Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53959 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Knowing

ervin cikke a Művház rovatból, 2009. június 16. kedd, 00:04 | 13 hozzászólás

Egy ötven évvel ezelőtt eltemetett időkapszulából egy akkori általános iskolás kislány által írt számsor kerül elő, amelyről kiderül, hogy előre pontosan meghatározza az azóta világszerte történt katasztrófák paramétereit.

Jó kis felütés; azonban már az első pillanatban érzi az ember, hogy értelmes megoldás nem sülhet ki belőle. Pláne Nicholas Cage főszereplésével nem, aki jó ideje nem hajlandó békésen megöregedni, a sminkért és parókáért cserébe viszont rendszerint megelégszik azzal, hogy B kategóriájú filmekben csillogtassa tehetségét.

A nem is oly rég forgatott Next-tel ellentétben ebben a filmben nem Cage lát a jövőbe. Ő most egyetemi tanár, aki napközben szolidan elszállt előadásokat tart az MIT politikailag korrekt bőrszín-összetételű osztályainak, éjszakánként pedig nagykereskedelmi mennyiségű alkohol elfogyasztásával igyekszik enyhíteni a baleset áldozatává lett felesége hiányát és a rá maradt halláskárosult kisfia nevelésének nehézségeit.

A filmről nem érdemes túl sokat mesélni. A számok stimmelnek, az egyre ezoterikusabb magyarázatkísérletek annál kevésbé. A végére teljesen elcsúszik a dolog, még valamiféle angyalok is megjelennek a színen, akik négyen vannak, és teljesen úgy néznek ki, mint egy félamatőr német EBM zenekar a bemutatkozó lemezének fotózásán a 80-as években. A fináléban aztán van vallásos térdreborulás kavicságyon (aú!), toboz alakú kristályűrhajó szilánkokból, labdabelsővel, aranyfű meg ezüstfa, mi szem-szájnak ingere. El tudjátok képzelni.

A kettős szerepet játszó színészkislány üde színfolt, a többiek azért nem lehettek annyira büszkék a fizetésük felvételekor. Illetve elismerés még a special FX-csapatnak, akik három katasztrófajelenetet is komolyan megcsináltak, bár ugyanakkor kínosan belebuktak a CGI-vadállatokba. A helyi érdekességeket nézve pedig meg kell említeni, hogy a cím ordas fordítása ("Képlet", eh) sajnos vascsövet érdemel.

Értékelés (0-7): 3, és máris sajnálom, hogy a minap az új Terminátornak egynél többet adtam. Különösebben nem ajánlom ezt sem, bár akit a fenti leírás nem tántorít el, az valószínűleg nem fog csalódni, ha mégis elmegy rá.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (13)

1

Benny Lava, 2009. június 16. kedd, 10:06 (#)

Sztem a Terminátorral ellentétben itt a film műfajával van gond, nem a kivitelezéssel. Akhnek pölö az X-akták bejön, valszín ez is.

SPOILER ALERT
Ami nekem nem jött be:
- a "megoldás". Biztos, mert ateista vagyok.

- a női főszereplő. Nekem nem jött át a figura.

- a film logikája. Mi volt a kavicsok szerepe? Ha már a "lények" ilyen királyul látták a jövőt, miért egy hangyás kislányra bízták a "közzétételt", ráadásul egy ilyen, kurva nyakatekert módon? Baromira mesterkélt írói fogásnak érzem.
Aztán: a kisskac milyen számsort firkált a végén? Meg: ha már nem volt térerő, hogy tudta a skac felhívni az apja mobilját? Stb...

Ami teccett:

- a szégyenteljesen renderelt égő szarvason kívül jól volt megcsinálva a film.

- sztem Cage jól tolatta. Mondjuk, a Leving Las Vegasban már gyakorolhatta, hogy kell végiginni egy filmet, a National Treasureben meg a "nem hisznek nekem, pedig igazam van" scenáriót :D

- a repülőzuhanásos jelenet lélegzetelállító volt. 10 pontos.

2

Benny Lava, 2009. június 16. kedd, 10:10 (#)

Ja, igen. A magyar cím indoklását én is szívesen meghallgatnám.

3

wice, 2009. június 17. szerda, 09:07 (#)

SPOILER (bar annyira nem erdemes megnezni a filmet, h tulajdonkeppen mindenki halas lehetne, ha figyelmeztetes nelkul elszpoilereznem)

csak megerositeni tudom a leirtakat, ez vmi botranyosan szar volt. nem, nem az egesz, az elso ketharmada/haromnegyede kibaszottul erdekfeszito, csak sajnos a "rejtely" feloldasa borzaszto gyermeteg, raadasul szamos plothole-t hagy maga utan. valahogy olyan az erzesem, h az irok elobb talaltak ki a tortenet elejet (a szamokat, meg, h mit jelentenek), es csak aztan kezdek veszettul gondolkodni, h mit is lehetne ezzel kezdeni, aztan ezt sikerult. kar erte. monnyuk annyit a javukra irok, h legalabb nem angyalok voltak, hanem idegenek.

hozzatennem, h a "kibasszuk a gyerekeket egy vadidegen bolygora, minden kulonosebb tulelesi ismeret nelkul" nem kimondottan intelligens huzas, plane egy ilyen fejlett civilizaciotol.

4

Benny Lava, 2009. június 17. szerda, 11:51 (#)

Honnan tod, hogy nem angyalok voltak? Még a szárnyuk is be volt jelezve...

5

wice, 2009. június 17. szerda, 12:53 (#)

az urhajok miatt gondolom :)

nezd, ez a film egyszeruen arrol szolt, h vannak ilyen kurvafejlett idegen lenyek, akik kepesek nagyon pontosan elorejelezni a jovot, es emellett kommunikalnak az emberekkel, legalabbis azokkal, akik "fogjak" az adasukat. nemelyiknek "elmondjak" v "megmutatjak" a jovot. a jelenesek konyveben leirt cucc egy ilyen latomas, amit az akkori ismeretek szerint ertelmezett es probalt leirni a szerzo. a "szarnyak" valojaban ilyen fenylo energiaorveny-szerusegek voltak, amiket csak az okori szerzo irt le szarnyakkent. ez egy nem eppen vadonatuj sci-fi koncepcio.

6

Benny Lava, 2009. június 17. szerda, 15:47 (#)

Ez egy lehetséges interpretáció. De, ha valaki úgy értelmezi, hogy jöttek az angyalkák és elvittek pár élőlényt túlélni, ezt se lehet cáfolni.
Mondjuk, elég láma sztori ez is - de legalább megmagyarázza a védhetetlenül antropomorf idegeneket... :D

Ja, és bármi magyarázat a kavicsok szerepére?

7

Benny Lava, 2009. június 17. szerda, 15:49 (#)

Ja, és az idegenek és hitbéli lények lehetséges kapcsolatára lásd A.C. Clarke ördögét a Childhood's Endben.

8

Benny Lava, 2009. június 17. szerda, 15:51 (#)

Most nézem: tán pont erre utaltál az uccsó mondatoddal? :)

9

wice, 2009. június 17. szerda, 15:53 (#)

persze, valszleg szandekosan egy kisse ketertelmure vettek ezt a befejezest. bar monnyuk az, h ami a jelenesek konyvebol keszult kepen isten maga, az a valosagban egyszeruen a nap, szamomra a sci-fi szcenariot erositi.

es igen, azokkal a kurva kavicsokkal en se birok mit kezdeni. bar ugy altalaban azzal sem, h mi ertelme volt ilyen nyakatekert modon ertesiteni a gyerekeket az urhajo (v akarmi) helyerol, amikor egyszeruen le is szallhattak volna a kertjukben.

10

Benny Lava, 2009. június 17. szerda, 15:58 (#)

Na ja, vagy eleve hagytak néhány szálat egy sequelhez, vagy hanyag script.

És személyes humor-kedvencemből, a KYTV-ből idézve: "I'd personally go with the latter" :D

11

wice, 2009. június 17. szerda, 15:58 (#)

nem csak erre, a sci-fi szo szerint hemzseg az ilyen jellegu sztoriktol. plusz ott vannak a daniken-fele ufo-megszallottak, akik kb erre epitettek az egesz karrierjuket.

12

rivera, 2009. június 22. hétfő, 01:25 (#)

spoiler
Feltétlen kerülendő kategória szerintem is, olyan érzésem volt hogy a producer kitalálta hogy csináljanak egy filmet aminek az a vége hogy a nap megsemmisíti a földet, az írók meg varrtak hozzá kabátot, tele logikai bukfencekkel és értelmetlen dolgokkal. A trükköktől se vagyok elájulva, sokszor éreztem a CGI-t.

13

Benny Lava, 2009. június 22. hétfő, 10:27 (#)

Szerintem azért a repülőzuhanásos jelenetet ítéljük meg nekik, de amúgy ja.


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork