L word

ervin cikke a Művház rovatból, 2009. január 31. szombat, 00:01 | 15 hozzászólás

Az "L word" kifejezés a Wikipedia szerint általában a következő három szó valamelyikére utal: love, liberal és lesbian. A hasonnevű tévésorozatban mindhárom nagy dózisban fordul elő, legfőképpen a harmadik.

Az L word már a hatodik évadját tapossa az idén - ez lesz az utolsó -, ennek ellenére néhány héttel ezelőttig még csak nem is hallottam róla. Mondjuk kétségtelen, hogy meglehetősen ritkán kutakodok leszbikus tévésorozatok után. Sorozatguru barátunk azonban felhívta rá a figyelmünket, és miután egyből bemutató epizódokat is mellékelt az ajánlathoz, egyik este belenéztünk. És ottragadtunk.

Az alábbiakban megkísérlem megmagyarázni nektek, hogy ez hogyan fordulhatott elő.

Az L word főszereplői többségében los angelesi nők, akik a sorozat tanúsága szerint kávézással és egymás nyalogatásával töltik mindennapjaikat. Közben pedig teljesen jó poénokat mondanak. Nem fogok zsákbamacskát árulni: szerintem kisebb részben a szép nőkért, túlnyomórészt viszont ezekért a poénokért érdemes nézni a sorozatot.

Az alkotást készítő csapatban első látásra is sok a női név, a szerzők - így kintről nézve legalábbis - meglehetős szakértelemmel írnak a leszbi kultúra apró titkairól. Azt nem tudom megmondani, hogy a történetek mennyire jellemzőek, és mennyire fedhetik a valóságot, a hitelességüket illetően erős kételyeim vannak. Nézzünk egy-két példát.

Ebben a filmben a leszbikus nők nagyságrendekkel szebbek, mint a heterók. Még a Flashdance egykori gyönyörű főszereplő táncoslánya is közöttük van, akitől azt még úgy-ahogy elfogadtuk, hogy valójában nem is ő, hanem a dublőre táncolt a kulcsjelenetekben, de ezt azért végképp nem gondoltuk volna róla. Bár most, hogy belegondolok, abban a filmben hegesztőként dolgozott, erre jobban felkaphattuk volna a fejünket. Mellesleg ez a magas esztétikai minőség totálisan ellentmond a saját szerény tapasztalataimnak, amelyeket a san franciscói The Castro-ban, sőt egy ízben magán a Folsom Street Fairen végigsétálva gyűjtöttem be, értelemszerűen kizárólag szociológiai érdeklődéstől hajtva.

Aztán ott van a leszbiknek az az érdekes és szerencsés adottsága, hogy nem kell dolgozniuk - ezt is ebből a sorozatból tanultam meg. A féltucat főszereplő közül talán ha kettőnek van rendes állása, a többiek egész nap a kávézóban üldögélnek vagy egymáson fekszenek.

Végül megtudjuk azt is, hogy szépen fotografáltan szeretkezni csak két (vagy több) nő tud egymással, mégpedig tetszőleges és gyakran váltogatott felállásban. Ha azonban a pár egyik tagja férfi, akkor már csakis állatias párzásról lehet szó, ami nemcsak rondán fest, de a kísérő hangjai is szörnyűek - ezt a sorozat folyamán több alkalommal is igyekeznek az eszünkbe vésni. Lehet, hogy mégis elkelt volna több férfi abban a stábban.

A poénok viszont ezzel együtt nagyon jól vannak megírva. Aki tehát könnyed, de minőségi verbális humorra vágyik néhány egymásba gabalyodó, szép hölggyel megspékelve, neadjisten érdekli, hogyan küzd meg az élet által reá mért identitási kihívásokkal egy magát leszbikus nőnek érző férfi, annak melegen ajánlom a sorozatot - és becsületszavamra mondom, hogy nem is gondoltam erre a szóviccre, mielőtt kiszaladt a billentyűzetemből.

Értékelés (0-7): 5. Lapzárta után: a teljesen vállalható kezdő évad után elkezdtük a másodikat, ám az egyelőre jóval gyengébbnek tűnik. Amíg nem szólunk, maradjatok az elsőnél.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (15)