Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53955 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Beszállás!

stsmork cikke a Torokgeek rovatból, 2009. július 6. hétfő, 09:07 | 22 hozzászólás

boarding_20090705.jpgNem vagyok a fapados légitársaságok nagy barátja, főleg azt nem szeretem, ahogy folyton ravaszkodnak valamit, hogy a gyanútlan utazó zsebéből újabb dollárokat és eurókat húzzanak ki, de egyvalamit tényleg sokkal jobban csinának, mint a „hagyományos légitársaságok": az utasok beszállítását a repülőgépbe. Persze könnyű nekik, nincs előzetes helyfoglalás, így a gép hátsó ajtaját is ki tudják nyitni, mindjárt feleannyi idő kell a beszálláshoz, és az utasoknak se kell keresgélniük, hogy hová szól a jegyük, hanem leülhetnek az első szabad helyre.

A helyfoglalást is biztosító légitársaságok általában úgy oldják meg ezt a problémát, hogy több időt hagynak a beszállásra. Tengerentúli járatoknál van úgy, hogy már negyven perccel az indulás előtt elkezdik terelgetni a népet. Az is gyakori, hogy ülésszám szerint szólítják az utasokat; először azokat engedik fel, akiknek gép hátuljába szól a jegyük, aztán a gép közepén ülőket, és így tovább. Magától értetődik, hogy ez gyorsabb, mintha tetszés szerinti sorrendben engednénk fel az embereket. Pedig a látszat csal, a „hátul ülők először" beszállási stratégia nem csak hogy rosszabb, mint a véletlenszerű beszállítás, de ez a második legrosszabb stratégia, amit egyáltalán ki lehet találni. Ennél csak az tart tovább, ha a gép elején ülőket engedjük fel először, utánuk a középen lévőket és utoljára a hátsó sorok utasait.

Számítógéppel könnyűszerrel szimulálhatjuk az utasok viselkedését, esetleg olyasmiket is figyelembe véve, hogy az emberek bizonyos százaléka hatalmas koffert visz magával a fedélzetre „kabincsomag" álnév alatt, és hosszú perceket kínlódik, mire sikerül begyömöszölnie azt a poggyásztartóba, várakozásra kényszerítve ezzel a többieket. A vizsgálatokból az derül ki, hogy az a légitársaság cselekszik okosan, amelyik először az ablaknál ülőket engedi fel, aztán a középső oszlopokban (és nem sorokban!) ülőket, végül pedig a folyosó mellettieket. A másik jó stratégia, hogy először a gép egyik oldalán ülőket szállítjuk be, s utánuk a másik oldalt.

Minderről magunk is meggyőződhetünk, ha megnézzük a szimulációról készült videókat. Az oldal alján felsorolt referenciákból kitűnik, hogy ez komoly kutatási téma, nem csak valami unatkozó geek ötlete. A gyakorlatban mégse próbálkozzunk vele, hogy a beszállítást végző személyzetet felvilágosítsuk az optimális stratégiát illetően. Nem tennénk szert túl nagy népszerűségre.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (22)

1

wice, 2009. július 6. hétfő, 11:23 (#)

pontosan milyen "ravaszkodasra" gondolsz?

ha arra, h a fapadosokon mostanaban a felszallas utan vegigmennek a stewardessek, es gecidragan italokat, kajakat meg ajandektargyakat arulnak, akkor azt kell mondjam, rosszul kozelited meg a dolgot. eloszor en is bosszankodtam ezen, de jobban belegondolva arra jutottam, h mig a nem fapadosok magatol ertetodoen sokszorosan beleszamitjak az arba az "ingyen" felszolgalt etel es ital koltsegeit, addig a fapadosoknal _valaszthatsz_, h igenybe akarod-e venni ezt a szolgaltatast, es meg ugy is sokkal olcsobban jossz ki az egeszbol, ha telleg olyan hulye vagy, h megveszed azt a kolat meg ropit a gepen tobbezer forintert.

2

inSay, 2009. július 6. hétfő, 12:03 (#)

Ezen a siteon http://www.seatguru.com/ megnézheted előre, h hova szeretnél helyjegyet kérni.

3

pblue, 2009. július 6. hétfő, 12:04 (#)

wice, nem, hanem arra a tipusu "ravaszkodasra", hogy

1) kulon penzbe kerul a repteri check-in is es az online check-in, persze utobbi olcsobb, viszont az a poggyaszt felado utasoknak nem elerheto
2) a poggyasz sulylimitje 10-15 kb-nal van meghuzva, es utana minden plusz kiloert a normal legitarsasagok tulsuly tarifainak sokszorosat kerik
3) kulon kezelesi dijat szamitanak fel a kartyas tranzakcioert vasarlaskor, de a banki atutalasra is van ilyen dij, es szemelyes vasarlasi lehetoseg nincs, vagy ha igen, akkor az a legdragabb. raadasul a kezelesi dij kartyatipusonkent valtozo.
4) kapcsolodva a kettes ponthoz, eleve a poggyasz feladasa a jegy aranak egy lathato szazalekat kitevo plusz osszeg, mig a nem fapados tarsasagoknal alapszolgaltatas, hogy feladhatsz ingyen egy 20 kilos csomagot.

nem jut eszembe tobb, de mivel gyakorlatilag szinte mar az osszes fapadossal utaztam, talalkoztam eleg sokfele praktikaval. volt hogy a 20 kilos feladott poggyaszomra, a poggyaszfeladas alapdijaval, a 10 kilos limit feletti plusz tiz kilo plusz koltsegevel egyutt tobbet fizettem mint amennyi a jegy ara volt.

viszont a blogposztot meg nem ertem egyaltalan. mig a fenti "praktikakat", ha nagyon akartam, mind vissza tudtam vezetni koltsegcsokkentesre es racionalizalasra, egy dolgot sosem tudtam megmagyarazni: miert nincs helyjegy a fapados jaratokon. nem latom be, hogy ez milyen plusz koltsegekkel jarna egy tarsasagnak. az lehet az ertelme, hogy fenntartsak a diszkont imidzset, direkt kenyelmetlenseget okozva az utasoknak? minden fapados boarding egy szanalmas es gyomorszorito procedura, kihozva az emberekbol a legrosszabbat. es nem allja meg a helyet a sztereotipia, hogy csak a magyarok viselkednek allatkent, csak ok nem ertik a sorbanallas fogalmat, es gyilkolva tolakodnak a jobb helyekert, es nem sort, hanem felhot kepeznek a boarding kapunal. az angolokon kivul tapasztalataim szerint minden nemzet polgarai ezt teszik. oke, nyilvan ha lenne helyjegy, nem lenne a priority boardingbol (vagy a wizzairnel a veszkijarati helyekbol) szarmazo pluszbevetel, de akkor legalabb ne ilyen nevetseges es megalazo modszerekkel jutnanak penzhez mint elsobbsegi beszallas, hanem a plusz penzert megvasarolhato helyjegy, amit viszont egyetlen fapados tarsasag alkalmaz, a jet2.

szoval kormom szakadtaig hajlando vagyok vitazni a cikk allitasaval, miszerint egy valamit jobban csinalnak es az a boarding. szerintem ha valamit igazan szarul csinalnak, akkor az a boarding.

4

Author Profile Page eszpee, 2009. július 6. hétfő, 12:19 (#)

@pblue, én arra tudok gondolni, hogy a helyjegy nélküli beszállítás gyorsabb, pont azért, mert mindenki igyekszik, hogy ne a kövér néni mellé kerüljön, míg ha fix helyjegyed van, ráérsz akár utolsónak is beszállni, mert a hely megvár. Ha ez igaz, akkor ez forintosítható: gyorsabban végeznek a reptéren, hamarabb tud fordulni a gép, rövidebb a munkaidő, több jártat fér a napba, stb.

5

Bártházi András, 2009. július 6. hétfő, 15:05 (#)

Szerintem meg van helyjegy fapadosoknál is. Azért is lehet külön fizetni, és előbb engednek fel, ha van helyjegyed.

6

rof, 2009. július 6. hétfő, 15:28 (#)

Ezekkel az oszlopokra bontott optimális stratégiákkal szerintem az a gond, hogy az egymás mellett ülõ, együtt utazóknak (gyakran családtagoknak) akkor külön-külön kell beszállniuk. Emiatt pl. a 8 éves Jancsika, meg a 80 éves Rozál néni, akiket normál esetben eligazít a család többi tagja, ilyenkor egyedül bénáznak. Ezt persze nehéz szimulálni.

7

pblue, 2009. július 6. hétfő, 16:26 (#)

Barthazi Andras, melyik tarsasagnal van kulon megveheto helyjegy szerinted (az altalam is emlitett jet2-on kivul)? mer a ryanairnel, easyjetnel, hogy a ket legnagyobbat mondjam, peldaul nincs.

8

tallian.miklos, 2009. július 6. hétfő, 21:59 (#)

Majdnem mindegyik fapadosnál lehet fizetni az elsőbbségi beszállásért, viszont ott van az apróbetűben, hogy ezért lehet fizetni, de nem tudják mindenhol garantálni, például buszos beszállásnál sem. Azt meg nézheted, hogy a fapadosok mikor kapnak jetwayes beszállást. :)

Én egyébként szívesebben fizetnék a "ne ovisok mellé", ill. a "ne részeg bulituristák mellé" opciókért, bár utóbbiak szerencsére inkább csak a fapadosokon gyakoriak.

Pblue, a pont Ervinnél van, így gyorsabb a fordulóidő, többet tud levegőben lenni a gép.

9

Author Profile Page eszpee, 2009. július 6. hétfő, 23:46 (#)

Miklós, nem tudom hirtelen, hogy örüljek neki, vagy bosszantson, hogy összekeversz ervinnel, így inkább csak jelzem. :)

10

pblue, 2009. július 7. kedd, 13:21 (#)

hat most mar akkor nekemis vilagos, bar valoban kellettek hozza a postban levo szimulaciok hogy meg legyek gyozve. ugyhogy igazabol stsmorknak is jar egy pont.

viszont pont a poszt ir arrol, hogy hogyan lehetne helyjegyekkel is gyors boardingot elerni, hiszen a randomnal az oszloponkenti meg gyorsabb is, tehat ha komolyan gondoljak a fapadosok, akkor ezentul lesz helyjegy. sot mar lehetett volna, hiszen gondolom ez nem egy uj felfedezes.

naes epp ez az utobbi teny, hogy nem tegnap jottek ra, hogy van gyorsabb (azaz koltseghatekonyabb) modszer a randomnal, bizonyitja, hogy direkt szivatasbol nincs helyjegy, hogy megmaradjon a fapadosok imidzse, miszerint csak csurhe utazik veluk.

amugy a ne gyerek melle opciot maximalisan tamogatom, sot szerintem ahogy a dohanyzast is sikerult kezelni es visszaszoritani, ugy kene eljarni a gyerekekkel kapcsolatban is. nemhiszem hogy a fust idegesitobb mint egy ket oran keresztul visito, orditozo, szeket razo, gugyogo, odahanyo, beszaro kis allatka. szoval elso lepesben gyerekmentes osztalyokat leszeparalva, masodikban gyerekmentes jaratokat, harmadikban akinek gyereke van, az cipelje kocsival a vilagban, es szagolja egyedul a csemeteje szarat, halgassa egyedul a visitasat.

11

pblue, 2009. július 7. kedd, 13:23 (#)

(ja vagy legyen kotelezo feladni a gyereket poggyaszkent)

12

Author Profile Page eszpee, 2009. július 7. kedd, 13:26 (#)

pblue, a random helyjegyes lassabb az oszloponkénti helyjegyesnél, de nem biztos, hogy bármelyik is gyorsabb lenne a helyjegy nélkülinél. szerintem nem az, lásd az előző kommentem, ahol nagyjából pont ezt írtam le. de gondolom amikor itt tartottál, már vörös volt a fejed a hozzászólás második részére készülve, és úgy tényleg kicsit nehezebb gondolkodni.

13

stapke, 2009. július 7. kedd, 14:01 (#)

pblue,
Az egyedfejlődést tekintve te is egy nagyra nőtt, de indulatosnak megmaradt állatka vagy.

14

pblue, 2009. július 7. kedd, 14:56 (#)

? nem voltam ideges egy percig se, nem tudom hogy ezt mibol olvastad ki. viszont jogos hogy a szimulacio a random helyjegyesrol szol. deakkor az hogy a random nem helyjegyes a leggyorsabb, mert "nemakarok a kover neni melle ulni" nekem elegge legbolkapott spekulacio.

15

Author Profile Page eszpee, 2009. július 7. kedd, 15:02 (#)

akkor csak nekem tűntél vörös fejjel hőzöngőnek, tudjuk be az online kommunikáció problémáinak.

nekem a "direkt szivatás", meg a "fenntartjuk az imidzset, hogy nálunk csak a csürhe utazik" az kicsit nehezebben forintosítható, mint az, hogy gyorsabb a beszállás, többet tud fordulni a gép. (azt azért nem feltételezem rólad, hogy azt állítanád, a minél nagyobb nyereségen kívül lenne bármi más mozgatórugója egy cégnek)

16

Benny Lava, 2009. július 7. kedd, 18:55 (#)

Pblue,
a dohányzást, gondolom, nem azért tiltották be, mert idegesítő, hanem, mert káros mások egészségére. A gyerek meg elvileg nem :)

17

monika, 2009. július 7. kedd, 22:58 (#)

A gyerek még mindig a saját szülei egészségére a legkárosabb ;-).

18

Benny Lava, 2009. július 7. kedd, 23:19 (#)

... meg a családi kutyáéra/macskáéra... :)

19

tallian.miklos, 2009. július 7. kedd, 23:31 (#)

Bocsánat a keverésért, kómás voltam. Most sem vagyok kevésbé fáradt.

A gyerekmentes rész tényleg nem teljesen vicc, jó, a poggyászként feladás nekem kicsit sok, de a gyereknek is jobb lenne, ha lenne külön gyerek-szekció, meg a többi utasnak is. A szülőknek ugyanis van egy elég nagy hányada, aki nem érzi a természetes gyerek-viselkedés és a neveletlenség közti határokat.

20

bluemoon, 2009. július 8. szerda, 18:45 (#)

Sőt maguk a szülők sem tudnak disztinválni a természetes viselkedés és a mások indokolatlan zavarása között. Sokan természetesnek veszik, hogy a gyereküket lehetőleg étkezési idő közeledtével pelenkázzák át az ülésen, és a szarszag hadd terjengjen az egész gépen. És amikor szólsz, hogy van pelenkázó a mosdóban, akkor neki áll feljebb, hogy neki itt kényelmesebb.
Ha figyelmes a földi chek in, akkor a kisgyerekeseket a gép elejére ültetik.
Csak megjegyzem egyébként, hogy léteznek már gyerekmentes szállodák. ( egyébként nekem két gyerekem van, tehát nem a gyerektelen önzés beszél belőlem, csak tudom, hogy kétféle gyerek létezik, az enyém, meg a másé. És sokszor az enyém is rém idegesítő volt...:))

21

monika, 2009. július 8. szerda, 22:44 (#)

bluemoon: Néha viszont tényleg nincs pelenkázó, Párizsban a CDG1-en a személyzet csodálkozva nézte, amikor megkérdeztem, hol van (miután a mosdóban nem volt), és javasolták, hogy a váró valamelyik ülésén...

22

zs, 2009. július 9. csütörtök, 11:23 (#)

#pblue gondolom nincs gyereked, de legalábbis remélem, hogy nincsen...


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork