Hozzászólások | Szólj hozzá! | Rovatok és keresés
stsmork cikke a TWIO rovatból, 2003. november 10. hétfő, 01:16
Ha hinni lehet a krónikáknak, a tizenhatodik századi Londonban létezett egy obskurus vallási szekta, amelynek tagjai imádatuk tárgyául a káposztát tették meg. A kor szellemének megfelelően a szekta titokban tartotta gyűléseit, valamelyik taverna hátsó helyiségében. Mindez sok évvel a mágneskártyás beléptető rendszerek felfedezése előtt történt, ezért a káposztaimádók sajátos „low tech” megoldással biztosították, hogy ne férkőzhessenek kémek közéjük. Az ajtóba fúrtak egy lyukat, amelyen át a belépni kívánó személy bedugta az orrát. A belső oldalon álló ellenőr gyertyával rávilágított az illető testrészre és ellenőrizte, hogy megtalálható-e rajta a szektatagok titkos jele, egy parányi, tetovált fekete pont. Sikeres autentikáció esetén az ajtó kinyílt, a hitelesített káposztaimádó pedig belépett a szentélybe.
Jaj volt azonban az ál-káposztaimádóknak! Az ellenőr másik kezében ugyanis egy éles kést tartott, aminek segítségével lehámozott egy réteg bőrt az illetéktelenül belépni kívánók szaglószervéről. Nem is csoda, hogy a király nehezen talált önkénteseket, akik hajlandók lettek volna a káposztaimádók ellen kémkedni. Mindenki inkább valami kevésbé fontos feladatot szeretett volna vállalni, ami lehetőleg nem jár orrbőrvesztéssel. Innen a szólás: it’s no skin off my nose, ezt arra mondják, ha valami lényegtelen, érdektelen valaki számára.
Izgalmas történet, sajnos egy szó sem igaz belőle. Az Oxford English Dictionary 1926-ből jelzi az idióma első említését, vegetáriánus szektákról pedig szó sincsen. Ha másra nem is, arra jó a mese, hogy megjegyezzük róla a szólás jelentését.
Van azonban egy másik történet, amely szintén egy ajtóba vágott lyukkal kapcsolatos. Ez a krónikák szerint (ezek most másfajta krónikák, egy cikkben csak egyszer lódítok!) 1492-ben történt Dublinban, a Crist Church katedrálisban. Valamilyen okból kifolyólag hajba kapott két nemes: Earl of Kildare és Earl of Ormonde. Amikor a vita kezdett a tettlegességig fajulni, Ormonde grófja kísérőivel a katedrális egyik helyiségébe menekült, és magára zárta az ajtót. A felek végül szóban kiegyeztek, ezt azonban kézfogással is meg kellett pecsételni. Mivel Ormonde még mindig félt előjönni a menedékéből, baltával lyukat vágtak az ajtón, hogy a két gróf kezet tudjon rázni egymással. Earl of Kildare a nyílásba dugta a kezét, - ami nem volt teljesen veszélytelen dolog, elvégre éles kések is várhatták volna a túloldalon, ő azonban vállalta a kockázatot - megalkotva a chance my arm idiómát, amely annyit tesz: megreszkírozni valamit, megkísérelni valamilyen kockázatos vállalkozást. A kézfogás létrejött, az ajtót pedig eltették emlékbe, és azóta is mutogatják a Dublinba tévedt turistáknak.
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork
Hozzászólsz?