Hozzászólások | Szólj hozzá! | Rovatok és keresés
eszpee cikke a Művház rovatból, 2008. május 7. szerda, 11:42 | 58 hozzászólás
Régen láttam ennyire meglepő videóklippet, ezért a post is. Angelday barátunktól jött a tipp, én meg talán jobban rajta tarthatnám a kezem a francia média ütőerén, mert állítólag már napok óta ezen megy a botrány, én meg csak most hallottam először. De talán jobb is így, minden előzetes infó nélkül szembesülni vele.
A duót ugye már Barcelonából megénekeltem anno, nagyon erős koncertet adtak, azóta kint a szinte egyenletesen kurva jó † lemez, brandingben a menedzser már a Daft Punknál is nagyon jó volt. Mindenesetre akit még a D.A.N.C.E. is elkerült, és csak most hallana róla először, az viszonylag friss francia elektrót képzeljen el, néhol komoly diszkós beütésekkel.
Erre jön most ez a klip:
Szerintem nagyon jól összerakott, erős, felkavaró darab. Vicces, hogy rasszizmust kiáltva tiltotta be pár tévé, pedig pont, hogy nem rasszokról szól ez az egész, mint ahogy az autóégetések sem arról szólnak elsősorban, csak kényelmes azzal takarózni. Kulturális meg szociális különbségek, azok vannak, erősen.
Kár, hogy nagyjából a Veled is megtörténhet vonalán mozog a film, minusz humor ráadásul. Ezzel együtt is eddig az év egyik legjobb videója szerintem, mindenképpen felüdülés a folyamatos agyzsibbasztásban.
, 2008. május 7. szerda, 12:17 (#)
Huhh... hat ez a klipp eleg megrazo volt...
Nem is nagyon tudok mit mondani... kell az ilyen hogy neha kicsit felebredjen az ember, es mas megvilagitasban lassa a dolgokat...
(#)
, 2008. május 7. szerda, 12:47Au. Majdnem kikapcsoltam kétharmadánál. Ami engem őszintén érdekel: ez teljesen valódi? Ha igen, nem félnek a srácok megmutatni az arcukat a világnak? Ha nem valódi, akkor nagyon ütött.
, 2008. május 7. szerda, 12:50 (#)
kizártnak tartom, hogy "valódi" legyen. de a jelenség az létezik.
(#)
, 2008. május 7. szerda, 12:54biztos nem valódi. viszont jó, és meghozta a kedvem egy kis (mainstreamebb) chemical brothersre, zeneileg.
(#)
, 2008. május 7. szerda, 15:47igen mondjuk ki gondolta azt komolyan h egy irastudatlan afrikai bevandorlo majd be tud ide illeszkedni
senki :)
europa most kezd erre raebredni lasd: olaszorszagi valasztasok, angliai felelmek es valasztasi eredmenyek, ( http://index.hu/politika/belfold/brit6753/ ), de figyelembe kellene venni a skandinaviban tapasztalhato eroszakos buncselekmenyek elkovetoi koztt magukat 50-60%ban kepviselteto muszlimok kerdeset is.
, 2008. május 7. szerda, 16:04 (#)
lix, ezt mondtam amikor kényelemről beszéltem. tényleg kényelmes álláspont, de a valóság ehhez képest az, hogy max bevándorló családból származó itt született fiatalok, illetve nem muzulmán fehérek is vandálkodnak. szóval a burkolt hülye négerezés pont a probléma fölött néz át - ami, ismétlem, kétségtelenül kényelmes.
(#)
, 2008. május 7. szerda, 16:30hogy' lenne már valódi azokkal a hatalmas, teljesen jellegzetes justice-keresztekkel a hátukon?! a vége üt (ehe-ehe) nagyon, a legjobb önirónikus rész amikor a kocsiban justice számot tapos ki a fickó a rádióból.
lix: úgy érted ide, ebbe az igen magasan képzett, kiválóan szocializált és kulturált népek által lakott fradi-országba? igazad van, indokolt a gőg.
fél-off: a cikknek ezt a sokmindent linkelős módszerét eléggé kedvelem.
, 2008. május 7. szerda, 17:17 (#)
annó volt olyan, hogy bevándorlási politika, határőrség, illegális bevándorlásnak ácsibácsi, csak az jöhetett be, aki...
egy egészséges társadalom (ahol a vandálkodhatnékot fékentartja maga a társadalom és legrosszabb esetben a rendőrség) elbír évi 0,x-1%-os bevándorló ember(!) tömeggel.
de amikor már kérdéses az ember dolog, amikor már megszűnik mindenféle hatás, ami a bevándorlók asszimilációját/integrációját eredményezi, akkor már nem bevándorlás van, hanem megszállás.
és ez jól látszik az amúgy összetartó/önszerveződő muszlim-közeli közösségekkel kapcsolatban is. mivel kialakult egy ilyen "mag", ami képes ellenállni az integrálódásnak/asszimilálódásnak, egyre nagyobb a még-nem-integrálódott/asszimilálódott lakosok száma. ilyenkor meg határ bezár lenne az ésszerű, és megvárni, amíg beilleszkednek ezek a "magok" is.
hasonlót lehet elmondani a szuper-higénikus és -humánus afrikai bevándorlókról, akik szabadidejükben kislányokat .. öö .. belülmetélnek, meg ilyenek.
persze, az afrikai bevándorlóknak nincs nemzetközi hangja, nem úgy, mint a muszlimszerűeknek. lásd a botrányt a fitna filmmel kapcsolatban. http://www.youtube.com/watch?v=7jIXxlWEdac
és nagyon könnyen belekapnak ezek a kialakult "magok" az "etnikai kisebbségek védelme" ill. "vallási szabadság" nóták szelébe, és fújják .. és az eredményt ismerjük. pedig ennek semmi köze a valláshoz úgy általánosságban, vagy az etnikai hovatartozáshoz, kultúrális örökségekhez. persze speciálisan, amikor egy-egy bevándorló személy/csoport valamilyen tulajdonsága (vallása, kultúrája, szokásai, lábszaga, akármije) egyszerűen inkompatibilis a befogadó országgal/nemzettel/társadalommal, akkor meg nincs miről beszélnünk, nem kell befogadni őket.. jaa, hogy már itt vannak? :o
öö.. kicsit sokat beszélek mostanság ^.^
(#)
, 2008. május 7. szerda, 17:19lix, az angliai valasztasok speciel nemtudom hogyjonnek ide, mert boris es ken egymasra licitalva probalta "outethnic" egymast. mas kerdes, hogy mindkettejuk kampanyanak a fokuszpontjaban volt a fiatalkori bunozes, de az ilyen tipusu cselekmenyek jellemzoen feher angol tinedzserekhez kapcsolodnak. egyedul a bnp probalkozott a tiedhez hasonlo leegyszerusito megkozelitessel - 5% korul vegeztek es amikor a jeloltjuk felment a szinpadra az eredmenyhirdeteskor, a masik kilenc testuletileg levonult.
(#)
, 2008. május 7. szerda, 17:26pasthelod, te most megis miaz istenrol beszelsz? ha a videorol, akkor hogyjonnek ide a feketek es plane a muszlimok? ha nem arrol, akkor meg hogyjon ez ide?
(meg azt akartam az elobb hozzatenni, hogy valamiert en peldaul itt londonban sokkal inkabb tartok rablastol es eroszaktol feher kozeposztalybeliek altal lakott kornyekeken, mint mondjuk muszlim "bevandorlok" vagy indiaiak lakta helyeken. de eleg ha csak egymas melle rakunk egy tipikus feher angol kozeposztalybeli reszeg tinedzserbandat meg egy muszlimot, eleg latvanyos a kulonbseg. amugy a statisztikak is visszaigazolnak.)
, 2008. május 7. szerda, 17:29 (#)
pblue, a videoról, arról, ami valahol az események, okok-okozatok láncolatában a videót megelőzte, kiváltotta.
, 2008. május 7. szerda, 17:50 (#)
PAStheLoD, az elmegy a füled mellett, hogy már végre nem egyedül hangoztatom, hogy ez az egybites rasszista megközelítése a problémának nemcsak, hogy kényelmes (nem kell gondolkodni), de hamis is?
, 2008. május 7. szerda, 17:54 (#)
Egyébként meg tényleg nem értem honnan jönnek ezek az hülyeségek. Azok, akiket te lemegszállózol, azok ugyanúgy ki vannak akadva a tizenévesek a klipben is mutatott viselkedésétől, mint te. Nehéz elhinni, hogy komolyan gondolod, hogy valaki fogja magát, otthagy mindent maga mögött, végigszívja és túléli az Európába jövetel összes buktatóját, majd nekiáll gyújtogatni és rombolni...
(#)
, 2008. május 7. szerda, 18:06pasthelod, es akkor az a ket feher fiu a videoklipben micsoda? rossz tarsasagba keveredtek? illetve mutass ra legyszi a muszlimra a bandaban!
(#)
, 2008. május 7. szerda, 18:11meg egyaltalan: a negybol melyikek a bevandorlok?
(#)
, 2008. május 7. szerda, 20:591) Mint tudjuk, mindenki rasszista (bocs a gagyi linkelésért):
http://index.hu/tudomany/maom080219/
2) Te is, én is, ez bele van égetve az emberbe...
3) Persze valaki képes ezt kezelni, valaki nem tudja, vagy nem is akarja.
4) Az egész hozzászólást azért írtam csak, hogy megköszönjem a Veled is megtörténhet-es linket. Alapmű.
/Róm 9,16
(#)
, 2008. május 7. szerda, 22:26Komolyan, nem értem, mi ez a felhajtás a klipp körül. Van néhány valóban klassz trekk a cd-n, amit régóta kedvelek magam is, csak sajnos sok olyan zene közé van bekeverve, amelyek méltán pályázhatnak a közeljövő lagymatag meleghimnuszainak címére is. A klipp pedig egyenesen béna, viszont az, hogy kereszttel a hátukon vonulnak az agresszívoskodós hülyegyerekek, egy alapos pofon a hasonló logójú egyháznak is, ennyiből rendben van... Amúgy meg, erősen felejthető, részemről, persze ahhoz hogy jó nagy püffögés legyen az album körül az ótvarabb hozzánemértő régiókból is, arra jó ez is. Oszt kalap, kabát, jónapot.
(#)
, 2008. május 7. szerda, 22:35Az albumról a jó zenék, amúgy (sorrendben):
Phantom
Phantom pt. 2
Genesis
Let there be Light
Waters of Nazareth
Stress
A Phantom nagyot ütött, french-elektro-minimalban daft punk homework óta semmi ilyet. Persze ha common a manager, akkor csodálkozás sincs.
Mindenkinek jó zenehallgatást értelmetlen virálszörnyűlködés helyett, aki meg vmelyik postban itt fent a klipp valódiságára kérdezett rá, annak az egész társadalom érdekében kívánom hogy mielőbb látogasson el egy országba, ahol még létezik villamosszékes kivégzés, és érje el hogy belekerülhessen. A feladat nem könnyű, én ehhez előre sok sikert kívánok! :)
, 2008. május 8. csütörtök, 01:15 (#)
miért van ennek, vagy annak, amit írtam, bármi köze a rasszizmushoz? nem bőrszinről, genetikai tulajdonságról van szó, hanem kultúrális, ideológiai, mentális tényezőkről. ugranék is a dunába, ha azt gondolnám, hogy attól, hogy valaki X rasszba, felekezetbe, iskolába, "egyéb" halmazba tartozik, kevesebb és/vagy alsóbbrendű.
nem hiszem, hogy azok, akik tényleg vért és egyéb testnedveket áldoztak azért, hogy "ide jussanak", minden szabad percüket gépjárművek borogatásával és gyújtogatásával töltik. viszont el tudom képzelni, hogy a kedves kis utódok, akik már élvezik az anyaország (szinte) teljes szociális hálójának előnyeit, nem igazán érzik magukat (elég) motiváltnak a beilleszkedéshez.
gondolom nem viccből történt az Párizs külterületin, ami. szintén nem móka és kacagás áldozata lett pár hollandus. nem poénból áldoznak fel gyerekeket Londonban.
én mindössze magatartásról, viselkedésről és olyan jellemzőkről nyilatkoztam, amelyekről (szinte) egyértelműen tudjuk, hogy negatívok (a "nyugati", befogadó, civilizáció/nemzet/nép szemszögéből).
ha úgy gondoljátok, hogy fatális tévedésben élek, kérlek, mutassátok meg vétkeim, érveljetek; a gúny nem mindig célravezető. :/
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 02:42én Párizsban élek, elmondhatom, hogy nem valódi? vagy legalábbis: nem jellemző? én még ilyet nem láttam? nem véletlenül JUSTICE nevét fémjelzi a klip. hatásvadászat.
ha ezt láttam volna, lehet, hogy sosem költöztem volna ide. pedig mit vesztettem volna.
(a video meg szar, amúgyis, akár igaz, akár nem, láttuk már, blair witch project, igen, mindig a videos jár a végén szarul, bla bla.)
, 2008. május 8. csütörtök, 11:29 (#)
Elit Alice, a te érdekedben ne keress olyan lakótelepet Párizs valamelyik külvárosában, mint ahol mondjuk a klip is indul. Lyonban is vannak helyek, ahol sose venném elő a fényképezőgépem, és sötétedés után nagyívben elkerülnék, pedig nem vagyok félős. És Lyon azért nem Párizs.
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 12:28pasthelod, en csak annyit kertem, hogy mutasd meg hogy a negy sracbol melyikuk bevandorlo. nos?
illetve hogy nezz utana a nyugat-europai orszagok es mondjuk a muzulman orszagok bunozesi statisztikainak. lehet megfogsz lepodni...
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 12:34pblue!
Most a vitától függetlenül: 0:13-nál állítsd meg a videót, két arab srácot látsz. Az arabok jelentős része pont annyira világos bőrű, mint az európaiak.
, 2008. május 8. csütörtök, 14:04 (#)
pblue, hm, mondjuk a fekete srácok?
hol nézzek utána? illetve, muzulmán országok statisztikainak hitelességet valahogy kicsit kétségbevontom. nem tudom, hogy mennyire érdemes összehasonlítani az európai jog szerinti és a sharia szerinti "bűnöket".
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 14:07Írtam én is egy kicsit a Justice-ról. Ha nem olvasnék Kispadot nem is tudnám, hogy van klippje ennek a remek számnak! (:
Mert azért a zene is óriási, csak erről nem sok szó esett.
http://bodzasfanta.freeblog.hu/archives/2008/05/08/Igazsagot/
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 15:47methan igen vegulis telleg szo volt a kommentemben magyarorszagrol
tanulj meg olvasni
eszpee ertem en, csak valamiert megiscsak felulreprezentalt a bevandorlok aranya a buncselekmenyekben
persze nyilvan nem csak ok kovetknek el ilyet de itt most aranyrol beszelek
a kenyelmes allaspont pedig sztem az h ugyan majd beilleszkednek, majd lesz valami, soporjuk a problemat a szonyeg ala
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 15:54lol orvendek h eljutott oda draga pblue baratunk h szerinte a saria szerinti buntetojog osszehasonlithato a nyugat europai buntetojoggal
lololol
azonkivul azt sem sikerult felfognod h amit az indexrol linkeltem az ezt irja:
Faji alapú erőszaktól tartanak a britek
Három brit állampolgárból kettő aggódik amiatt, hogy faji alapú erőszakhullám söpör végig a szigeteken, a lakosság fele pedig azt szeretné, hogy ha a bevándorlókat arra bátoríthatnák: távozzanak az országból.
micsoda kegyetlen rasszista naci fasiszta szemetek ezek
hihetetlen
, 2008. május 8. csütörtök, 16:38 (#)
lix, mutass légyszi egy statisztikát, ahol (idézlek) "felülreprezentált a bevándorlók aránya a bűncselekményekben".
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 16:58lix, közben megtanultam olvasni és az #5-ben ezt olvasom: "ide".
namost vagy az van, hogy te nem magyarországon élsz, erről viszont én nem tudok, vagy magyarországon élsz és pont kimaradt neked ez a határozószó annakidején. ehhez még annyit, hogy egy kérdésben tettem fel neked, hogy erre gondoltál-e, amire nyugodtan válaszolhattad volna azt, hogy nem, és ezzel megspóroltál volna magadnak egy feleslegesen személyeskedő kioktatást.
tartalmilag: "mondjuk ki gondolta azt komolyan h egy irastudatlan afrikai bevandorlo majd be tud ide illeszkedni" - szerintem mondjuk az az írástudatlan afrikai bevándorló biztosan komolyan gondolta ezt, aki be tudott illeszkedni. tehát nem azt vitatjuk itt többen, hogy létezne írástudatlan afrikai bevándorló, aki nem tudott beilleszkedni, hanem azt az általánosításodat (és ettől lesz álláspontod leegyszerűsítően rasszista), hogy ez minden írastudatlan afrikai bevándorlóra igaz lenne. azzal én például teljesen egyetértek, hogy aki meg sem kísérel beilleszkedni az őt körülvevő közegbe, hanem megpróbálja kikezdi annak alapjait, annak semmi keresnivalója abban a közegben, és módot érdemes találni az eltávolítására. ez azonban a legkevésbé sem függ az illető bevándorló- avagy muszlim mivoltától, pusztán csak a közeget romboló tevékenységtől.
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 17:14Erről a rasszista témáról annyit, hogy idéznék egyet a D.A.N.C.E. című szám szövegéből:
"Under the spotlights
Neither black nor white
It doesn't matter
Do the Dance"
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 18:24pasthelod,
"pblue, hm, mondjuk a fekete srácok?"
honnan tudod, hogy bevandorlok?
"hol nézzek utána?"
hirtelen ezjut eszembe: http://www.nationmaster.com/graph/cri_tot_cri-crime-total-crimes
erdemes azon elgondolkodni, hogy mennyire nevetseges az eroszakos es a vagyon elleni buncselekmenyeket a muszlim bevandorlok nyakaba varrni a nyugat-europai nagyvarosokban, amikor a nyugat-europai es eszak-amerikai nagyvarosok a vilag kiemelkedoen legveszelyesebb helyei, mig a bevandorlok szulohazahajaban talalhato varosok jellemzoen nem azok. szerintem nagyon. de mondom ujra: en london egy meglehetosen jomodu es tulnyomoreszt gazdag feherek lakta kulvarosaban lakom lassan egy eve, de kocsmai verekedest eddig egyedul csak itt lattam, konkret, gyilkossaggal vegzodo nemi eroszakrol egyedul itt hallottam, itt fenyegettek meg kessel, nem brixtonban ejjel, amikor eltevedtem. oke, persze nem akarok tulozni, nyilvanvaloan brixton veszelyesebb mint richmond, de ez a szegenyseg szamlajara irando, nem az etnikai osszetetelere, es egesz mas annak a tipusu eroszaknak a hattere. merthogy a teljesen oncelu eroszakos buncselekmenyeket angliaban szinte kizarolag kozeposztalybeli feher tizenevesek kovetik el. pontosan ez a legkiabranditobban kepmutato az angol tarsadalomban, hogy a gyermekeiket elhanyagoljak, akikbol konkret vadallatok lesznek, majd amikor borul a bili (pl tizenharomeves sracok leszurnak egy nyuggert a parkban mert rajukszolt hogy ne szemeteljenek), akkor az egeszet rafogjak az alkoholra meg a bevandorlokra. jo pelda erre lix idezete.
minorka,
"Most a vitától függetlenül: 0:13-nál állítsd meg a videót, két arab srácot látsz. Az arabok jelentős része pont annyira világos bőrű, mint az európaiak."
mondjuk nemmintha nem lenne mindegy, merthat ha arabok is honnan az istenbol tudjuk, hogy bevandorlok, de en megmondom oszinten egyaltalan nem araboknak nezem oket. te honnan latod, hogy arabok?
lix,
"valamiert megiscsak felulreprezentalt a bevandorlok aranya a buncselekmenyekben"
forras?
amugy tokmindegy, hogy saria vagy nem saria, az hogy elkovetodott-e mondjuk egy betoreses lopas vagy egy nemi eroszak, es hany darab kovetodott el, az teny kerdese.
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 18:32"mondjuk nemmintha nem lenne mindegy, merthat ha arabok is honnan az istenbol tudjuk, hogy bevandorlok, de en megmondom oszinten egyaltalan nem araboknak nezem oket. te honnan latod, hogy arabok?"
Mert úgy néznek ki:) A viccet mellőzve, ebben az elképzelésemben megerősít az, hogy kicsit beleolvasva az internetes francia reakciókba mindenki bevándorlóknak tartja őket (mindegy, hogy Franciaországban születtek, vagy Afrikában). Ezért is bélyegezték rasszistának a videót.
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 18:52jade akkor elis erkeztunk oda amirol a post szol tobbekkozt, miszerint egy osszetett tarsadalmi jelenseg fajdalmasan sematikus percepcioja. es ezt tokre feldobja, hogy egyket kommentezo ketlabonjaro illusztracioja ennek :)
(#)
, 2008. május 8. csütörtök, 19:18pblue
Youths Destroying Oslo
Criminal youths are in the process of destroying the social environment in Oslo, concludes the Oslo City Court. Young girls are raped and robbed. Schoolchildren are threatened with death, robbed and assaulted. The Stovner-police is now uncovering another violent gang in the Grorudvalley on the outskirts of Oslo. Four boys were robbed Sunday night, February 5. Eight youths, ranging from 15 to 18 years old, were arrested, and are now charged with the robberies. All suspects are of foreign origin. One of the suspects, a Somalian who turned 17 years old last week, appeared in court and was sent to jail in order to protect society. Only four days after being apprehended he was due to stand trial in another robbery case. To avoid letting the youth loose among his peers, he was sent directly to a jail in Oslo to serve time for several robberies, a rape, and assisting another rape.
The 17 year old Somalian has several serious crimes on his conscience, but the worst is probably the rape of a young girl at Hoybraaten (Oslo suburb) one year ago. Oslo Court states that the rape was unusually brutal, and lasted for several hours. The young girl was threatened with a knife and beaten. The Somalian choked the girl so brutally and for so long, that the medical doctor who afterwards treated the girl, said that she could have died. Her voice has changed. The girl is now suffering from severe psychological problems in the aftermath of the attack. The Youth was sentenced to four and half years in prison, where three years was made conditional, which means he will serve only one and a half years. The sentence also included another rape, where his Norwegian-Moroccan friend raped a 13 year old girl, whilst the Somalian helped to threaten her and keep guard. She was also brutally treated, and is experiencing serious problems after the experience. The Court states that the girl was harassed by the family of the Norwegian-Moroccan and his friends. It went so far that the girl was angry at her own mother for giving the name of the rapists to the police. The girl wanted to pay the offenders to make them leave her alone. Her psychological condition became so bad she had to be forcibly sent to a psychological institution. Her schooling is destroyed.
http://www.globalpolitician.com/22789-euroislam
a norvegok is hiresen rasszistak
aztan itt jonnek a uberfasiszta svedek:
Swedish girls Malin and Amanda were on their way to a party on New Year’s Eve when they were assaulted, raped and beaten half to death by four Somali immigrants. Sweden’s largest newspaper has presented the perpetrators as “two men from Sweden, one from Finland and one from Somalia”, a testimony as to how bad the informal censorship is in stories related to immigration in Sweden. Similar incidents are reported with shocking frequency, to the point where some observers fear that law and order is completely breaking down in the country. The number of rape charges in Sweden has tripled in just above twenty years. Rape cases involving children under the age of 15 are six - 6 - times as common today as they were a generation ago. Most other kinds of violent crime have rapidly increased, too. Instability is spreading to most urban and suburban areas.
http://majorityrights.com/index.php/weblog/comments/muslim_rape_wave_in_sweden/
a hitleri dania
* Engaging in crime: Muslims are only 4 percent of Denmark's 5.4 million people but make up a majority of the country's convicted rapists, an especially combustible issue given that practically all the female victims are non-Muslim. Similar, if lesser, disproportions are found in other crimes.
http://www.sullivan-county.com/id3/denmark.htm
van itt mas is
http://www.foreignaffairs.org/20050701faessay84409/robert-s-leiken/europe-s-angry-muslims.html
Summary: Radical Islam is spreading across Europe among descendants of Muslim immigrants. Disenfranchised and disillusioned by the failure of integration, some European Muslims have taken up jihad against the West. They are dangerous and committed -- and can enter the United States without a visa.
de teleg meddo vita, szerintetek ez a jelenseg nem letezik, majd 10-20 ev mulva visszaterunk ra
, 2008. május 8. csütörtök, 23:39 (#)
pblue, attól még, hogy valaki ott született, lehet bevándorló, csak mondjuk második, vagy akár harmadik generációs.
http://www.met.police.uk/crimestatistics/index.htm ... ebben csak nagy kerületek (borough) vannak, de meglepően firss adatokkal. Tippre tudom, hogy Brixton a Citytől "jobbra-fel", Richmond meg "balra-le" helyezkedik el, de igazából a számok nem mondanak semmit, nem tudom, hogy melyik kerületben hányan laknak, hol milyen az etnikai összetétel, stb..
a NationalMaster-en látszik, amit mondasz, azaz per főre leosztva a "fejlett Nyugat" jóval zsiványabb, mint a kellemesen sivatagos Kelet.
Lehet, hogy tényleg csak a szubjektív nézőpontunk áldozatai vagyunk, de valahogy nehezem tudom elhinni, hogy többen is öt csillagászati egységgel mellélőnénk, tehát inkább arról lehet szó, hogy nem látjuk a teljes képet, féligazságokban gázolunk derékig, és ilyesmi.
Gondoltam megnézem, hogy mi van Anglián kívül. Egyből eszembe jutott, hogy miket hallottam a német iskolákról, majd kis gúglizás: http://tinyurl.com/3klzbv
Kicsit más: http://www.pisa.oecd.org/document/44/0,3343,en_32252351_32236173_36599916_1_1_1_1,00.html
Illetve aminek egyszer sem szabadna előfordulnia: http://www.iht.com/articles/2005/12/02/news/islam7.php . Egyszerűen egy nem kompatibilis kultúra tagjai nem hagynak fel a befogadó ország szempontjából károsnak ítélt "szokásokkal", nem integrálódnak.
És hogy ez mennyire jellemző, mennyire alul-felül reprezentált, nem tudom, de jó lenne, ha tényleg sikerülne tisztán látni :/
(#)
, 2008. május 9. péntek, 00:33tényleg meddő vita, lix, mert valahogy nem jut el hozzád a tieddel nem egyező álláspont, és folyton melléválaszolsz. akár felülreprezentált a bünelkövetők között a muszlim meg a bevándorló, akár nem, ez abból a szempontból teljesen mindegy, hogy (alkalmasint többen) vannak beilleszkedett muszlimok és bevándorlók, mint nem. ha tehát általánosságban kijelented, hogy a bevándorlók és a muszlimok bűnözők, akkor leegyszerűsíted és a könnyebb végén fogod meg a problémát. mi több, amikor a bevándorlókat és muszlimokat egységesen kikiáltod bűnbaknak, a problémának csak egy részét kezeled és azt is úgy, hogy túl sok közben a civil áldozat. próbáld ki halmazokkal. két komplementer halmazpár, a muszlim-bevándorlóké (1) és a nem-muszlim-bevándorlóké (2), valamint a bünözőké (3) és a nem-bünözőké (4) - mindezeket a te kommentjeid alapján címkéztem fel. abban talán te is egyetértesz, hogy az (1) és (2) halmazból egyaránt kihasít egy-egy részhalmazt a (3) és egy-egy maradék részhalmazt a (4) halmaz. vagyis sem a (3), sem a (4) nem fedi le teljesen sem (1)-t sem (2)-t. te "bűnözők" felkiáltással kidobod a teljes muszlim-bevándorló halmazt, ezzel egyrészt meghagyod a nem-muszlim-bevándorló halmaznak a "bünöző" feliratú részhalmazát, másrészt kihajítasz egy rakás "nem-bünöző" feliratú muszlim-bevándorlót. ez nem tűnik sem túl hatékonynak, sem túl ésszerűnek, mivel lenne módod ennél megalapozottabban eljárni: nemes egyszerűséggel kihajítani a "bűnöző" feliratú halmazt. és itt jön az, hogy miért a könnyebb végén fogod meg a dolgot: mert az igazán izgalmas kérdés éppen ez, hogy hogyan hajítod ki (3) halmaz elemeit. az (1) és (3) közös részére vonatkozóan teljesen megalapozottnak tartom azt mondani, hogy nem kötelező európában élni, ha olyannyira nem fekszik a beilleszkedés, hogy ez konkrét tettekhez vezet (mondjuk az eredeti lakhelyre való visszatérésen kívül), akkor érdemes megtalálni a jogilag megfelelő módját az illető repatriálásának. ez a bevándorló-bünöző metszet így elméletben elég könnyen elintézhető, még a te általánosító leegyszerűsítésed nélkül is. de mit csinálsz a (2) és (3) metszetével most, hogy az egzotikus szigeteken vagy az ország valamelyik eldugott zugában létesített fegyenctelepek ideje lejárt?
na ugye, hogy nem bevándorlási problémáról van szó.
(#)
, 2008. május 9. péntek, 01:43némileg off, de a #25-re reagálnék annyit, hogy számomra a videó tartalmának elviselését komolyan megnehezítette, hogy az alatta hallható *zajt* is el kellett viselnem ráadásul ilyen hosszan. Nálam ez beláthatatlan távolságra van a *zenétől*, de nyilván bennem van a hiba.
(#)
, 2008. május 9. péntek, 11:46lix, nem nagyon latok szamokat az idezettekben, csak partikularis eseteket, illetve tendenciozus megallapitasokat. mindegy.
en amugy azt a tipusu pokhendiseget nem fogom sohase felfogni, amikor valaki az "europaba beilleszkedessel" dobalozik, mint valami uberminoseggel, mintha azlenne a kulturalis netovabb. mikozben latszik, hogy europa bunozes szempontjabol peldaul maga a ferto. semmi, ismetlem _semmi_ nincsen, ami bunozes szempontjabol a legminimalisabb felsobbrendusegre adna okot nyugat-europanak, sot!
es pontosan az a bajom ezzel a primitiv altalanositassal, hogy minden muszlim bevandorlo bunozo, gyilkos meg tolvaj, mert lejaratja es lehetetlenne teszi az ertelmes parbeszedet a valodi iszlammal kapcsolatos problemakrol. arrol, hogy a muszlim bevandorlas tenyleg rengeteg tarsadalmi es kulturalis feszultseggel jar, rengeteg kerdest vet fel. es en ezekben a kerdesekben mindigis azon a hatarozott allasponton voltam, hogy baromi buszke vagyok az europai ertekekre, az europai kulturara, mindarra amit a felvilagosodas soran elertunk, mely hitem van ezekben a elvekben stb., es en elvarnam mindenkitol aki itt akar elni, hogy ezekhez alkalmazkodjon es magaeva tegye azokat. ne verje a feleseget, ne kenyszeritse csadorba meg hazassagba, ne lojon le karikaturistakat es ujsagirokat, ha kritizaljak a vallasat blablabla. de lassan mar ezt nem tudom joszivvel kijelenteni, mert latszolag egy platformra kerulok azzal a buta csurhevel, akik szerint minden muszlim rapist, kuldjuk oket haza.
(#)
, 2008. május 9. péntek, 17:18valjoban ez nem rolad szol de ugyesen sikerult magad ismet a porondra allitani
taps
fuggony
a lengyel vendegmunkas meghajol
(#)
, 2008. május 9. péntek, 19:56methan
vilagos
svajc eleg ugyesen megoldotta a problemat, 15 ev az allampolgarsag, ha a kozosseg ahol elsz nem szavaz be akkor hazamesz, lasd. N darab bosnyak muszlim esete akiket szepen kiraktak mert azt mondta a kozosseg h nem illeszkedtek be.
hvg cikkezett rola par honapja
igazabol en jol elvagyok irorszagban ahol a muszlimok aranya elenyeszo
Ireland's Central Statistics Office (CSO) said Islam was the third largest faith group after Catholicism and Protestantism, with 32,500 people saying they were Muslims. [ie: 0.78%]
tobb szempontbol is szeretem ezt az orszagot, egyreszt a II. vh nem nyomoritotta ki az emberekbol a hazaszeretetet, masreszt a politikusaik kepesek olyan donteseket hozni amivel europan belul is kiemelkedo gazdasagi fejlodest ertek el, es nem szivbajosak bevandorlo ugyben sem.
http://www.nowpublic.com/roma_deported_ireland
ezeket az embereket nem erdekeli az h te miert nem tudsz beilleszkedni, mit miert nem csinalsz, miert nem tudsz angolul, miert nincsen munkad, miert gyujtogatsz autokat
nem vagy idevalo, szevasz
nem latom a nyugati sajtot amely arrol cikkezne h nacik elnek irorszagban, hat hogy van ez?
(#)
, 2008. május 10. szombat, 10:43lix, meggyőztél.
egy utolsó kérdésre válaszolj, kérlek: az általad említett 32500 főt mikor tervezik írországból kizsuppolni?
(#)
, 2008. május 11. vasárnap, 03:30methan nyilvan akkor ha ugy fognak viselkedni mint az allatok
nem volt celom a te meggyozesed, megertem az allaspontod, nyilvan nem komolyan irtad :)
ezzel kezdjel el barizni:
(#)
, 2008. május 11. vasárnap, 13:56pedig meggyőztél, lix, minthogy ezt leírva nem álláspontod helyességére, sokkal inkább a vita meddő voltára (lásd #36 első mondata) utaltam.
"nyilvan akkor ha ugy fognak viselkedni mint az allatok" - fájdalom, de az ír kormányzat sem ért veled ezek szerint egyet. olvass vissza: valamennyi felhozott hivatkozásod engem igazol a norvég-dán példáktól kezdve a 32500 muszlimot ki-nem-toloncoló írekig.
szerintem rasszistának lenni önmagában nem szégyen. rasszistának lenni és ezt fel nem ismerni, vagy felismerni, de letagadni: az (bár különböző okoból, de) szégyen.
(#)
, 2008. május 15. csütörtök, 00:16a muszlimok melyik rassz is?
(#)
, 2008. május 15. csütörtök, 17:16lix, érdekes hogy az àltalad példaul emelt orszag igen igen szarul volna ma is, oly szegényen hogy senkinek sem volna kedve oda menni, ha azok a tetves beilleszkedést papolok nem tesznek bele 56 milliàrd eurot (1973 ota). Hogy beilleszkedjenek.
(#)
, 2008. május 15. csütörtök, 17:23Mi a rasszizmus definíciója?
(#)
, 2008. május 18. vasárnap, 10:40Hogy egy kicsit magára a zenére is kitérjünk, nem tudja esetleg valaki, hogy honnan lehetne beszerezni ezt a lemezt? Elég ritka, eddig sehol nem láttam...Ha valaki segítene, azt megköszönnném:)
(#)
, 2008. május 18. vasárnap, 16:05Amazon?
(#)
, 2008. május 18. vasárnap, 20:56sic nem igazan ertem mikoze ennek a topikhoz
(#)
, 2008. május 19. hétfő, 09:03Érdekes klip, de nem igazán érthető, hogy miért kapott a kritikákban rasszista jelzőt (amelynek a pontos körülhatárolását itt fentebb valaki már firtatta, én nem tudom rá a választ). A klipen egy csapat külvárosi fiatal figyelhető meg, akik csoportosan, sorozatban (minősítő körülmény!) követnek el garázdaságot, rongálást, gépjármű önkényes elvételét, közlekedés biztonságának veszélyeztetését, könnyű testi sértést, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot és közveszélyokozást. Ez rendőrségi ügy.
Jó, tudom, a nyugati nagyvárosokban vannak negyedek, amelyeket a hatóságok félhivatalosan feladtak és nem végeznek intézkedést, igazgatást. Cinikus emberek azt szokták mondani, hogy a gyarmatok egykori szipolyozásáért most nyújtja be a számlát a történelem -- de ez persze elfogadhatatlan: a békés emberek és környezetek elleni erőszak semmivel nem menthető, még akkor sem, ha biztonságos távolságból, egy kényelmes fotelből meg lehet magyarázni azokat az eseményláncolatokat, amelyek szükségszerűen ilyesmikhez vezetnek. Az erőszak pedig mindig erőszakot szül, és sose lesz vége.
Viszont a klip által talán burkoltan, asszociatíve megpendített téma triggereli a Katmandu-féle kerítésmániát: Ceuta és Melilla, ugyebár.
(#)
, 2008. május 20. kedd, 03:15Nyáron nálunk lesznek:
http://reakcio.blog.hu/2008/05/19/eljon_az_igazsag_justice_a_szigeten
(#)
, 2008. augusztus 18. hétfő, 16:43(#)
, 2008. augusztus 26. kedd, 21:40Megrázó klip után egy megrázó interjú. A Budapesti buli után készült a duó egyik felével.
www.radiobogre.com
(Remélem ez a link még belefér a témába! Ha nem, ezer bocs:))
, 2008. augusztus 27. szerda, 11:52 (#)
belefér bármi, de mondd már meg, hogy mi az isten volt megrázó ebben az interjúban? kérem vissza az előző 10 percet!
, 2008. augusztus 27. szerda, 21:19 (#)
Talán az, hogy mire ment el a 10 perced?
(#)
, 2008. augusztus 28. csütörtök, 00:48Megrázóan semmilyen?
(#)
, 2018. január 23. kedd, 14:01Very informative))
(#)
, 2018. január 27. szombat, 17:21Good topic)
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork