Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53959 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Száz forintnak ötven a fele

stsmork cikke a Művház rovatból, 2009. augusztus 15. szombat, 09:30 | 8 hozzászólás

Mindig zavart, hogy ha Móra Ferenc vagy Tömörkény István írásaiban pénz kerül szóba, a szereplők felváltva hol forintról, hol meg koronáról beszélnek. Az utalásokból kiderül, hogy két korona ért egy forintot, de azt sehogyan sem tudtam kihámozni, hogy miért volt szükség két párhuzamos pénzrendszerre. Most végre összeszedtem magam és beleástam kicsit a legújabb kori magyar pénztörténetbe, így az angol font átváltási rejtelmei után most újabb hiánypótló cikk következik.

A kiegyezés után az Ausztriában 1858 óta használatos osztrák értékű forint lett a Monarchia hivatalos fizetőeszköze. Váltópénze a krajcár volt, száz krajcár tett ki egy forintot. A tízkrajcáros neve ezüst hatos (de hogy miért pont hatos?) a húszkrajcárosé ezüst huszas volt. Ha emlékeztek még, egy ilyen ezüst huszassal tréfálta meg Furfangos Cintula a piacon Torongyos Ignácot.

(A húszkrajcárosról készült fenti képre Lowetinszky János József korabeli naplójának elektronikus változatához fűzött szerkesztői megjegyzések között bukkantam rá. Egyébként a "magyar Švejk" blog maga is valóságos aranybánya annak, akit izgatnak a Monarchia hétköznapjai.)

Egy font színezüst 45 osztrák értékű forintot tett ki, és a jegybank garantálta a papírpénzek ezüstre (illetve az ezüstérmék papírpénzre) váltását. Sőt, elvileg bárki verethetett pénzt magának, akinek volt a birtokában megfelelő tisztaságú ezüst. És itt kezdődtek a bajok. A XIX. század közepén gazdag ezüstlelőhelyeket találtak Észak-Amerikában, s az onnan Európába áramló nemesfém hatására az ezüst árfolyama ingadozni kezdett. Emiatt a nyugat-európai államok 1870-től kezdtek áttérni az aranyalapra, aminek következtében az ezüst szabadpiaci ára esni kezdett. 1879-ben egy ezüstforintban lévő fém (11,111 gramm) még 96,85 krajcárt ért a londoni ezüstpiacon, egy évtizeddel később már csak 83,07 krajcárt. Divattá vált az elértéktelenedő nemesfémet a Monarchiába hozni, ott ezüstpénzt veretni belőle, azt a jegybanknál papírpénzre váltani, majd valutára konvertálni, vagy elkölteni. Meg is szüntették az ezüstpénzek szabad veretését, így viszont a forint árfolyama ingadozni kezdett az aranyfedezetű valutákhoz képest.

A további bajoknak elejét veendő, 1892-ben bevezették az aranyalapú új pénzt, az osztrák-magyar koronát. Egy korona száz fillérre oszlott. Az új pénz mellett a forint is forgalomban maradt, csak 1900. január elsejétől lett kötelező a koronában számítás. (Akit mélyebben érdekelnek az aranyalapra átállás pénzügyi részletei, az Kovács György tanulmányában olvashat róla.)

Az első világháború alaposan felforgatta az ország pénzügyeit is. Nem csak a rézmozsarak és a harangok mentek el a háborúba, hanem az érmék veréséhez használt nemesfém is, acéllal kellett helyettesíteni. Erről a pénzről írja József Attila, hogy "Mert nem kell (mily sajnálatos!) / a háborúból visszamaradt / húszfilléres, a vashatos", illetve gondolom, hogy innen eredhet a "nincs egy vasam se" szólás is. A Tanácsköztársaság alatt a papírpénzeknek már csak az egyik oldalára nyomtak mintát, a hátoldal üres maradt - el is nevezték ezeket a kétes értékű papírdarabokat fehér pénznek. A dicsőséges százharminchárom nap után a jegybank ezeket a pénzeket hamisnak minősítette, de nagy kegyesen néhány nónapig még hajlandók voltak beváltani őket, a névérték ötödéért.

A független Magyarország megtartotta a koronát fizetőeszköznek. (Sőt, eleinte a többi utódállam is az osztrák-magyar pénzt használta, felülbélyegzéssel látva el, hogy meg lehessen különböztetni, melyik kié.) De a háború utáni koronának már csak a neve volt a régi, az értéke nem. Ha nagyapám pénztárkönyvét kinyitjuk az 926-os és 27-es év fordulójánál, a bal oldalon csak úgy jojózik a szemünk a sok nullától. Érdemes közelebbről is megnézni ezt a két lapot:

Bal oldalon, az áthozat alatt olvasható: dec. havi fizetésem nyolcszázezer korona. Bevételek: egymillió négyzázhatvanhatezer korona. Kiadások: egymillió háromszázhuszonnyolcezer ötszáz korona. Egyenleg: százharminchétezer ötszáz. A következő oldalon, 1927. év január elsején az egyenleg pengőre átszámítva: tizenegy pengő.

Az infláció megfékezésére ekkor vezették be az új pénzt, a pengőt, és váltópénzét, a fillért. Egy pengő tizenkétezerötszáz koronát ért, nagyapám december havi fizetése tehát pontosan 46 pengő. Ennyi pénzzel az ember nem viccel (azt ugye havi kétszáz pengő fixszel lehet), még akkor se, ha más forrásból kiderül, hogy a fizetés mellé koszt-kvártély is járt. Érdekes amúgy átböngészni a többi bejegyzést is: borbélynak április elsejéig 6 pengő, mozira ("forró vér") egy pengő húsz, borbélynak borravaló nyolcvan fillér, egy pár cipő talpalás tizenkettő nyolcvan, korcsolyázás negyven fillér, és így tovább.

Aztán eltelt (egy híján) húsz év, és az árak végén ismét megeredtek a nullák. A második világháborút követő hiperinfláció talán még ma is világrekorder, bár abban nem vagyok biztos, hogy déli szomszédunk Milosevics regnálása idején nem hódította-e el tőlünk ezt a kétes értékű dicsőséget. A pengő olyan tempóban értéktelenedett el, hogy az országban egy időre visszaállt a cserekereskedelem.

Amikor apai nagyszüleim negyvenhat februárjában hazajöttek az amerikai zónából, feleslegessé vált két igáslovukat elcserélték egy hordó borra. Attól kezdve nagyanyám pénztárca helyett borosüveggel meg egy féldecis pohárral járt a piacra. Kiválasztotta, hogy mit akar venni, a magával hozott üvegből megkóstoltatta az eladóval a pénzhelyettesítő nedűt, aztán megegyeztek az árban. Minekutána az eladó házhoz szállította az árut, és a pincében átvehette a fizetséget. A bor kimérésének felelősségteljes munkája az akkor tizenéves édesapámra hárult, aki ennek köszönhetően azóta is undorodik a bornak még a szagától is.

Az áldatlan állapotoknak a forint augusztus elsejei bevezetése vetett véget. Amíg a pengő idején nagyapám tanári fizetéséért tíz tojást lehetett csak kapni a piacon, most húsz forintból annyi mindent vásároltak, hogy alig győzték hazacipelni. A történet folytatását ismerjük: elég, ha benézünk a pénztárcánkba, keresünk egy húszforintos érmét, aztán kimegyünk vele a piacra és elköltjük. Nem fog leszakadni a kezünk hazafelé a cipeléstől.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (8)

1

ari, 2009. augusztus 15. szombat, 14:02 (#)

Nagyon érdekes volt! Élvezettel olvastam. Jó lehet böngészgetni a pénztárkönyv bejegyzéseit ennyi év után. Szerencse, hogy megmaradt, és hogy ennyire jó állapotban.

2

styx, 2009. augusztus 15. szombat, 17:31 (#)

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_forint_pénzjegyei
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_forint_pénzérméi

Ezek is érdekesek, pár hete találtam őket. Illetve az oldalak végén vannak táblázatok linkekkel, hogy 'pénzjegyek' és 'érmek' az adott időszakhoz.

3

Attila, 2009. augusztus 15. szombat, 22:53 (#)

Ez tényleg nagyon jó volt! Grat! Nekünk is van egy családi gyűjteményünk régi pénzekből. Van pár egymilliárd pengős tétel is benne a világháború utánról. A legkirályabb azonban az 1849-es papírpénz. Mennyire ritka dolog ha valaknek van ilyen?

4

a_petri, 2009. augusztus 16. vasárnap, 21:43 (#)

A jugoszláv dinár Milosevics alatti hiperinflációja nem érte el a magyar pengő 1946-os abszolút világrekordját, de igen valószínű, hogy a zimbabwei dollár még az idén túl fogja lépni.

5

dx, 2009. augusztus 17. hétfő, 15:14 (#)

úgy tudom az infláció mértékében megdőlt a rekord valamelyik (esetleg több) dél-amerikai országban a nyolcvanas években, de a valaha volt legnagyobb számértékű papírpénzben még tartja magát valamelyik milliárd billpengő
valahol olvastam, hogy volt idő mikor az emberek már inkább a pénz színe alapján azonosították be az értékeket a megjegyezhetetlen és kimondatatlan számok helyett. annál kellemetlenebb, volt, hogy következő bankjegy sorozat mind egyforma színű volt.

6

lipilee, 2009. augusztus 29. szombat, 16:53 (#)

az ember hazajön szabiról, és ilyen szuper cikkek fogadják, ezt nevezem! :)
a hiperinflációt még mindig mi hozzuk, bár Zimbabwe megközelített minket tavaly: http://en.wikipedia.org/wiki/Hyperinflation#Worst_Hyperinflations_in_World_History

aztán: 1 milliárd milpengőm még nekm is van a családi tarsolyból, illetve mi most az ükapámat kezdtük el felkutatni -- ez pedig a háború utáni koncepciós perekről lesz egy jó kis tanulmány. ezt csak úgy hozzátettem.

7

hinterleitner, 2013. november 12. kedd, 08:59 (#)

> tízkrajcáros neve ezüst hatos (de hogy miért pont hatos?)

amikor még hatvan krajcár volt egy forint, akkor a tízkrajcáros a forint hatodrészét tette ki.

8

Megfigyelo, 2014. október 13. hétfő, 21:28 (#)

Pontosítanék: a hatos az eredetileg 6 krajcár volt, azaz a 6ö krajcárt kitevő forint 1/10-e. Ezért a későbbi 100-krajcáros osztás idején 10 új krajcár lett egyenlő egy régi hatossal. (Lévén ezüst "értékpénzről" szó, a régi hatosok nyilván még jóideig forgalomban maradtak). A koronára való fokozatos áttérés során 1 forint egyenlő lett 2 koronával, így 20 fillér (1/5 K = 1/10 Ft) lett egy "hatos": v.ö. "Mert nem kell (míly sajnálatos!) a háborúból visszamaradt húszfilléres, a vashatos" (József Attila). L. a következő linkben is:

http://www.vashatos.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=24:vashatos&catid=4:vashatos&Itemid=79


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork