Hozzászólások | Szólj hozzá! | Rovatok és keresés
Ervin cikke a Torokgeek rovatból, 2004. május 8. szombat, 11:58 | 3 hozzászólás
Majd két hónapja sunnyogunk a böngészőhasználati felmérésünk konklúziójával. Ez nem véletlen, ugyanis kiderült: a sesblog eddigi történetének legkevésbé korszakalkotó ötletéről van szó.
Azt általában véve elismerjük, hogy az olvasók, a szakkritika és elsősorban a szerzők által bálványozott írásaink közé időnként be-becsúszik egy olyan is, amelyik a rendkívül magas színvonalhoz viszonyítva további csiszolásra szorulna. De ekkora szarvashibát, mint ezzel a böngészős dologgal, csak egyet követtünk el.
Rajtatok nem múlt: több, mint egy tucat képet küldtetek. Igaz, akadt, aki a méretgazdaságosság jegyében felismerhetetlenül lekicsinyítette a magáét, de a szándék ott is félreérthetetlen volt. Érkeztek Opera-, Mozilla-, Firefox-, sőt még Explorer-ablakok is, bár az utóbbiak egyik küldője külön névtelenséget kért tőlünk. Ez csak természetes, Tibi.
A kutatás sikerét eleve megnehezítette, hogy nem tudtuk, mit keresünk. Volt valami halvány elképzelésünk arról, ahogy egyesek bizonyára nagyméretű, minimalistán lecsupaszított ablakokkal hasítanak, míg ezzel szemben mások telepakolják a képernyőt mindenféle felesleges kiegészítőkkel és kacatokkal, amitől a böngésző úgy fog kinézni, mint egy első generációs repülőszimulátor pilótakabinja. Csalódnunk kellett:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A beküldött pályamunkák rendkívül csekély különbséget mutattak, az is leginkább a kreatív, vagy ilyen színben feltűnni kívánó olvasók rendhagyó - értsd: kéktől eltérő - rendszerszíneire korlátozódott. Odáig azonban csak egyetlen versenyző jutott, hogy egy vagány Windows XP theme segítségével igyekezzék álcázni kevésbé vagány Internet Explorerét.
Bebuktuk azt a menet közben, boca olvasónk beleszólásából merített ötletet is, hogy hozzuk ki az Operát a legjobb böngészőnek. Ez eredetileg nem szerepelt a terveink között, hiszen az állítás nem szorul izzadságszagú bizonyításra. De egyéb eredmény hiányában a vége felé már elégedettek lettünk volna vele.
Miután közeleg az a pillanat, amikor a kudarc elleplezésére felsorakoztatott proto-poénokból is kifutok, igyekszem még idejében lekerekíteni a beszámolót. Hölgyek-urak, a történtekből igyekszünk tanulni, az okozott kellemetlenségekért pedig elnézéseteket kérjük.
, 2004. május 8. szombat, 12:05 (#)
mert nem kuldott nektek senki linuxos screenshotot.
, 2004. május 10. hétfő, 12:23 (#)
szegyen, szegyen, igy jar az, aki nem rendszeres olvasotok. en errol a versenyrol lemaradtam.
pedig buszkek lennetek ram: opera 7.21 teljesen szemelyre szabva, bejaratott levelezessel, kepekkel szinesitett contactokkal, hotbar-ban meteorologiai ablakkal, telepakolva hot linkekkel, es meg a skin is szemelyreszabott... :-(
, 2004. május 10. hétfő, 22:43 (#)
"Odáig azonban csak egyetlen versenyző jutott, hogy egy vagány Windows XP theme segítségével igyekezzék álcázni kevésbé vagány Internet Explorerét."
LOL! :-)
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork