Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53955 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Watchmen

ervin cikke a Művház rovatból, 2009. március 19. csütörtök, 22:41 | 20 hozzászólás

20090320_watchmen.jpg

Meglepően jó kritikákat olvastam erről a filmről: végre egy komoly darab a képregényfilmek között, Snyder a 300 után már megint mennyire, még történet is van benne meg mondanivaló. Az általában felhozott kritika - hogy a film fontos pontokon eltér a képregénytől, és nem feltétlenül előnyére - engem információ hiányában nem érintett, úgyhogy nagy várakozásokkal ültem be a moziba, még a film majd három órás hossza sem tántorított el.

Csalódás volt.

Ahogy talán a Batman kapcsán valaki oly találóan megfogalmazta a magyar blogoszférában (istenemre, linkelném, de nem tudom, kinél olvastam): eleve reménytelen vállalkozás megpróbálni komolyan előadni egy olyan történetet, amelyben a hősök egy része cicanadrágra húzott fecskében rohangál a színen. A látványvilág korrekt, a spártai előzményekből már ismerős is, de ahogy a nem-is-hős-de-mégis hősök végigszenvelgik a sztorit, cicanadrágban meg foltarccal, de mégis komolyságot színlelve, hát az engem sehogyan se mozgatott meg, legfeljebb a kijárat felé nyújtogattam a nyakam néha. Talán egyedül Rorschach, a magyar (!) karakter volt jó arc az egész felhozatalban.

Értékelés (0-7): 3. Továbbra is azt mondom, hogy képregényfilmet úgy kell csinálni, ahogy a Vasembert meg a Transformerst csinálták: látványos, könnyed, poénos szórakoztatásra. Lehet, hogy a képregényrajongók számára nagy durranás ez a film, ahhoz nem tudok hozzászólni, viszont a hozzám hasonló kocaérdeklődőknek ezennel előre szóltam.

(Kép: seanpercival.com)

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (20)

1

Benny Lava, 2009. március 19. csütörtök, 23:56 (#)

Ervin,
Te hol láttad azt a 3 pontot a filmben? Komolyan kérdem. Totál káosz sztorivonal, sehol egy emlékezetes alakítás, szerintem borzalmas zeneválasztás... Max a spec effektek voltak jók.

2

Author Profile Page NagyGa1, 2009. március 20. péntek, 06:30 (#)

A film második felét (azaz mintegy másfél órát!) én is csak a végére való várakozással töltöttem. Nálam max kettes, ha figyelembe veszem a nyitó klipet, de ahhoz elég lett volna a trailert megtekinteni, nem mind a három órát.

3

deacon, 2009. március 20. péntek, 08:40 (#)

nekem nem volt ennyire egyértelműen csalódás. pont előtte fejeztem be a képregényt, úgyhogy lehet az abból kapott plusz miatt.
nekem tetszett, hogy ahol a képregény idétlenre veszi a figurát, azt a filmben is megpróbálták érzékeltetni.
tehát amikor a cicanadrágosok évődnek az tényleg idétlen, mert az író szándéka is az volt, hogy ki legyen karikírozva a jelenség.
szerintem ezzel a megközelítéssel nagyon jól evickél a komolyság és a bénázás határán.
rorschach egyébként a comicban is a legszerethetőbb figura.

4

rgranc, 2009. március 20. péntek, 09:05 (#)

Én azt nem tudom, hol olvastál olyan jó kritikát... :) Eddig azt hiszem lehúzták minden kritikában amit én olvastam... :) Viszont végre beszereztem a teljes képregényt, azon végigrágom magam először, utána állok neki a filmnek...

Batman viszont bejött nagyon. De a Vasember és a Transformers is.

5

freak, 2009. március 20. péntek, 09:39 (#)

Latvanyra odaver, de amugy szar, elhuzott, kusza valami lett belole.

6

Benny Lava, 2009. március 20. péntek, 09:45 (#)

Amúgy nem vett3tek észre, hogy a szőke szuperhíró mintha beszédhibás lenne? (Nem ismerem a képregényt, ha erre ott lenne magyarázat, akkor bocsi)

7

wice, 2009. március 20. péntek, 12:06 (#)

hogy legyen egy eltero velemeny is:

"Továbbra is azt mondom, hogy képregényfilmet úgy kell csinálni, ahogy a Vasembert meg a Transformerst csinálták: látványos, könnyed, poénos szórakoztatásra."

jaja, mint pl az oldboy, hm? az egy manga alapjan keszult, es ugye attol olyan kurvajo, mert latvanyos, konnyed, poenos szorakoztatas?

ervin, a kepregeny (comic v "graphic novel") az csak egyfajta medium, eppugy, mint a regeny v a festmeny. nem kovetkezik belole a tartalom. a pokember, a vasember, a transformers v a batman nem egy osszefuggo, kanonizalt tortenet, aminek van eleje, kozepe, vege, hanem franchise, igy nem meglepo, h viszonylag szabadon tudtak a film keszitoi hozzajuk nyulni. aki szorakoztato filmet akar beloluk csinalni, az azt csinal, aki komoly(abb)at, az meg azt.

a watchmen film, ezzel ellentetben, egy hatarozott koncepcioval rendelkezo, kerek, egesz, befejezett tortenetet adaptalt a vaszonra, mar amennyire azt a lehetosegek (kevesebb, mint harom oras jatekido, ilyesmi) megengedtek. egyszeruen nem lehetett vele olyan szabadon jatszadozni, ahogy a fent emlitettekkel. a tortenet adott volt, szinte csak annyit valtoztattak rajta, amennyit feltetlenul szuksegesnek iteltek az eltero medium (film) sajatossagai miatt (leszamitva a vegkifejletet erinto valtoztatast, ami gondolom amiatt volt, mert az eredeti meglehetosen "what the fuck" lett volna a mai kozonsegnek).

ha azt mondod, h kepregenyfilmet ugy _kell_ csinalni, h konnyed, szorakoztato es poenos legyen, azzal (ez esetben) lenyegeben vagy felrovod a _watchmen kepregenynek_, h miert nem konnyed, szorakoztato es poenos (ami persze hulyeseg lenne, hiszen pont nem ez volt a celja), vagy azt allitod, h csakis konnyed, szorakoztato es poenos kepregenybol szabad filmet csinalni (ami megintcsak hulyeseg, lasd: oldboy).

a watchmen kepregeny lenyegeben a szuperhos etosz dekonstrukcioja volt. arrol szol, milyenek (milyen _szanalmasak_) lennenek a "cicanadragos igazsagosztok", ha a valosagban is leteznenek. meg arrol, milyen lenne egy _valodi_ superman, milyen hatasa lenne a vilagra, hogyan latna o a vilagot, es hogy viszonyulna a pusztan emberi kepessegekkel rendelkezo "cicanadragos igazsagosztokhoz". meg persze a moralis dontesek nehezsegerol, a "jo" es "rossz" fogalmanak relativ voltarol.

asszem az a problemad, h (az emberek tobbsegehez hasonloan) van egy rogzult eloiteleted a kepregenyekkel szemben, egyszeruen amiatt, mert a kepregenyuniverzumnak az a resze, aminek a lete egyaltalan eljut a tudatodig, azt sugallja, h a kepregeny az egy szintisztan szorakoztato mufaj. ez (ma mar) messze nincs igy, elsosorban pont alan moore uttoro munkassaganak koszonhetoen.

amugy ha te _csak_ negativ kritikakat olvastal a filmrol, akkor valszleg nem nezted se az imdb-t, se a rotten tomatoest. elobbin 8.1/10-en all (~53000 szavazattal), es a 234-edik legjobbnak itelt film, utobbin a kritikusok kozott 64% (ami eleg jo eredmenynek szamit). ezzel persze nem azt akarom mondani, h azert tevedsz, mert a velemenyed elter a tobbsegetol. azert tevedsz, mert az alapvetoen teves elvarasaidhoz mered a filmet. ennek jo peldaja, h szerinted nem veheto komolyan, mert cicanadragban bohockodnak benne. valojaban egy film (v barmilyen masik mufajhoz tartozo alkotas) attol meg lehet teljes mertekben komomolyan veheto, ha a benne szereplo alakok szanalmasak, foleg, ha pontosan ez az (egyik) fo mondanivaloja.

a film szerintem sem tokeletes, tavolrol se. en pont azt ronam fel neki leginkabb, h vizualisan _tulzottan_ kipoliroztak, es a cicanadragos igazsagosztokat _tulzottan_ coolnak probaltak abrazolni. tobb foldhozragadtsag (szinekben es kameramunkaban), hangsulyozottan esetlenebb jelmezek, a verekedesek felturbozasanak elhagyasa igencsak jot tett volna neki. ennek ellenere hetes skalan egy otost mindenkeppen megszavazok neki.

8

Author Profile Page ervin, 2009. március 20. péntek, 16:50 (#)

wice, a kommented már hosszában is jóval nehezebb tüzérség annál, mint amit a cikkem indokol, tartalmában meg még inkább. ettől még lehet ilyet is, miért ne, csak mondom.

néhány dolog azért.

- amikor én azt mondom, hogy "így kell" csinálni filmet képregényből, akkor - nem is hinnéd - nem valami általános érvényű igazságnak gondolt állítást fogalmazok meg, hanem azt veszem észre magamon, hogy nekem speciel az úgy megcsinált filmek tetszenek. az oldboyt mint kiáltó ellenpéldát valamiért végig úgy kezeled, mintha iskolai kötelező anyag lenne, tehát látnom kellett volna, de hát nem láttam. lehet, hogy tetszene, és lehet, hogy megváltoztatná a véleményemet általában is, de a cikkemre sajnos még nem lehetett hatással.

- "a watchmen kepregeny lenyegeben a szuperhos etosz dekonstrukcioja volt". ha te mondod :) - de nálam ez nem indokol három óra unalmat. mondjuk, ha ezt előre kiírják a plakátra ilyen őszintén, talán idejében meggondoltam volna magam.

- az már csak poén, hogy én azt írtam, hogy csak *pozitív* kritikákat olvastam a filmről, ehhez képest te ennek az ellenkezőjének tételezésére építesz egy egész bekezdésnyi érvanyagot. :)

9

wice, 2009. március 20. péntek, 19:28 (#)

ervin:
1. ha egyszeruen csak arrol van szo, h neked az ilyenek nem tetszenek, akkor fogalmazhatsz ugy is. ahogy te fogalmaztal, abbol az jott le, h te konkretan azt hiszed, h vmi altalanos igazsagot fogalmazol meg. az oldboyt pedig nezd meg, szerintem az egyik legjobb film, amit valaha lattam.
2. latod, megint ugy fogalmazol, h "ez nem indokol harom ora unalmat", mintha ez egy objektiv teny lenne, nem a te szemelyes impressziod. en pl nem unatkoztam rajta.
3. bocs, ezt beneztem, rgranc irta, h csak negativ kritikat olvasott rola.

a kommentem nem feltetlenul neked szolt, inkabb altalaban azoknak, akik olvassak ezt a bejegyzest, es ettol esetleg elmegy a kedvuk a filmtol, v plane a kepregenytol. probaltam egy alternativ nezopontot megjeleniteni, foleg, h az osszes elozo komment is a tiedhez hasonlo velemenyt tukroz.

mellesleg te is jo hosszan elnyujtottad ezt a bejegyzest, ahhoz kepest, h (a 8-as kommented alapjan) az egesznek a lenyege annyi lenne, h neked nem tetszett.

10

Author Profile Page eszpee, 2009. március 20. péntek, 23:41 (#)

(imádom, hogy évről évre beleköt valaki abba, hogy egy per definíció szubjektív blog per definíció mégszubjektívebb kritikájában nem írjuk ki minden mondat mellé, hogy "szerintem"...)

11

kfgyk, 2009. március 21. szombat, 00:36 (#)

tudvalevo, hogy itt a kispadon az ultimate *Joker* a szubjektivitas, viszont igaza van wice -nak, az igenyes olvasotabor figyelmenek igazgatasa meger nehany hosszabb kommentet. kosz wice, en mar rovidebb lehetek.
az oldboy remek pelda - bar mint latszik kulon ajanlasra szorul (akkor mar legyen az egesz Vengance trilogia) - de hogy egy kozismertebbet kerdezzek, Sin City?

egyebkent pont a kepregeny fanok kozott van nagyobb megosztottsag, de legalabb ok nem serelmezik az alapfelallast. olvassatok ide, http://geekz.blog.hu/2009/03/05/watchmen_a_film
- a kommentekbeli Dolph Lundgren poenert mar megeri

halkan hozzagondolnam, hogy az etoszok mellett a filmes toposzok is megkapjak itt a maguket, szorakoztato modon, igy en a konyv mellett a filmet is fogyasztasra erdemesnek tartom, minden kulon osztalyzas nelkul.

Benny, a zenet meg nemigen hallottam szidni. izles kerdese, eleg eklektikus volt a valogatas, probalt a sztorivonalhoz hasonloan szerkesztett lenni amit viszont indokolatlanul ostorozol. nem egy memento, de meg igy is a jobb (mesterember) munkak kozul valo.

ja es egy fontos kerdes mindenkihez: a 300 jobb volt? ;)

12

kfgyk, 2009. március 21. szombat, 00:39 (#)

eszpee, lol, eskuszom elobb kezdtem irni a kommentet :)
(en azert a helyedben bealdoznek 5-6 sorozat epizodot es megneznem helyettuk ezt ;)

13

Author Profile Page eszpee, 2009. március 21. szombat, 01:00 (#)

Ja persze félreértés ne essék, a többi olvasó kommentben tájékoztatása, a post-szerző véleményének árnyalása, neadjisten teljes átszínezése tök rendben van. Csak azt tartom kicsit nehezen érthető szélmalomharcnak, ha valaki azzal jön, hogy "úgy írtad, mintha ez valami általános igazság lenne, pedig nem is az!", hát persze, hogy nem az, ott van minden cikk mellett a szerző neve, az ő véleményét lehet olvasni a cikkben.

14

Author Profile Page ervin, 2009. március 21. szombat, 09:16 (#)

kfgyk, a 300-ról sokkal pozitívabb emlék maradt bennem, bár arra már nem emlékszem, hogy akkor hogyan tetszett. a látvány meg a technika nálam agyonverte a watchment, azt hiszem, más ott se nagyon volt.

A Sin City is látványfilm volt, annak tetszett is, de hiányzott (illetve nekem nem hiányzott ;)) belőle ez a szenvelgős vonal, ami a Watchment lerontotta. (Figyelem: szerintem!)

eszpee, a neked ajánlott sorozatbeáldozásról: ez a film kb. 9 Big Bang hosszúságú. Eszedbe ne jusson! :)

15

csészekávé, 2009. március 21. szombat, 09:52 (#)

álláspontom szerint CSODÁLATOS film (képregényrajongó)

16

Author Profile Page NagyGa1, 2009. március 21. szombat, 13:11 (#)

Valaki elmondhatná, hogy hogyan kellene objektív véleményt írni legközelebb, ha esetleg Ervin ilyesmire vetemedne, hogy tudja.

17

gargoyle, 2009. március 21. szombat, 14:06 (#)

ervin velemenyevel nem ertek egyet, de mivel nagyjabol ismerem a kepregenyvilagot ezert elfogadom hogy kivulallokent drasztikusan uj volt ez a pokemberfantastic4 paradigmaja utan, ezert szamara nem volt befogadhato (jelezem amikor ez a kepregeny megjelent _mindenkinek_ hasonloan drasztikus valtas volt, csak a kepregenyolvasoknak van 20 ev elonyuk a feldolgozasban .)

wice velemenyevel egyetertek pedig az oldboyrol nem is tudtam hogy anime .)en is ugy velem hogy meg kevesebb matrixozas kellett volna es tobb ver, veritek es konny. (es itt most nem a sokkolo horrorjelenetek szamanak novelesere celoztam)

benny lavat viszont egyaltalan nem ertem. minimalis idosikvaltasokon kivul tok linearis es kovetheto volt a cselekmeny, pedig en a kepregenybol a boritot lattam csak eddig. komolyan rejtely hogy mely resz maradt kusza neki o_O

Coraline-t nem akarja megnezni valamelyikotok? kivancsi volnek a velemenyetekre arrol is (:

18

wice, 2009. március 21. szombat, 20:07 (#)

latom, sokan nem ertik, mit is akartam mondani: nem azt mondom, h "objektiv kritikat" kell irni. egyszeruen csak ervin fogalmazasabol nekem az jott le, h nehany dolgot magatol ertetodonek tekint (pl, h "eleve reménytelen vállalkozás megpróbálni komolyan előadni egy olyan történetet, amelyben a hősök egy része cicanadrágra húzott fecskében rohangál a színen", meg, h "képregényfilmet úgy kell csinálni, ahogy a Vasembert meg a Transformerst csinálták: látványos, könnyed, poénos szórakoztatásra"), es ezekkel probalja alatamasztani a mondanivalojat, ami pedig kimerul abban, h _neki_ nem tetszett. nekem ugy tunik, o azt hiszi, h ha vkinek tetszik a watchmen, az csak azert lehet, mert megszallott kepregenybuzi, akinek mindegy, mit csinalnak, ha kepregenybol keszul. persze lehet, h felreertettem, de pusztan abbol, amit leirt, nekem ez jon le, es ez, tartok tole, masokat is megvezethet.

azt probaltam megmagyarazni, h az axiomai teljesen onkenyesek, es valojaban kizarolag az eloiteletein alapulnak. termeszetesen tisztaban voltam vele, h ettol magarol a filmrol nem fog megvaltozni a velemenye, de remeltem, h legalabb egy cseppet ketelkedni kezd benne, h telleg ertette-e, mit is latott. valszleg ez se jott ossze, dehat ez van. ha mast nem, talan annyit azert elertem, h azok a kispad-olvasok, akik meg hezitalnak, h megnezzek-e a filmet (ill elolvassak-e a kepregenyt), nem fogjak pusztan ervin "szakvelemenye" alapjan elvetni az otletet.

19

wice, 2009. március 21. szombat, 20:10 (#)

gargoyle: az oldboy manga (japan kepregeny) volt, nem anime (japan rajzfilm), legyunk precizek. :)

20

Pacey, 2009. április 6. hétfő, 21:41 (#)

wice

Teljesen egyetértek veled. A képregényeknek, és a belőlük készült filmeknek már szinte mindenhol sikerült túljutniuk ezeken a "cicanacis" előítéleteken, nálunk még nem. Milyen meglepő.

A Battle Royale egy borzasztó szarul megírt könyv. Többet nem olvasok könyvet. Biztos a többi is szar.


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork