Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53885 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Mountain bike kalandok

stsmork cikke a Művház rovatból, 2008. május 8. csütörtök, 17:51 | 6 hozzászólás

20080508_mtb_konyv.jpgBaki Ádám remek könyvének áttanulmányozása után beszereztem egy haladóknak szóló mountain bike-os könyvet is. Bizonyos Ned Overend írta, akiről bevallom, hogy még sose hallottam, pedig a mountain bike sport klasszikusának számít. A cím is erre igyekszik rájátszani: Mountain Bike Like a Champion.

Többször is végigolvastam, de persze nem lett bajnok belőlem (nem is kell az ilyesmit szó szerint venni), valahogy nem volt az az érzésem, hogy „nahát, ezt sose gondoltam volna”, a tanácsok sokkal inkább a „good common sense” kategóriába tartoznak. A könyv mintegy harmadát keretes cikkek teszik ki, ezek három csoportba oszlanak: tech tipp, skill drill és Ned’s Knowledge. Különösen a harmadik csoport cikkei érdekesek, ezekben a szerző versenyzői karrierjének emlékezetes és tanulságos epizódjait eleveníti fel.

Én három fontos következtetést vontam le a magam számára a könyv elolvasása után:

– Bringázni csak patent pedállal szabad. A szerző ezt olyan alapvető tényként kezeli, hogy fel sem tételezi az olvasóról, hogy másmilyen pedálja van. Azóta én is beszereztem a megfelelő bringás cipőt és a hozzá való pedált, és tényleg sokkal kellemesebb így tekerni.

– Meg kell tanulni egyhelyben állni a biciklivel („track stand”). A verseny alatt (lásd alább) többször is előfordult, hogy a meredekebb emelkedők alján egyszerűen leestem a bicikliről, mert előttem a sorban megállt valaki és emiatt egy pár másodpercre nekem is meg kellett állnom.

– Ki kell ismerni a fékeket. Keresni kell egy lejtőt, aminek kellően hosszú kifutása van, azután többször egymás után legurulni és kipróbálni, hogy mekkora távolságon állítja meg a biciklit az első fék, a hátsó, illetve a kettő együtt. Ezek nélkül a kísérletek nélkül túl hamar és túl sokáig fogunk fékezni, ezalatt a többiek megelőznek és gyors ütemben eltűnnek a láthatárról.

A könyvben olvasottak egy részét a gyakorlatban is alkalmam volt kipróbálni a május elsejei Buda Maratonon. A versenyre gyakorlatilag teljesen készületlenül érkeztem. Baki Ádám ugyan említi a könyvében, mégis teljesen kiment a fejemből, hogy május elsején mountain bike maraton versenyt szoktak rendezni a Hármashatár-hegy környékén. Előző nap véletlenül arrafelé bicikliztem és láttam, ahogy építik a célt a másnapi versenyre. Otthon azután rövid guglizás segítségével kiderítettem, hogy mikor van rajt és hogy mennyi a nevezési díj.

A jelentkezés zökkenőmentesen zajlott (látszik hogy nagy rohamra készültek), pár perc alatt rajtszámhoz jutottam a felvételi asztalok egyikénél. Emblémázott pólót ugyan nem kaptam (se a jelentkezéskor, se a célba érkezés után), hiába írta a rendezőség a webszájton, hogy kap minden induló, az enyém valahogy elsikkadt. Mondhatjátok, hogy magamra vessek, miért nem reklamáltam, szerintem viszont a rendezők feladata, hogy a bambák is kapjanak pólót, ne csak a szerencsések és az erőszakosak. A rendezés egyébként több más ponton is a trehányság nyilvánvaló jeleit mutatta: a webszájton olvasható szöveg teli van durva helyesírási hibákkal (a kör szót felváltva hol hosszú, hol rövid ö-vel írják, láthatólag nem tudják eldönteni, hogy melyik a helyes), a térképvázlaton feltüntetett útvonal nem fedte a valóságot, a negyven kilométeresnek hirdetett táv pedig a valóságban harminchárom kilométer körüli volt. Ez utóbbi tévedésért egyébként hálás vagyok, ha a pálya tényleg negyven kilométer lett volna, lehet hogy még most is kint tekernék az erdőben.

Ezek apró kellemetlenségek, mégis rosszalóan írok róluk, mert az a tapasztalatom, hogy egy hasonló méretű tájfutó versenyt ennél sokkal gondosabban szerveznek meg, lényegesen kevesebb nevezési díjból, ráadásul gyakorlatilag szponzorok nélkül.

De vegyük sorra inkább a pozitív epizódokat! Ilyen volt a monumentális tömegrajt, a repülőtér kifutópályájának teljes szélességében. Ez ritka élmény, én soha nem szoktam bemerészkedni a reptér közepére, főleg amióta egyszer majdnem lefejeltem egy leszállást végző vitorlázó repülőgépet. (Hangzatos szalagcím lettem volna a bulvársajtóban: „Repülőgéppel ütközött a figyelmetlen kerékpáros!”)

A rajt utáni első néhány kilométert azzal töltöttem, hogy szépen egyesével beelőztem azokat az embereket, akik a rajtnál elém kerültek. Ez a sikerszéria az első komolyabb lejtőig tartott: becsülettel be kell vallanom, hogy én félek a lefelékben, nem csak biciklivel, de síléccel is, és ezzel láthatólag egyedül én vagyok így (lehet, hogy pszichológusnak kéne megmutatnom magam?), az első lefelében ugyanis annyian beelőztek, hogy már azt hittem, tök utolsóként fogok célba érni. Később még jópár lejtő következett, ott is hasonló élményekkel gyarapodtam. Az utolsó nagyobb lejtőnél kipróbáltam Ned tanácsát: levettem az ujjaimat a fékről és figyeltem, hogy mi történik. Nem történt semmi. Nem kötöttem ki az árokban, nem dobott le magáról a bicikli, nem fújta szét a hajamat a szél, és nem volt semmivel se félelmetesebb fékezés nélkül gurulni, mintha folyton cibálgattam volna a féket.

A rendezők gondosan kiszámolt helyen állították fel az utolsó frissítő állomást: a Hármashatár-hegy tetején, pontosan ott, ahol kezdtem úgy érezni, elment minden erő a lábaimból, és szédelgek az éhségtől. Némi banán és víz elfogyasztása után újból erőre kaptam, de az is segített, hogy innen szinte végig lefelé vezetett az út a célig. Ahová egy órával a győztes után érkeztem be, néhány másodperccel lemaradva a „Gyilkos Lódarazsak SE” egyik versenyzője mögött.

Érdemes végignézni az eredménylistán az egyesületek neveit is, jónéhány szórakoztató nevűt találunk közöttük. Külön kiemelném a „Kelly\'s Klub” egyesületet, akik bizonyára a technika ördögének köszönhetik azt a backslash karaktert az aposztróf előtt. Az SQL delimiter karakternek használja az aposztrófot, ezért a szövegben előforduló felső vesszőket \'-nek kell írni. Ezt egyébként nem lenne probléma dekódolni az ereménylista nyomtatásánál, de láthatólag nem gondoltak erre az apróságra.

Mindent egybevetve kellemes kis verseny volt, változatos terepen, gondosan kijelölt pályán, szép napsütéses, de nem túl meleg időben. Ha úgy alakul, jövőre is elindulok. Addig még jó sok időm van a lejtőn lefelé gurulást gyakorolni.


» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (6)

1

Agent Bauer, 2008. május 8. csütörtök, 19:14 (#)

Amikor még úgy 15 éve elkezdtem a mondénbájkozással foglalkozni, na akkor volt Ned Overend nagyon nagy, bár már akkor sem volt fiatal. Emlékszem, 96-ban, amikor az mtb először lett olimpiai versenyszám, az amerikai kvalifikálón éppen csak pár másodperccel maradt le David "Tinker" Juareztől (aki amúgy szintén nem volt már akkoriban sem fiatal) egy buta defekt miatt és így a sportág első világbajnoka nem lehetett ott az első olimpián. Nagy fájdalom volt ez az én fiatal szívemnek.
Ezekben az időkben még klassz dolognak tűnt mindenféle mondénbájk sztárok aláírását összegyűjteni, amire különösebb utazgatás nélkül sort lehetett keríteni, tekintve, hogy a szépemlékű MBAH (emlékszik még valaki?) amerikai illetőségű főszerkesztője, Dave Erickson háromszor is hozott Magyarországra világkupa futamot, ami hatalmas dolog volt, azóta sem volt ilyen. Szóval ezeken a világkupákon beszereztem az összes akkori sztár aláírást a megfelelő fényképekre (Frischknecht, aki mindent megnyert szinte, amit csak lehetett, de VB-t mégsem, "Tinker" Juarez, Don Myrah, a sokszoros amerikai bajnok, aki Európában valahogy mégsem ért el soha semmit, Bart Brentjens, baltaarcú holland, aki végül az első olimpiai bajnok lett, Alison Sydor (belé kicsit szerelmes is voltam, hiába, fiatalság, bolondság) stb.) de Ned Overend akkor már nem jött át Európába, csak Norba versenyeken indult. Valamint az évindító Cactus Cup-on, amit fő szponzora, a Specialized szervezett minden évben és a hugomat pont egy olyan, Amerikában élő magyar srác fűzte chaten, aki Arizonában élt, a verseny helyszínétől kb. 2 mérföldre. Így a húgomat rávettem, hgoy vegye rá a srácot, hogy vegyen nekem egy Specialized mezt és irassa alá az isteni, az utolérhetetlen Ned Overenddel. Amit meg is tett, nem tudom, hogy a húgomnak ezért mit kellett tenni, de több hónapi szervezés után végül egy meleg nyári reggelen, a szegedi buszpályaudvar 3-as állásában kezembe vehettem végre az áhított, aláírt mezt.
Ma persze valamelyik polcon porosodik, de pont a napokban gondoltam, hogy be kéne kereteztetni, szép emlék a régi időkről.
Elnézést, ez kicsit hosszú lett, elragadtak az érzelmeim :-)

2

Author Profile Page eszpee, 2008. május 8. csütörtök, 19:56 (#)

Patent pedállal és cipővel nem estél látványosakat eleinte?

3

denes, 2008. május 8. csütörtök, 20:55 (#)

a pólóhoz se szerencsésnek, se erőszakosnak nem kellett lenni, a verseny után a rajtszám bemutatásával a fehér sátorban lehetett átvenni.

Ja, és javaslom, ne várj egy évet:
http://www.topmaraton.hu/
bő két hét múlva: http://www.szilvasvaradmaraton.hu/

4

Author Profile Page stsmork, 2008. május 8. csütörtök, 21:00 (#)

Agent Bauer: wow!!!

eszpee: Én is pont ettől féltem, de nagyon hamar (fél nap alatt) ki lehet tanulni a kioldás technikáját. Egyébként az a tapasztalatom, hogy ha szorul a hurok, akkor ösztönösen is eltalálod, hogy merre kell csavarni a lábad. Valamelyik nap beszéltem egy triatlonos barátommal, ő azt mondta, hogy rengeteget esett már (országúti bringával) és soha nem volt olyan, hogy ne oldott volna ki a pedálja.

Ami inkább meglepett, az a bekapcsolás egyszerűsége. Eleinte még igazgattam a cipőmet, hogy a stopli hegye pont betaláljon a pedálba, de azután rájöttem, hogy erre semmi szükség; elég ha rálépsz a pedálra és elkezdesz tekerni: két-három fordulat után magától is bekattan, felesleges a talpaddal keresgélni a megfelelő pozíciót.

5

Author Profile Page stsmork, 2008. május 8. csütörtök, 21:20 (#)

Dénes, igazad van, erre nem is gondoltam! Begurultam a célba, szétnéztem, de nem láttam semmi jelét, hogy ott valaki pólókat osztogatna, így azután - mivel már fél három is elmúlt és nekem háromra haza kellett érnem - azzal a lendülettel tovább is gurultam. Legközelebb jobban figyelek.

6

Főműves, 2008. május 9. péntek, 14:13 (#)

Stsmork, ha egy kicsit komolyabb bicós skilleket akarsz magadra szedni (elsősorban lejtőzésre gondolok), akkor meleg szívvel ajánlom a Mastering Mountain Bike Skills c. könyvet, aminek az egyik szerzője Brian Lopes, a 4x félistene, úgyhogy nem a levegőbe beszél. Amellett, hogy nagyon jó és sokszor nem triviális ötleteket ad, hihetetlen jó stílusban is ír - mint a Baki Ádi csak angolul ;)


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork