Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53955 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Egy friss Mac felhasználó tapasztalatai

eszpee cikke a Torokgeek rovatból, 2009. november 11. szerda, 13:52 | 50 hozzászólás

Windowst napi rendszerességgel nagyjából a 3.0 óta használok, ilyenek, hogy Windows for Workgroups, Winsock, Trumpet, nagyon korai emlékek, még bőven iskolás voltam. Volt még egy-egy féléves kikacsintás OS/2 illetve BeOS felé, régi szép idők, azon kívül persze Linux, a mai napig, de sosem a fő dolgozós gépen, valamint még a nagy inteles váltás előttről egy Mac G4, ami azt hivatott ellenőrizni, hogy az általam készített weboldalak ott is szépen mennek-e. Röviden: soha nem dolgoztam máson, mint Windows, bár a 95-öt és a Vistát nagyjából kihagytam, volt viszont NT, kis 98, sok 2000, XP, és most 7. Elég jól ismerem tehát a nyűgjeit, nálam nem omlanak össze az alkalmazások hetente, nem kell évente újratelepítenem az egészet, mert az ember odafigyel a munkaeszközére: nagyjából minden pénzt, amit valaha kerestem, ezen a platformon kerestem meg. A hetes ráadásul tényleg kellemes, használható verziónak tűnik, a második RC környékén álltam át rá teljesen, XP-ről, soha nem volt komolyabb gondom vele.

Most viszont egy OS X Safari ablakába gépelem ezeket, így azt hiszem talán érdemes magyarázkodással kezdeni.

Az egész ott indult, hogy átalakult az elmúlt 1-2 évben az, amire és ahogy a számítógépet használom. Amikor a legutóbbi Dell laptopomat vettem, teljesen mobil voltam: minden nap mászkálás, hol otthon dolgozás, hol iroda, hol kávézó, muszáj volt, hogy egy helyen legyen minden, amit használok. Ezzel szemben most szinte csak otthonról dolgozom, a hordozható gép évek óta ott ül az asztalon a helyén, a vele járó kompromisszumok (kisebb képernyő, billentyűzet, nagyobb ár) már rég nem tűnnek olyan jónak. Döntöttem, követem Ervint az "otthonra desktop gépet, hordozni netbookot" vonalon, a következő számítógépem asztali lesz, aztán majd ha megint mászkálós időszak jön, veszek egy netbookot mellé.

Nézegettem a lehetőségeket, amire szükségem van: nagy, szép kijelző és erős processzor a fotófeldolgozás miatt, sok memória (vagy legalább a lehetősége), 3D nem érdekes. Nézegettem a kész PCket, de... megvan az az érzés, hogy már úgy nézitek az árlistát, hogy na ebben mi a trükk, hol csalnak? Előző generációs processzor, max 4GB memória, bazinagy, de kis felbontású kijelző, lassú vinyó, stb... és mindegyik elképesztően ronda, stílustalan, otromba fekete doboz. Mintha tinédzser gamerek lennének a célpontok az összes gépnél. Maradt még a költségkimélő opció, hogy összerakok magamnak valamit, de őszintén szólva ilyennel utoljára vagy egy évtizede foglalkoztam, most inkább nem kezdeném el újra beleásni magam.

Közben észrevettem azt is, hogy egyre kevesebb szoftvert használok. Szerintem soha nem volt még olyan, hogy hónapról hónapra ne egyre több program jelenjen meg a gépemen. Ellenkezőleg: rájöttem, hogy egy csomó kis utility idővel teljesen feleslegessé vált, a Google Docs nagyjából kiváltotta az Office-t, online backupolok (erről is lesz majd egy cikk), GMail alól levelezek, feladatokat RTM kezel, az új telefonomat már nem az asztali géppel, hanem távoli szerverekkel szinkronizálom, stb. Egyre kevesebb dolog köt egy platformhoz, jövök rá, mire pont a legjobbkor érkezik az Apple, és bejelenti az új iMaceket.

imacA legkisebb változatban 21.5"-as kijelző (1920*1080 pixel! az első digitális fényképezőgépem teljes felbontású képeiből kettő elfér rajta!), 3GHz-es Core2Duo processzor, 4GB 1066MHz DDR3 RAM úgy, hogy még van 2 szabad slot, fél tera 7200 rpmes vinyó, meg minden apróság a kamerától kezdve a bluetoothon, dvd-írón és infrán át az n-es wifiig benne, tökéletesen összedolgozva, egy olyan operációs rendszerrel, aminek nem harmincezer különböző hardverkombináción kell elfutnia, hanem erre a konkrét összeállításra lett optimalizálva. Plusz mindez egy lehengerlően elegáns környezetben, az egész cucc a monitorba építve, billentyűzet, egér, mindennel együtt 1100 euróért.

Bevallom, nem álltam neki számolgatni, hogy akkor most mennyiből tudnám kihozni ezt egy minőségibb PC gyártótól, az összes hardver komponenssel és szoftverrel együtt, elhiszem, ha valaki azt mondja, hogy ugyanannyi, azt is, ha van, aki kihozza ugyanezt pár százassal olcsóbban is, meg azt is, ha csak ugyanennyivel drágábban lehet megcsinálni. A fentiek már meggyőztek, hardverből iMac lesz a megoldás. Ránéztem még a 27-es verzióra is, de igazából az nekem már túlzás, amúgy is két kijelzővel dolgozom, belátom, hogy ár-teljesítményben 1500 euróért az mégjobb ajánlat, mint a kicsi, de nekem egyszerűen nincs szükségem azokra a plusszokra.

Maradt az oprendszer.

MacTért.Az, hogy egyáltalán felmerült, hogy lecserélem a Windowst, az részben Dino barátom szerintem elég kínosan elnevezett könyvének köszönhető. Az egy bő délután alatt kivégezhető darab egy baráti kiruccanáson keresztül írja le a Windows-Mac különbségeket, a stílusa nekem nem nagyon tetszett, de pár dologra rávilágított, amit nem tudtam az OS X-ről, és én se gondoltam volna, de elültette a bogarat a fülembe.

A legérdekesebb koncepció az volt, hogy a Windowshoz képest rengeteg szolgáltatás alkalmazás helyett operációs szinten kezelődik, és ebből két nagyon jó dolog következik: nem kell mindenre programokat vadászgatni, illetve amit az oprendszer ad, azt mindenkinek adja: ugyanaz a jelszókezelő épül be a böngészőbe és az FTP kliensbe, ugyanazokat az ssh kulcsokat látom parancssorból és egy grafikus scp vagy sftp programból is, ugyanonnan jönnek a kontaktok és a naptár események minden programba, rendszerszintű, így minden alkalmazásban működik a helyesírásellenőrzés és a szótár is. Sőt, nem csak az operációs rendszer képes más programoknak funkciókat adni, úgy tűnik, erre akár mások által fejlesztett alkalmazások is képesek, a Growl valami ilyesmit csinálhat, telepítése után egy rakás program használja az értesítéseit. És fordítva is működik a dolog, az egyes alkalmazások beállításai szépen beépülhetnek a System Preferences közé, tök jó.

Szóval volt bennem egy alapvető kiváncsiság az OS X felé, erre jött még a fent taglalt egyre csökkenő platformfüggőség, döntöttem, belevágok. A boltban nagyon jó fejek voltak, megoldottuk, hogy elhozhatom a gépet francia billentyűzet nélkül, és rendelnek egy angolt, majd bemegyek érte, ha megjött. Egyáltalán, maga az "experience" teljesen barátságos volt, de itt már biztos elfogult vagyok, végülis egy PCboltot is be lehet ízlésesen rendezni, gondolom én, biztos véletlen csak, hogy nem emlékszem egyre se. Érdemes megjegyezni még, hogy mennyire ügyel az Apple ennek az egész "Mac-élménynek" a fenntartására, biztos vagyok benne, hogy nem véletlen a letisztult boltberendezés sem, és a csomagolásról is külön bekezdéseket lehetne írni, nagyon szép, praktikus, az átgondoltság érződik minden részén.

Magic MouseAz új egértől féltem egy kicsit, rengeteg előző verziót bénázott el az Apple, de ez egyelőre nagyon jónak tűnik. Egyetlen gondom vele, hogy az én kezemhez egy kicsit kicsi, de ez megszokható. Az érintésérzékeny felületből következik viszont egy csomó jó dolog: akárhol lehet például scrollozni rajta, és a back/forward kombinációra is van egy elsőre kicsit görcsnek tűnő, de hamar megtanulható ujjmozdulat.

Szoftveresen is meglepően hamar lezajlott az átállás, kicsit volt csak lassabb, mintha egy újratelepített Windowst kellett volna belaknom. Tényleg az van, hogy logikusan működik az egész, okos helyen vannak a dolgok. A Windowsban nem tűnik fel az esetleges káosz, mert rögtön tudom, mihez hova kell nyúlni, de az Ubuntu például jó összehasonlítást adhat. Évek óta rendszeresen használom médialejátszóként, Nathalie laptopján is az fut, mégis szinte minden egyes alkalommal ha valami beállítást keresek, végig kell néznem a System alatt, hogy az aktuális pont vajon a Preferences vagy az Administration menüben van. Komolyan, én semmi logikát nem találtam abban, hogy miért van mondjuk a Startup Applications és a Windows a Preferences alatt, míg az NVIDIA X Server Settings és a Login Screen az Administrationben. Mindegy, nem az Ubunturól szól ez a cikk.

Öröm, hogy csomó mindenre jött program az oprendszerrel együtt, és itt nem is az iLife csomagra gondolok, hanem olyan apróságokra, mint például az Irfanview helyett nekem tökéletesen megfelelő Preview, a ColorCop helyett DigitalColor Meter, a Launchy helyett Spotlight, és biztos van még egy csomó ilyen. Apropó Spotlight, ez is egy szép példa a teljes integráltságra: gyönyörűen indexeli a használt programok és dokumentumok mellett a telepített szótárakat és a Safariban meglátogatott oldalakat is.

A virtualizáció is prímán megy, fut szinte mindig egy XP ablakban, mert azért Internet Explorerre szükségem van a munkához, de ennyi, a dualboot szinte azonnal kiesett, mint opció. A végső teszt a fotóblogom frissítésénél volt, itt használtam a legbonyolultabb összeállítást Windows alatt. A teljes folyamat úgy nézett ki, hogy:

1. Lightroomban egy export folyamat végén indult automatikusan egy kis freeware
2. Ez a program (sajnos nem emlékszem a nevére) előre letárolt jelszóval OK-ra feltöltötte az elkészült képet FTP-n
3. A kész képet paraméterként átadva egy saját Perl scriptnek az a vágólapra tette a fotó EXIF adatait, amit aztán a weboldalon használtam fel (a jelenlegi blogmotorom nem képes erre automatikusan, de így nem is olyan égető)

Ehhez képest egy bő óra bütykölés után ugyanez így néz ki OS X-en:

1. Lightroomban az export folyamat végén ez a parancs van:
scp {FILE} prohost:/home/bp/public_html/images/; /Users/eszpee/Pictures/bp/exif.pl {FILE}

És kész. Az egészhez egy "Run any command" plugin kellett csak, és a vágólaphasználat miatt minimálisan módosítani a scriptemet, a Perl és az scp az oprendszer része, ráadásul jelszavakat se kellett sehova beirogassak, mert a szintén OS-szintű kulcskezelés megoldotta ezt helyettem. Nyilván meg lehetett volna ezt Windows alatt is csinálni, de biztos nem ilyen kevés extra komponenssel.

Abbahagyom, mert már így is elég hosszú lett a cikk, és egyébként is még mézeshetek vannak, ez értelemszerűen torzítja az ember ítélőképességét. Azért így is vannak már dolgok, amik nem nagyon tetszenek, ezekről majd legközelebb írok, addig viszont egyelőre úgy tűnik, ha van valami, amit megbántam a váltással kapcsolatban, az csak az, hogy ennyit vártam vele.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (50)

1

pblue, 2009. november 11. szerda, 14:13 (#)

az apple bolt elmenyhez annyit tennek hozza, hogy nekem a legnagyobb fless apple boltban eddig az volt, hogy amikor odajott egy ilyen fiatal arc akinel fizetni lehet (nincs pult, hanem ezek csakigy maszkalnak osszevissza egy mobil terminallal), es kerdezi, hogy papirnyugtat kerek-e, vagy jolesz emailben, es mondom, hogy emailben, akkor kerdezi hogy itunes account van-e, majd begepeli a terminalba az emailcimem, en begepelem neki az itunes jelszavam, es a cucc fizetve van, kartyat elo se kellett venni. sztem ez allat.

2

dw1, 2009. november 11. szerda, 14:51 (#)

nekem a legnagyobb bajom (már a _mézeshetek_ alatt is) a billentyűkombókkal volt, azóta sem értem hogy miért különbözik a két rendszer ebben, hiszen az eszköz ugyanannyi billentyűből állt 20 éve is, meg most is.

sebaj, már kezdem megszokni hogy az alt+shift+3 a kettőskereszt, stb.

egyébként mind a hardver, mind a szoftverek szuperek és én is pont arra döbbentem rá - az egyik utolsó csepp volt - hogy kevés szoftverrel dolgozom.

korábban a bpcity-n sokat filozofálgattam, hogy milyen szoftverek nélkül nem tudnék élni egy linuxon vagy egy mac-en (TC, IrfanView, uTorrent nagyjából), ezeket azért nagyrészt meg lehet találni mac-es környezetben is.

summázva: megérte és jó.

3

Author Profile Page eszpee, 2009. november 11. szerda, 14:58 (#)

A billentyűkombók egy része szerintem megszokható teljesen, amivel még mindig nem sikerült kibékülni, az a home-end működés. Na de majd a következő részben. :)

4

rivera, 2009. november 11. szerda, 15:06 (#)

Pár hónapja már bennem is megérett a váltás, ugyan eleinte Macbook Pro-ban gondolkoztam de az új termékpaletta és az Ervin féle érvrendszer mentén hamar beláttam hogy célszerűbb desktopra cserélni a Dell laptop + külső monitor és billentyűzet kombinációt.

Egyelőre megvárom a quad i7-es teszteket a rendeléshez, de szinte biztos hogy a 27-es verzió lesz 8GB-val, kiterjesztett garanciával. Eddig évi egy nap fixen win reinstallal telt, és hiába dual core 4GB-s a laptopom, esélytelen hogy full hd anyagot vágjak és dolgozzak fel vele.

Emellé nálam is bejött az egyre kevesebb és egyre inkább platformfüggetlen alkalmazást használok helyzet, bár abban biztos vagyok hogy a Chrome nagyon fog hiányozni, reméljük nem örökre.

Amit nem tudok, hogy lokalizált-e az operációs rendszer, ha igen akkor hogy kell angolt kérni hozzá, ugyanis a német apple store-ban ilyen lehetőség ehhez a modellhez valamiért nincs.

5

Author Profile Page eszpee, 2009. november 11. szerda, 15:13 (#)

rivera, tök jó, majdnem ugyanabban a cipőben járunk!

A külső monitort szerintem hagyd meg, nekem bevált legalábbis, bár nem 27" mellett használom, az igaz.

A Chrome helyett próbáld meg a Safarit, nem gondoltam volna, de pont az erős integráltság miatt engem megvett, az az elsődleges böngészőm.

A lokalizáció nekem is meglepetés volt, de kurva jól működik itt: telepítéskor választod ki a nyelvet, és utána minden azon a nyelven beszél az oprendszertől kezdve a telepített programokon át a helyesírásellenőrzőig. Nincs külön angol meg magyar meg német nyelvi verzió, egy installban van az összes nyelv.

6

rivera, 2009. november 11. szerda, 15:29 (#)

Köszi a választ, így még jobb :)

Egyébként számolgattam hogy mennyiből jönne ki összelegózott alkatrészekből hasonló teljesítmény. Ha jól emlékszem valamivel (~15%) kevesebb összegből valamivel erősebb gépet tudnék építeni. 4-5 évvel ezelőtt biztos, hogy ezt az utat választom, most viszont se kedvem se energiám fórumok alapján ventillátor szintig kitúrni azt, hogy miből mi az ideális választás.

7

eMeM, 2009. november 11. szerda, 15:34 (#)

"amit megbántam a váltással kapcsolatban, az csak az, hogy ennyit vártam vele."

ezzel mindenki így van :)

Az experience-re meg tényleg ügyelnek, handras írta h egy új bolt esetén annak alaprajzát és látványtervét el kell küldeni az apple-nek és majd ha rábólintanak, akkor nyílhat csak a bolt.

8

syntaxerror, 2009. november 11. szerda, 15:40 (#)

az "otthonra asztali gépet" elvet régóta vallom, mondjuk nálam vezetékes a LAN is otthon pusztán mert gyorsabb és stabilabb mint a wifi
viszont két ok miatt tuti hogy nem lesz imac, egyik ok se az ár (bár szerintem eléggé túl is van árazva)
- osx-nél sokkal jobban szeretem az ubuntut
- nem akarok (vagy minél kevésbé akarok) olyan szoftvert a házamban ami nem open source

9

syntaxerror, 2009. november 11. szerda, 15:41 (#)

de amúgy meg kellemes macbolondulást ;)

10

Author Profile Page eszpee, 2009. november 11. szerda, 15:43 (#)

syntaxerror, ezek tök valid érvek, neked akkor nem ez lesz az ideális választás. :)

(bár szerintem ha nincs drivergond - nem tudom, mi ezzel a helyzet linuxon, de szerintem hamar megoldják -, önmagában a hardver is megér ennyit.)

11

lenI, 2009. november 11. szerda, 15:47 (#)

Hi,

szerintem nagyon jó döntést hoztál. Én spec most ismét beruházásban gondolkodom, már nagyon a finishben, és ez a post ismét megfontolásra sarkallt. Építeni akartam... Otthonra... Hackintosht.
Megint nem tudom mi legyen mert iMac-t viszont annyira nem szeretnék.
Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nem igen lesz gond sem a short-cutokkal és idővel elképzelhetetlen lesz az élet sok desktop nélkül!

Kellemest

12

balint hamvas, 2009. november 11. szerda, 16:07 (#)

engem az foglalkoztat leginkabb, hogy ervin szoba all-e veled amiota mac-ed van?

13

Author Profile Page eszpee, 2009. november 11. szerda, 16:22 (#)

miért, veled nem? ennyire homofób lenne? :)

14

Author Profile Page ervin, 2009. november 11. szerda, 16:42 (#)

(12-13), miért ne állnék szóba vele? ahogy írja is, a desktop+netbook iskolám követőjévé vált, így igencsak közel áll a szívemhez. mi több - és most belső információk következnek:

- tavalyelőtt érett meg a helyzet nálam arra, hogy a desktopom ne PC, hanem mac legyen. de sajnos akkor még virtualizációval sem volt megoldható az általam naponta használt fordító-célprogramok korrekt futtatása macen, így egyszerűen nem volt reális lehetőségem amellett dönteni. nincs naprakész infóm arról, hogy változott-e azóta a helyzet, de lényegében csak ugyanezen programok (illetve a hozzájuk kapcsolódó MS office) használata köt továbbra is a windowshoz, macet viszont majd úgy szeretnék kipróbálni, hogy a saját rendszerét használhatom vele.

- még kínosabb, hogy azon kaptam magam, egyre kevésbé tudok ellenállni az iphone fizikai szépségének. ha ez elvezet odáig, hogy vegyek egyet, akkor az mp3 lejátszó után újabb sziklaszilárd elvem fog látványosan a porba dőlni. még reménykedem, hogy eszpee esetleg megment ettől, de nem akarom lelőni egy jövendő cikkének tartalmát. csak írja már meg. :)

15

Author Profile Page eszpee, 2009. november 11. szerda, 16:49 (#)

ervin, igyekszem. az iphone viszont az apple jelenlegi politikája mellett egyértelműen az ördög csábítása, remélem sikerül ellenállnod neki.

16

Author Profile Page NagyGa1, 2009. november 11. szerda, 16:51 (#)

Nekem az OSX hat hónap hajtépést ért meg a Minimen, azóta Ubuntu van rajta.

Azért nem bántam meg, hogy kipróbáltam, viszont azt megfogadtam, hogy Apple-től soha többet semmit, illetve semmilyen proprietary szoftveres cuccot sem, mert saját jól fel fogott érdekükben szívatnak, én meg utálom baleknak érezni magam.

Anno írtam egy fél cikket az afférról, de végül nem készült el és talán már meg sincs.

17

dOMiNiS, 2009. november 11. szerda, 17:43 (#)

itt egy megoldas normalis keyboard layout kezelesre:
http://blog.felho.hu/hungarian-unicode-qwerty-keyboard-layout.html

18

Author Profile Page eszpee, 2009. november 11. szerda, 17:53 (#)

Köszi, én is ezt vagy valami hasonlót használok, nem ezt értettem a shortcutok alatt, hanem tipikusan a home-end kavarást, meg hogy az option-Q a kukac magyar billentyűzeten, a command-Q pedig a program bezárása, még jó, hogy a safari néha rákérdez, hogy biztos ki akarok lépni amikor csak egy emailcímet írnék be...

19

balint, 2009. november 11. szerda, 18:19 (#)

ritkan mulik el honap Ervin mac-fanboy-os rant nelkul :)

20

lenardgabor, 2009. november 11. szerda, 18:20 (#)

Ezt is tudom ajánlani billentyűzet-kiosztásként: a Caps Lock segítségével kapcsolsz az angol és a magyar kiosztás között: http://lenardgabor.hu/amerikas-magyar-billentyuzetkiosztas-mac-os-x-ala

Ezt a CapsLockos trükköt egyébként megcsináltam Windowsra is, azon is ezt használom, csak nem publikáltam (még).

21

lenardgabor, 2009. november 11. szerda, 18:25 (#)

Ezt is még figyelmedbe ajánlom: http://lenardgabor.hu/billentyuk-mukodesenek-atdefinialasa-macen - itt a megoldás a home és az end átprogramozására.

De én azóta már átszoktam a hivatalos formára, a ⌘-nyilak (Command-nyilak) használatára, az működik a notebook billentyűzetén is, mindenhol.

22

l1x, 2009. november 11. szerda, 19:26 (#)

vicces hogy a buzikon kivul csak a macesek meg a linuxosok kepeseket 1000 szonal tobbet leirni/pofazni a coming outjukrol

ezilyen belso kenbyszer lehet h azert is odadorgolom a heterok orra ala h en meleg vagyok

mondjuk en vilag eletemben hasznaltam mindefele OS-t amit az eppen aktuaplis munkahelyem megkivant es nem gondolom ugy hogy a vendor lock-in kulonosebben jopofa dolog volna, azt sem h bill gates penzehesebb mint steve jobs sot meg azt sem hogy a vlc macen jobban fut mint windowson(az ugye megvan h a macos mindenre alkalmas csak multimediara nem)

ezeket sztem vagy kinovi az ember 16evesen vagy vilag eletebe ilyenkis nyominger marad aki uton tufelen a tudtara adja mindenkinek h mennyire trendi konzumidiota epp

10/10

23

Author Profile Page Dr. Minorka, 2009. november 11. szerda, 19:44 (#)

Kifelejtetted a buzi maceseket:)

24

Author Profile Page eszpee, 2009. november 11. szerda, 19:51 (#)

22, 23, és a hasonlók, ezekre külön cikkben fogok reagálni, majdnem elfelejtettem, pedig még a gépvásárlás előtt elkezdtem tervezni.

25

bodzasfanta, 2009. november 11. szerda, 19:55 (#)

hasznald egeszseggel!

26

Author Profile Page Dr. Minorka, 2009. november 11. szerda, 19:56 (#)

(Én csak élcelődtem az ékesszóló úriemberen...)

27

Author Profile Page eszpee, 2009. november 11. szerda, 20:06 (#)

(ok ok :) )

28

l1x, 2009. november 11. szerda, 20:07 (#)

@minorka :DD

telleg miert vannak felulreprezentalva a buzzancsok a macuserek kozt?

29

_flex, 2009. november 11. szerda, 20:14 (#)

A home-end is 1 dolog, de hol az insert gomb és az Fx billentyűk... áááh!!!
Lesz itt még sírás-rívás???

30

Author Profile Page eszpee, 2009. november 11. szerda, 20:17 (#)

Insert most, hogy mondod, tényleg nincs, kb ennyire használtam... F1-F19-ig viszont elég jó vagyok.

31

tintanyúl, 2009. november 11. szerda, 20:24 (#)

Ubuntus hetero vagyok.
Macet egyértelműen dtp-re használok(tam), ps, quark, illu (mert ERRE lett kitalálva!. Másra (játék, mm, és sok apróság, ami mondjuk a window$ban kis külső progikkal működ) nemigen alkalmas. A design és a feeling fogja az embert, ha affinitása van hozzá, ez tuti.
amúgy gratulálok, és persze irigykedek.

32

Author Profile Page Dr. Minorka, 2009. november 11. szerda, 20:32 (#)

"Windowshoz képest rengeteg szolgáltatás alkalmazás helyett operációs szinten kezelődik," Engem az nyűgözött le, hogy mennyivel egyszerűbb pdf-et olvasni Macintoshon. Nem kell hozzá külön alkalmazás, nagyon gyors. Amint látom van gnome is Mac-re:) Nem kell nélkülöznöm majd a megszokott marhaságokat (holdnaptár, időjárás stb.). Csak végre el tudnám dönteni, hogy Hackintosh vagy kész gép.

33

Bártházi András, 2009. november 11. szerda, 21:15 (#)

Üdv a klubban. Hátha találsz valamit, amiről nem tudtál eddig: http://mac.slash.hu/

34

Author Profile Page Dr. Minorka, 2009. november 11. szerda, 22:40 (#)

Mennyire zajos működés közben?

35

kobak, 2009. november 11. szerda, 22:49 (#)

Az iPhone valóban az ördögtől van, de a gépek jók. :-) Gratulálok a géphez, s várom a további tapasztalatokat.

36

bence, 2009. november 11. szerda, 23:02 (#)

Integrált megoldások tényleg jók lehetnek. Perl pl, mekkora jó. MS-t azért ráveszik időnként, hogy herélje ki a rendszereit, mert hogy piacielőny ígymegúgy. (Máskérdés, hogy azokért ritkán kár.)

37

Author Profile Page eszpee, 2009. november 12. csütörtök, 08:55 (#)

Minorka, megdöbbentően csendes, biztos süket is vagyok, de én nem hallom, csak ha mondjuk a CD olvasó megy.

38

keve, 2009. november 12. csütörtök, 10:49 (#)

zene füleimnek eszpee :))

én is csak azt bántam, hogy nem előbb léptem meg a váltást.

39

robi, 2009. november 12. csütörtök, 11:30 (#)

Nekem a legfurább az volt, hogy kb minden ugyanúgy (de inkább jobban) működik az osx alatt, mint ubuntuban. Ugyanazok a felületek, workflow-k, asszociációk, sőt még a problémák is ugyanazok (flash stb). Mondjuk ez inkább azt jelenti, hogy gnomeos fejlesztők remekül tudnak másolni :) Mindenesetre a safari engem is megvett: azt eddig is tudtam, hogy gyors, de hogy a firebugot verő developer toolja van, az egészen meglepő volt.

Viszont aki a magyar billentyűzet kiosztást kitalálta osx alatt, azt agyon kéne ütni (bár már megszoktam).

40

Boca, 2009. november 12. csütörtök, 11:53 (#)

OFF: az Ubuntuban a Pref/Admin azon múlik h az adott beállítás csak a userhez kötött (pref) vagy rendszerszintű (admin). Innen nézve már elég logikus.
A váltást hasonló okokból már én is megléptem, igaz Ubuntu irányba. Az Apple szoftver és licensz politikája sajnos tényleg nem vonzó, a hardver viszont jó.

41

Author Profile Page eszpee, 2009. november 12. csütörtök, 12:10 (#)

OFF: Köszi, na, már megérte félrekanyarodni. :)

42

nyelv-ész, 2009. november 12. csütörtök, 15:28 (#)

Ha már homár: avchd 1920x1080 felbontással megy-e mekken? Nem szerkesztés, hanem csak a sima lejátszás.

Épp most futottam bele abba, hogy az általam eddig nagyrabecsült vlc és mplayer sorra hasalnak el rajta, a májkroszoftos windows media player-t meg már nem is merem említeni.

43

Author Profile Page eszpee, 2009. november 12. csütörtök, 15:35 (#)

Nem tudom, nincs ilyen fájlom...

44

Zed, 2009. november 12. csütörtök, 17:26 (#)

grat. :)
thinkpad buziként nekem csak a windows -> ubuntu váltást sikerült megjátszottam úgy 4 éve.

45

Zeusz, 2009. november 12. csütörtök, 18:19 (#)

ervin: Trados megy, SDLX megy, WordFast megy. Virtualizált XP alatt, természetesen. Te milyen CAT-et használsz még?

Ha a virtualizáció mégsem barátod, akkor BootCamp alatt felpakolsz egy (put your favourite Windows OS here), és kész. Natív Wines gépet csináltál.

46

N-drew, 2009. november 12. csütörtök, 19:13 (#)

Én is szemeztem egy időben a Mekkel, csak anyagilag nem bírom, és nehéz olyan használt cuccot találni, ami már jó, és még nem drága. Mert egy régi Mac-júzertől tudom, hogy a korábbi OS-ek azért nem voltak a legjobbak. Korántsem..
Részemről maradok az Ubuntunál. Kezdik helyrepofozni. A KDE eleve szeret összedolgozni a saját fajtájával, csak a 4-es széria nekem marha lassú... Szóval van open source téren is fejlődés azért, viszont ha valaki szereti a rendet, nem telepítget agyba-főbe (meg pénze is van rá), akkor inkább Mac.

47

Author Profile Page ervin, 2009. november 12. csütörtök, 21:09 (#)

Zeusz, köszönöm a híreket, akkor ezek szerint történt némi előrelépés. A felsoroltakon kívül ugyan használnom kell még néhány másik eszközt is, de az SDLX-Trados vonal a legfontosabb.

Akkor a következő válaszútnál ez már nem lesz akadály, pláne, ha közben eszpee tartósan jókedvű marad a nászút után is. :)

48

Zeusz, 2009. november 12. csütörtök, 21:19 (#)

ervin: Egy a foglalkozásunk: fordítók vagyunk. A fordításhoz hardveres szinten pedig erőforrások nem kellenek. Ha leegyszerűsítjük a dolgot, akkor tulajdonképpen szöveget szerkesztünk. Ez azt jelenti, hogy virtualizált környezetben tulajdonképpen röccenés nélkül futtathatjuk kedvenc XP-nket, és arra feltehetjük a kedvenc CAT-eket. Egyik sem egy erőforrászabáló godzilla. Én három éve nyomom virtualizált XP-n Tradossal és a többiekkel. Ugyanúgy megy, mintha natív gépet használnék. Sőt. Az engem foglalkoztató iroda által kiadott Kensington hűdebiztonságos Data Travellerrel loggolok be a céges terminálba, ami szintén virtuális környezetet ad. Miközben nekem az XP-m is virtualizált környezet. Mi ez, ha nem a teknika csimborasszója?

BTW, én három éve vagyok nászúton. Kisebb glitch-ekkel ugyan, de a korábban arcomba barázdálódott un. "felhasználói ráncoktól" megszabadultam.

49

ninja, 2009. november 14. szombat, 12:21 (#)

Srácok, van Chrome OS X-re: http://www.manu-j.com/blog/download-updated-native-google-chrome-for-mac-os-x/230/

50

bangkok charlie, 2009. november 18. szerda, 09:36 (#)

Fél éve én is lecseréltem a régi laptopot, az elv ismerős itt is: lakásba desktopot, mocorgáshoz netbookot vettem. Szóba sem kerülhetett a Mac, természetesen. 22-es monitorral, erős, gyári PC, 300 euróért. Megvan a netbook is, 300 euró, 11,6" képernyővel, ami nem is annyira pirinyó, ellenben mindössze 1 kiló és vidáman hurcolászom tengerpartra, medence mellé. A teljes beszerzés így 600 euró volt. Az iMac itt Bangkokban is 1100 euró. Ja, és nem vagyok Mac ellenes, de nem érdekelnek divathullámok, s aki nagyobb ős maces volt nálam, az festi magát. :)


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork