Hozzászólások | Szólj hozzá! | Rovatok és keresés
stsmork cikke a TWIO rovatból, 2004. június 14. hétfő, 00:07
Kardos G. György egyik regényében találkoztam előszőr ilyen mondatokkal: A fellahok magukra maradtak, és féltek. Volt három Vickersük, és amikor lőttek a Vickersekkel, kevésbé féltek. De mi a franc az a Vickers? Eddig csak a Vickers-féle keménységmérési eljárásról hallottam, de azzal aligha tudnak az arabok lőni.
Rövid guglizás után kiderült, hogy a Vickers egy nagymúltú brit fegyvergyár, amit ugyan korábban is tudtam, azt viszont nem, hogy így hívták az első világháborúban az általuk gyártott géppuskát. A katonai zsargonban szokásos, hogy az egyes fegyvertípusok megnevezésére gyártóik nevét használják, és ha az ember nem ismeri ezeket, akkor elég nehéz kiigazodni, amikor – ezt ugyancsak Kardos G. György írja – "megszólalnak a Spandauk". (...A Vickers német megfelelője, mint ezt később megtudtam.) A fentieken felindulva megosztom most veletek a Seven Pillars of Wisdom című könyv olvasása közben felszedett ismereteimet, hátha hasznát veszitek:
Kezdjük azzal, hogy a katonának nem puskája van, hanem Lee-Enfieldje, amit még service rifle-ként is emlegetnek. Ez lényegében ugyanaz, mint a németeknek a Mauser, nekünk pedig a Manlicher, csak a gyártó más. Afrika és a Közel-Kelet törzsei még jó sokáig az 1918-ban feleslegessé vált Lee-Enfieldekkel kaszabolták egymást, egészen addig, amíg az ötvenes években új korszakot nem nyitott Kalasnyikov elvtárs találmánya.
A golyószóró neve Lewis vagy Hotchkiss (utóbbit a franciák használták), az aknavetőé Stokes; a nevek annyira rajta ragadtak ezeken a fegyvereken, hogy a könyvben még a kiképzőtisztek is róluk kapták a becenevüket: a golyószórók kiképzőjét "Lewis"-nak, az aknavetőkét pedig "Stokes"-nak hívták.
Különös módon a páncélautó az egyetlen fegyver, amelyet gyártó nélkül, egyszerűen csak armoured car-ként emleget az író. Valószínűleg az itt látható kezdetleges modellről van szó; ezekből szállított Anglia nagyobb mennyiséget Oroszországnak, s ezért köszönnek vissza ezek a járgányok az 1917-es forradalom fényképein.
Némi agymunkát igényelt míg rájöttem, hogy a tender is jármű, amint látható, teherautóról van szó, ilyenen utazott T. E. Lawrence amikor épp nem tevegelt. Az viszont végképp meghaladta a képességeimet, hogy a következő kódnevekben megtaláljam a közös szálat: DE 12, Bristol, Handley-Page és DH 9, pedig a megfejtés (utólag) egyszerű: ezek mind repülnek.
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork
Hozzászólsz?