Harry Potter and the Deathly Hallows

Kispad cikke a Művház rovatból, 2007. július 22. vasárnap, 11:17 | 7 hozzászólás

A Guardianhoz hasonlóan (akik a New York Times kritikáját hozták le) mi is hozott anyagból dolgozunk, és egy szerkesztőséghez közel álló Harry Potter-rajongó kritikáját közöljük a hetedik kötetről. (Nyugodtan kattinthattok, nem derül ki a vége.)

Harry utolsó nyarát tölti Dursley-éknél. Néhány nap múlva nagykorú lesz – és akkor megtörik a családi hajlék nyújtotta védelem. Közben végre kell hajtania a küldetést, amit Dumbledore hagyott rá: meg kell találnia és megsemmisítenie a fennmaradó, Voldemort lelkének darabjait őrző horcruxokat. Ha ez nem lenne elég teher egy tinédzsernek, emlékezzünk a jóslatra: kettejük közül egyik sem élhet a másik halála nélkül.

Alig hatszáz oldalával a sorozat utolsó kötete jóval rövidebb, mint az előző kettő. Ez a javára vált: a cselekmény sokkal pörgősebb, kevesebb az unalmas kitérő (én különösen Hagrid féltestvérének a történetét untam az előző részekben). Ugyanakkor már az ötvenedik oldal tájékán elkezdenek gyűlni a hullák, és a történet lendületében nincs is nagyon időnk meggyászolni őket.

A kötet végére összefutnak a szálak. Az előző kötetekben egy félmondatban megemlített tárgyaknak vagy eseményeknek hirtelen nagyon fontos szerep jut. Sokat tudunk meg Dumbledore-ról, kiderül, kinek a játszmáját játszotta Piton professzor, és természetesen megtudjuk azt is, mik azok a halálos ereklyék (vagy szentek – ezt a két fordítást olvastam eddig).

A könyvek hangulata a történet előrehaladtával egyre sötétül, ez nem meglepetés. Ugyanakkor a sorozat bájához eddig is sokat tettek hozzá JK Rowling kikacsintásai a lapok közül: az ötödik kötetben hangosan nevettem Umbridge professzor oktatási stílusán, ami tökéletesen visszaadta a multinál töltött évek gyorstalpaló tréningjeinek világát; most egy Magyarországon, de különösen előző lakhelyemen, Írországban is aktuális probléma említésére röhögtem fel hangosan. Az is kiderül, hogy a tinédzserek udvarlási problémáira a varázsvilágban is hasonló megoldásokat lehet találni, mint nálunk, mugliknál.

És hogy mi van a rengeteg, évek óta az interneten keringő találgatással? Nos, elmondhatom, hogy a saját ötleteim közül hányat láttam igazolódni: egy könnyen kitalálható dolog bejött, egy nagyon valószínűnek látszó is beigazolódott – igaz, másképp, mint ahogy én képzeltem – a harmadik pedig, amire majdnem biztosan számítottam, nem történt meg. Amire a legjobban kíváncsi voltam, és nem tudtam eldönteni, hogy széna vagy szalma… nos, az is eldőlt. De mivel nem tudtam magamban eldönteni, így a megoldás sem lepett meg. Az ellenkezőjét is ugyanígy fogadtam volna.

Mónika

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (7)