Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53955 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Quantum csendje

ervin cikke a Művház rovatból, 2008. november 18. kedd, 22:45 | 7 hozzászólás

Olga Kurilenko

A második, Daniel Craig főszereplésével készült Bond-film ott folytatja, ahol az előző abbahagyta. Nemcsak a történet, hanem a stílus terén is. Akkor a film láttán valami olyasmit mondtam, hogy ez tök jó volt, csak éppen nem Bond-film. Most meg azt mondom: ez szintén nem Bond-film, viszont nem is annyira jó.

Ebben a filmben én semmit nem láttam, ami a Bond-mozikat korábban kiemelte a tucat-akciófilmek közül. Nem volt arisztokratikus angol sármdobálás, nem voltak félig komolyan vehető sci-fi eszközök, egy-két remek dialógustól eltekintve humor sem. Ha a film karakteréből indulok ki, akkor a Quantum a Bourne-trilógiával igyekezett felvenni a versenyt, és sajnos csúnyán alulmaradt. Még a - bocsánat - fölöttébb tökös Bond-lányt játszó, gyönyörű Olga Kurilenko (képünkön) se menti meg a helyzetet, pedig ő igyekezett, szinte szó szerint még egyszer eljátszotta a Hitmanben alakított szerepét, ám a gonosz erői ezúttal még belőle is képesek voltak kispórolni a szexi lényeget.

Engem is meglep, de az a helyet, hogy az előző filmről írott kritikám egyik hozzászólójával, edhellonnal értek egyet: soha nem hittem volna, hogy egyszer visszasírom Pierce Brosnant. Ígérem, még a szörnyű fahangját is elnézem neki.

Értékelés (0-7): 3. A film nagyjából úgy viszonyul a Bond-hagyományhoz, mint a címének magyar fordítása az eredetihez: nem annyira rossz ötlet, de semmi köze hozzá.

(Kép: imdb)

Update: yaanno kommentje (1) kapcsán rájöttem, hogy nem fogalmaztam elég jól a cikkben. Nem az a gondom elsősorban, hogy a Craig-féle filmek eltérnek a Bond-hagyományoktól - hiszen vihetnék azt éppenséggel nekem jobban tetsző irányba is. Az igazi bajom azzal van, amerre a film elment. Az új irányvonalban semmi eredeti vagy megkülönböztető nincsen, az új Bond immáron csak egy a raklapnyi akciófilm közül, amelyik mind szeretné komolyan vetetni magát, ráadásul mégcsak nem is a legjobb ebben a műfajban.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (7)

1

yaanno, 2008. november 19. szerda, 08:44 (#)

Egyetértek - de (egyelőre, mivel a filmet még nem néztem meg) csak azzal, hogy ez a széria és az ún. Bond hagyománynak vajmi kevés köze van egymáshoz. Ennek lehet örülni, vagy éppen nem - a dolog egy picit a Batman ügyre emlékeztet, ahol szintén hagyománnyal történő szakítás következett be.

2

wice, 2008. november 19. szerda, 13:32 (#)

en ugyan utoljara tizenvalahany eves koromban talaltam szorakoztatonak a bond filmeket, elsosorban a roger moore femjelezte korszakot, es azota nem igazan erzek kesztetest, h megnezzek akar egyet is (nem is tettem, leszamitva, amikor neha belefutok a teveben vmelyikbe), de teljesen egyetertek ervinnel abban, h ami megkulonbozteti a bond szeriat a tobbi kemes akciofilmtol, az a fent is emlitett visszatero, vedjegyszeru elemek. ha ezektol lecsupaszitjuk, akkor nem marad semmi, ami miatt barki is inkabb ezt valasztana, mint monnyuk a bourne-t, v a tudomisenmit.

a batmannel nem okozott ilyen torest a komorabb es "realisztikusabb" (muhhahha!) hangvetelre atteres, mert eredetileg lenyegeben semmiben se kulonbozott az osszes tobbi cicanadragos/hulyenkinezoellenseges szuperhos-sztoritol. (arrol nem beszelve, h a komorodast nem a filmek kezdtek, az mar kepregeny-vonalon megtortent regebben, frank miller "the dark knight returns" c munkajaval, es azota ez a vonal tudtommal teljesen kiszoritotta az eredetit.)

mellesleg, ervin, fogadd elismeresemet a "sarmdobalas" kifejezes megalkotasaert.

3

Jenő, 2008. november 19. szerda, 20:41 (#)

Bond film az maximum Roger Moore-t szemöldök emelgetését hiányolod.

4

deKata, 2008. november 22. szombat, 22:41 (#)

a 3-as osztalyzat sztem is helyenvalo, sajnos, pedig en elfogult Bond rajongo vagyok. Az egyetlen elem, ami megmaradt a regi filmek stilusabol es hangulatabol az az, hogy soha nem latott szinten gyonyoru helyeken jatszodik egy-egy jelenet, ez mondjuk egy farkasok vandorlasarol szolo filmet el is vinne a hatan, egy Bondhoz viszont edeskeves. :(

5

Author Profile Page ervin, 2008. november 23. vasárnap, 02:11 (#)

deKata, gyönyörű helyek - akkor érdemes megnézned ezt is: http://kispad.hu/muvhaz/200810/the-fall.html :)

6

pblue, 2008. november 23. vasárnap, 12:57 (#)

en basszameg elaludtam rajta a moziban (pedig 14 fontot fizettem a jegyert?!?!2#!$%), ugyhogy valaki osszefoglalhatna a sztorit par mondatban :)

7

initram5, 2008. november 25. kedd, 02:03 (#)

James Bondot Ian Fleming (1908. május 28. – 1964. augusztus 12.) találta ki. Érdemes elolvasni egy-két eredeti Bond regényt: egyrészt nagyon izgalmasak, másrészt pedig azokban sincs sem vodka martinivel, sem Omega karóra lézerpisztollyal, sem "My name is Bond. James Bond" beszólás...van viszont egy kőkemény főhős, aki egy puszta kézzel öl, lekezeli a nőket, kötekedő, pont mint a Craig által megformált 007-es. Úgy is mondhatnám: ez az eredeti James Bond figura, nem a csábító sármőr.


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork