Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53959 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Star Trek

ervin cikke a Művház rovatból, 2009. május 29. péntek, 21:46 | 12 hozzászólás

Pedig nem néztem a sorozatot meg az eddigi filmeket, nem vagyok rajongó, tehát nem voltak magas vagy különleges elvárásaim. Egyszerűen csak egy jó sci-fit szerettem volna látni. De ez nem az.

Ha egyetlen melléknevet használhatnék csak a film leírására, azt mondanám: gyermeteg. Olyan az egész, a harmatos dialógusoktól kezdve az űrben jó nagy hanggal közlekedő űrhajón meg az ülünk-a-társalgóban stílusú parancsnoki fedélzeten keresztül az übernyálas happy endig, ami az egyik leggázabb ilyen jelenet, amit bármilyen műfajban valaha is láttam. Nem tudom, hogy a Pirxben ennyire bénán mosolyogtak-e egymásra a szereplők, talán még ott sem.

Az Abrams/Lindelof alkotópáros a Lost után jól láthatóan itt sem tud semmi értelmeset és védhetőt kezdeni az időutazással, de szeretik, ezért bevetik itt is, azzal a különbséggel, hogy ezúttal már meg sem kísérlik becsületesen megmagyarázni azt, amit végül kihoznak belőle.

A filmet azért nem minősítem fércmunkának, mert mozivásznon nézve a látvány helyenként remek, méltó lenne ahhoz a szinthez is, amelyet a film sosem képes megütni. Ezen felül pedig az Uhura nevű hölgyet alakító Zoe Saldana valami természetfölötti szépség, de mégis azt mondom: kár, hogy ő (na jó, meg az épp, hogy felismerhető Eric Bana) a legnagyobb kunszt az egész filmben.

Értékelés (0-7): 2. Lehet, hogy felsős általános iskolásként nem érteném, hogy mit lehetett ezen nem szeretni.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (12)

1

krisztián, 2009. május 30. szombat, 00:55 (#)

a fenébe. pedig én is úgy szeretnék már egy jó sci-fit látni.

2

Benny Lava, 2009. május 30. szombat, 14:50 (#)

Akkor javaslom a 2010: the year we made contact című filmet. Az Űrodüsszeia könyv folytatásából készült, igaz, hogy 84-ben, viszont ennek nem engedték Kubrickot a közelébe, ergo érthető a film. És sztem remek is.

3

jos, 2009. május 31. vasárnap, 09:03 (#)

Ez egy szórakoztató scifi. Ha már végignéztél 5 filmsorozatot, kb 1000 részt, akkor megérted az utalásokat és rajongóként is élvezni fogod, ahogy az évek alatt felépített Star Trek mitológia darabjaira hullik.
Ha egyszerű kikapcsolódásra vágysz (kb. mint a Star Wars IV.), akkor is értékelni fogod a filmet.
Nyilván Te valami komolyabb scifi élményt vártál.

4

Benny Lava, 2009. május 31. vasárnap, 12:09 (#)

Jos,
és a postban kieogásolt színészi és rendezői bénaságok is a szórakoztatás részei?

5

Info hadnagy, 2009. május 31. vasárnap, 13:39 (#)

Nekem sem jött be annyira a film,lehet a hype miatt voltak nagyok az elvárásaim.Nekem az első film a kedvencem. Ami engem nagyon zavart,hogy mit csináltak a rommulánok 25 évig,az újjabb időutazási módszer,már volt egy pár.A gyár belsők mint gépház,a bazi mesziről teleportálás és a túl könnyű győzelem.

6

Pikszi, 2009. május 31. vasárnap, 20:30 (#)

Énnekem, a gyermetegnek tetszett. Nagy vászonra, 10 hangszóróra való igazi popcorn-mozi. (Előtte megnéztem újra az 1979-es első filmet, és ámultan vettem észre, hogy Kirk kapitány RÁKACSINT Mr. Csekovra, amikor végre beindul a térhajtómű.)

7

spityu.zu, 2009. június 2. kedd, 21:52 (#)

#2
MGM made a deal to make the film, but Kubrick had no interest in directing it.
"I had a long conversation with Stanley and told him what was going on. (...) He more or less said, 'Sure. Go do it. I don't care.'"
http://en.wikipedia.org/wiki/2010_(film)
A 2001 ertelmezesevel soha nem volt bajom: nem akartam megerteni, egyszeruen csak zsigeri szinten hat(ott) ram. Lattam vagy otszor. A 2010-et egyszer neztem meg, es semmifele keztetest nem erzek, hogy az ismetlesre.

8

Benny Lava, 2009. június 2. kedd, 22:12 (#)

Tehát igazat mondtam, tleg nincs köze Kubricknak a 2010hez.
Kösz a megerősítést.

9

spityu.zu, 2009. június 3. szerda, 00:05 (#)

Szivesen! Mar amennyiben a "nem engedtek a kozelebe" (gondolom azok, akik egy filmet finansziroznak, nehogy ezt is erthetetlenne tegye, elrontsa) egyenlo azzal, hogy egyaltalan nem is akart a kozelebe menni (amit akart, azt a 2001-ben elmondta).

10

Benny Lava, 2009. június 3. szerda, 18:46 (#)

Igen, egyenlő :D

11

Author Profile Page ervin, 2009. június 4. csütörtök, 15:31 (#)

Benny, mit mondjak, elegánsan ismered el, amikor verbálisan lenyomnak.

12

Benny Lava, 2009. június 4. csütörtök, 16:03 (#)

Ugye? :D


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork