Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53955 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


L word

ervin cikke a Művház rovatból, 2009. január 31. szombat, 00:01 | 15 hozzászólás

Az "L word" kifejezés a Wikipedia szerint általában a következő három szó valamelyikére utal: love, liberal és lesbian. A hasonnevű tévésorozatban mindhárom nagy dózisban fordul elő, legfőképpen a harmadik.

20090131_l-word-01.jpg

Az L word már a hatodik évadját tapossa az idén - ez lesz az utolsó -, ennek ellenére néhány héttel ezelőttig még csak nem is hallottam róla. Mondjuk kétségtelen, hogy meglehetősen ritkán kutakodok leszbikus tévésorozatok után. Sorozatguru barátunk azonban felhívta rá a figyelmünket, és miután egyből bemutató epizódokat is mellékelt az ajánlathoz, egyik este belenéztünk. És ottragadtunk.

Az alábbiakban megkísérlem megmagyarázni nektek, hogy ez hogyan fordulhatott elő.

Az L word főszereplői többségében los angelesi nők, akik a sorozat tanúsága szerint kávézással és egymás nyalogatásával töltik mindennapjaikat. Közben pedig teljesen jó poénokat mondanak. Nem fogok zsákbamacskát árulni: szerintem kisebb részben a szép nőkért, túlnyomórészt viszont ezekért a poénokért érdemes nézni a sorozatot.

Az alkotást készítő csapatban első látásra is sok a női név, a szerzők - így kintről nézve legalábbis - meglehetős szakértelemmel írnak a leszbi kultúra apró titkairól. Azt nem tudom megmondani, hogy a történetek mennyire jellemzőek, és mennyire fedhetik a valóságot, a hitelességüket illetően erős kételyeim vannak. Nézzünk egy-két példát.

20090131_l-word-02.jpgEbben a filmben a leszbikus nők nagyságrendekkel szebbek, mint a heterók. Még a Flashdance egykori gyönyörű főszereplő táncoslánya is közöttük van, akitől azt még úgy-ahogy elfogadtuk, hogy valójában nem is ő, hanem a dublőre táncolt a kulcsjelenetekben, de ezt azért végképp nem gondoltuk volna róla. Bár most, hogy belegondolok, abban a filmben hegesztőként dolgozott, erre jobban felkaphattuk volna a fejünket. Mellesleg ez a magas esztétikai minőség totálisan ellentmond a saját szerény tapasztalataimnak, amelyeket a san franciscói The Castro-ban, sőt egy ízben magán a Folsom Street Fairen végigsétálva gyűjtöttem be, értelemszerűen kizárólag szociológiai érdeklődéstől hajtva.

Aztán ott van a leszbiknek az az érdekes és szerencsés adottsága, hogy nem kell dolgozniuk - ezt is ebből a sorozatból tanultam meg. A féltucat főszereplő közül talán ha kettőnek van rendes állása, a többiek egész nap a kávézóban üldögélnek vagy egymáson fekszenek.

Végül megtudjuk azt is, hogy szépen fotografáltan szeretkezni csak két (vagy több) nő tud egymással, mégpedig tetszőleges és gyakran váltogatott felállásban. Ha azonban a pár egyik tagja férfi, akkor már csakis állatias párzásról lehet szó, ami nemcsak rondán fest, de a kísérő hangjai is szörnyűek - ezt a sorozat folyamán több alkalommal is igyekeznek az eszünkbe vésni. Lehet, hogy mégis elkelt volna több férfi abban a stábban.

A poénok viszont ezzel együtt nagyon jól vannak megírva. Aki tehát könnyed, de minőségi verbális humorra vágyik néhány egymásba gabalyodó, szép hölggyel megspékelve, neadjisten érdekli, hogyan küzd meg az élet által reá mért identitási kihívásokkal egy magát leszbikus nőnek érző férfi, annak melegen ajánlom a sorozatot - és becsületszavamra mondom, hogy nem is gondoltam erre a szóviccre, mielőtt kiszaladt a billentyűzetemből.

Értékelés (0-7): 5. Lapzárta után: a teljesen vállalható kezdő évad után elkezdtük a másodikat, ám az egyelőre jóval gyengébbnek tűnik. Amíg nem szólunk, maradjatok az elsőnél.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (15)

1

warnew, 2009. január 31. szombat, 17:35 (#)

egyebkent munkaja szinten mindenkinek van, csak sosem jarnak be ;)

2

Author Profile Page ststofi, 2009. február 1. vasárnap, 20:31 (#)

kösz a tippet és a kis összefoglalót. pechemre (és mivel csak innen találtam) 4. évadot kezdtem el nézni (amerikában most megy a hatodik season) és hogy is mondjam picit durván és nagyon lelkizősen indult - meg is ilyedtem. megvolt tehát az s04e01 és e02 de a poénos vonalat még mindig nem találtam meg benne... nyugtassatok meg légyszi. :)

3

Author Profile Page ervin, 2009. február 1. vasárnap, 21:06 (#)

ststofi, ahogy mondtam, én eddig egy teljesen konkrét 1. évadon vagyok túl, illetve a sokkal gyengébbnek tűnő 2. évad első 3-4 részén. ha ez a trend valós, és ebből extrapolálunk egy jó nagyot, akkor a 4. évad teljességgel nézhetetlen kell, hogy legyen. :)

4

gabesas, 2009. február 9. hétfő, 12:29 (#)

van esetleg valami hír,vélemény a többi évadról?
egyszerűbben szólva: mennyit érdemes leszedni belőle? nemszeretem félbehagyni a sorozatokat.

5

Author Profile Page ststofi, 2009. február 9. hétfő, 14:14 (#)

Jelentem tisztelettel az s04-en túl elkezdtem az s05-öt ami az első két résszel bombasztikusan jól indult el (számomra). Az s04 nekünk a felétől vált élvezetessé (lehet kellett is ennyi neki). Nem hagytam abba és ennek nagyon örülök. Így közepesen töményen (napi két résszel) nézve jó kikapcsolódásnak bizonyult, de lassítani kell majd, hogy ne okozzon elvonást majd az s06 lassú adagolása. :)

6

Offshore, 2009. február 15. vasárnap, 01:51 (#)

Ha van idő sorozatot nézni, szerintem jobban jártok a Firefly-al. Természetesen csak eredeti hanggal.
Tudom, ez lényegében OFF, hence the nick.

7

Barbii, 2009. július 16. csütörtök, 17:32 (#)

megpróbálkozom még egyszer a kommenteléssel, mert elsőre nem sikerült.. tehát, jóval többről szól ez a sorozat, mint egyszerű humorizálásról, ahogy itt meglett fogalmazva. Akinek nem jött át a fő mondani való, azt nagyon tudom sajnálni, de mit is várhatunk igazán egy férfitől, aki heteroszexuális, és nyálcsorgatás véget nézi meg a sorozatot. Az összes évad remek és vérzik a szívűnk, hogy vége van. Ez a sorozat áttörés volt, "ebbe a világba" és nagyon jól megragadták a lényeget, és ezt meg is értik azok, akik nem a kis részletekkel és kiegészítésekkel vannak elfoglalva.

8

Author Profile Page eszpee, 2009. július 16. csütörtök, 18:54 (#)

Barbii, már miért lenne feltétlenül heteroszexuális a szerző? Elszomorító, hogy csak ilyen panelekben tudsz gondolkodni... :(((

9

Barbii, 2009. július 16. csütörtök, 22:50 (#)

nem írtam egy szóval sem, hogy heteroszexuális lenne a szerző

10

Author Profile Page eszpee, 2009. július 16. csütörtök, 23:43 (#)

Akkor kire értetted ezt a mondatod?

"Akinek nem jött át a fő mondani való, azt nagyon tudom sajnálni, de mit is várhatunk igazán egy férfitől, aki heteroszexuális, és nyálcsorgatás véget nézi meg a sorozatot."

11

Barbii, 2009. július 17. péntek, 01:59 (#)

a férfiakra, akik heteroszexuálisok, és nyálcsorgatás véget nézik meg a sorozatot, úgy nagy átlagban.

12

Benny Lava, 2009. július 17. péntek, 08:34 (#)

Eszpee,
ne puffogj már, inkább örülj, hogy jött valaki, aki megmondja neked, mi a sorozat fő mondanivalója.

13

Author Profile Page eszpee, 2009. július 17. péntek, 09:36 (#)

Hát Barbii, elég félreérthetően fogalmazol... :(

14

Barbii, 2009. július 18. szombat, 22:40 (#)

nem hiszem h az én fogalmazásommal lennének problémák.

15

ani89, 2010. június 7. hétfő, 12:25 (#)

Sziasztok!
Én a tavalyi szorgalmi időszakomban néztem végig... szinte nem is éltem ez idő alatt. Elképesztő, hogy milyen hatással volt rám, nagyjából minden második részen bőgtem :P Emellett izgatottan vártam, hogy mi fog történni.. volt, hogy a nevetéstől majd lefordultam az ágyról, és seláttam-sehallottam :)
Megmutattam barátnőmnek, aki annyira túlzásba vitte, hogy mindenféle alibiket kell kitaláljon a nézéséhez, mert a barátja rosszalja..
Egyszóval szerintem fantasztikus.. másodjára nézve már persze több hibát észre vesz az ember, de elsőre még annyira lehengerlő volt, hogy fel sem eszméltem.
Mondanivalója valóban nem mindenkinek jön le (barátom is leragadt a szexnél), de ha valaki átélt, érzett hasonlót.. vagy csak szimplán át tudja érezni akkor bizony többet is jelenthet egyszerű nyalifali-nézésnél.

Jó szórakozást hozzá!


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork