járatlan, hanem az általános műveltsége lukas...

Kíváncsian várom a Yom Kippur cseh vonatkozásait :)

9

Dr. Minorka, 2007. május 27. vasárnap, 23:35 (#)

Nem teljesen cseh, viszont egybeesik a Ramadánnal (illetve annak valamelyik részével):)

10

baku, 2007. május 28. hétfő, 16:09 (#)

stsmork:
az amazonról rendelted ide kishazánkba a könyvet? én annyi rémisztőt hallottam a kleptomán postásokról, hogy meg sem próbáltam ezt a bravúrt. egy francia haver címére szoktam rendelni, aztán ha arra járok összeszedem a könyvecskéimet.
merjek magyar címre rendelni? azt mondják az egy jó trükk, ha cégnévre kérem, mert abba kevésbé mernek beletúrni.
(ez a baj a Tékozló Homár féle oldalakkal: mindig jönnek az ilyen "lopós postás" sztorikkal miközben lehet, hogy 100-ból 99-szer rendben megjön az árú, én pedig a fórumok által befolyásolva balga módon pont az ellenkezőjét feltételezem)

11

Author Profile Page stsmork, 2007. május 28. hétfő, 20:03 (#)

Baku, a könyvet a reptéren vettem Tel Avivban, amikor kiderült, hogy két órát késik a gépem és emiatt Milánóban kell majd töltenem az éjszakát :-( Én se nagyon merek az Amazonról magyarországi címre rendelni, de volt már, hogy nem volt más választásom (sürgősen kellett a könyv) és csodák csodájára megjött a csomag, épségben és még hamarabb is, mint vártam. A lakáscímemre jött, a saját nevemre.

Mielőtt elbízod magad: nekem is több könyvem veszett már el a postán, bár azokat simán borítékban küldtem (Írországból Magyarországra), nem az Amazonon keresztül. Úgyhogy én azt javaslom, hogy ha nem túl drága a cucc, amit rendelsz, akkor meg lehet reszkírozni a magyarországi címet, de ha nagyobb értékről van szó, akkor mindenképp külföldi ismerőshöz rendelj és hozasd haza valahogy, az a tuti.

12

Baku, 2007. május 28. hétfő, 23:04 (#)

köszi, sajnos a kétségeim megmaradtak...
egyébként vicces, hogy olyan országban éldegélünk, ahol már annak is örülni kell, hogy egy csomag időben és épségben hazaér.
végülis: a kis öröm is öröm :-)

(a probléma vélt megoldása: a Szerencsejáték Rt. helyett a Posta privatizációja)

13

shadai, 2007. május 29. kedd, 00:37 (#)

Valóban, az izraeliek abból indultak ki, hogy Szadaték nem fognak támadni, hiszen az arabok 6 évvel korábban tökéletesen megbizonyosodhattak arról, hogy nincs esélyük Izrael elpusztítására. Amire nem gondoltak az izraeliek, hogy Szadaték stratégiai célja ezúttal nem is a zsidó állam elpusztítása, hanem csupán a "pszichológiai egyensúly" helyreállítása. Szadat rá akarta ébreszteni az izraelieket arra, hogy nem ülhetnek a 67-es babérjaikon, nem tehetik meg azt, hogy nem tárgyalnak - legalább a Sinai-ról. Ez az elképzelés be is vált neki tökéletesen és az évtized végére Egyiptom visszakapta a félszigetet. (A turizmust még Izrael építette ki a félszigeten 73-79 között, ami azóta is virágzik.)

Egy gondolat: nem tartom kizártnak, hogy a tavalyi libanoni fiaskó is elindít egy efféle "gondolkodási folyamatot" Izraelben.

De visszatérve a jom kipuri háborúra: az USA nem csak "haladékot" adott Izraelnek, hanem fegyvereket is szállított a háború során. A kongresszus ezt a döntést elég sokáig halogatta, de aztán amikor azt a beszámolót kapták a háború egyik kritikus napján a hírszerzéstől, hogy *valami atombomba kinézetű tárgyat* erősítenek az izraeliek épp egy repülőgépre a sivatagban, pár órán belül sikerült e döntést meghozniuk. Másnapra Izraelben volt a milliós értékű fegyverszáálítmány és ez eldöntötte a háborút. Természetesen a szovjetek is aktívan szállítottak fegyvereket a háború alatt (ők már október 9-től kezdődően, összesen 9000 tonnányi hadifelszerelést szállítottak az arab szövetségeseknek).

Az egyik legizgalmasabb könyv a témáról Victor Israelyan-től származik ("Inside the Kremlin During the Yom Kippur War"), aki csúcsdiplomata volt a háború idején a Szovjetunió külügyminisztériumában. A másik értékes beszámoló természetesen Henry Kissingertől származik (pl. "Diplomacy", megjelent magyarul is).

ui: a legjobb háborús elemzéseket (valósidőben általában) Gary "The War Nerd" Brecher-től érdemes beszerezni. (http://www.exile.ru/archive/by_author/gary_brecher.html)

14

k3y, 2007. május 29. kedd, 10:48 (#)

off:
nekem kb 60% a veszteségem a Magyar Postán, vegyesen céges címre, sajátra, mindegy. Most szerencsére van haver Dublinban, aki időnként hazajön és elhozza pluszban azt a 2-3 könyvet, amit hozzá rendelek.

15

dani, 2007. május 30. szerda, 19:24 (#)

nyelv-ész: valamikor régebben olvastam egy Leon Uris: Exodus c. könyvet ( http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/Rah/0/3908/leonurisexodus.html ), amely regényes formában, de állítólag a történelemhez (többé-kevésbé) hűen vázolja az eseményeket. szerintem érdemes elolvasni.

16

sbzx, 2007. május 31. csütörtök, 11:33 (#)

Én 1992-93-ban voltam katona és akkor még bőven volt Maljutka. Maga a rakéta hihetetlenül egyszerű, robosztus, zavarhatatlan, szinte védhetetlen. Akkoriban még a kiképzésünk része volt az is, hogy egy... hogy is mondjam csak... videojátékszerű Maljutkaszimulátorral gyakoroljuk a gaz (akkor már nem imperialista) ellenség megsemmisítését.

A páncéltörő rakéták vezetékes távirányátásának gondolata azóta is folyamatosan lenyűgöz. Érdekes például, hogy a rakétafuvókák nem hátul, hanem oldalt, a stabilizáló szárnyak tövében helyezkedtek el azért, mert a rakéta farában egy nagyteljesítményű, a rakétát indító katona felé világító infralámpa volt elhelyezve. Ez pedig folyamatosan jelezte az irányítórendszernek a rakéta pozícióját, melyet a katona két, egymásra merőleges tengelyen forgó tárcsával irányított. Leírhatatlanul primitív, bombabiztos és olcsó megoldás. Az irányítóvezeték egyébként a rakéta hátsó részén, az infralámpa körül, egy csévén helyezkedett el és a rakéta stabilizáló forgásával ellentétes irányban csévélődött le. A vezeték nagyjából 0,1-0,2 mm átmérőjű, lakkozott rézhuzal volt (vö. trafóhuzal). Ebből 3000 m elég kis helyen is elfér és elég tartós is ahhoz, hogy elviselje a kilövés és a repülés közbeni igénybevételt.

17

azeszponem, 2010. november 12. péntek, 11:41 (#)

Amit a Bekaa völgybe telepitett szír rakéták ellen kitaláltak az izraeliek szerintem zseniális. Ugyanis katyusa álványokról olyan viszonylag kicsi repülőgép "maketteket" küldtek fel amelyeken a "nagy" gépek jeladói voltak, amikor a radarokon látszott hogy jönnek a "gépek" aktiv módba kapcsolták a radarokat, innen az izraeliek is látták őket és valós gépeikkel ki is iktatták azokat, igy a szír rakétáknak nem volt szeme. Ezek a kis gépek a mai személyzet nélküli felderítő gépek ősei lettek.

18

NATO01, 2014. január 27. hétfő, 22:09 (#)

azt tudjátok,hogy a izraeli háborùkban"mi"/NATO/ gyokoroltunk a helyieken!
az amerikai, britt,francia,stb. hadseregek!
ez màr történelem....és nem túl érdekes!


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork