Hozzászólások | Szólj hozzá! | Rovatok és keresés
stsmork cikke a TWIO rovatból, 2005. március 29. kedd, 00:26 | 1 hozzászólás
Szokás volt a cégnél, hogy egy-egy termék elkészültét megünnepelendő, úgynevezett release party-t rendeztek, ahová meghívták a terméken dolgozó valamennyi munkatársat. Az ilyen partik aztán rendesen csoportos hányásba torkollottak, lévén hogy az ír munkatársak zöme, ideértve a lányokat is, az alkohollal előidézett gyors eszméletvesztésben látta a földi paradicsom kiteljesülését.
Valószínűleg ezen a színvonalon szerettek volna emelni valamelyest, amikor az egyik ilyen bulit nem a közeli kocsmában, hanem a városban szervezték, ahol a tervek szerint Bjorn Again nevű ABBA-imitátor zenekar koncertjét hallgattuk volna meg, minekelőtte megvacsoráztunk volna. Egész pontosan azt írta a menedzserünk, hogy dinner will be served at 8pm.
Hét körül meg is érkeztünk a helyszínre, az egyik munkatársammal sikerült egy viszonylag kedvező pozíciójú asztalt kifogni, ahonnan szemmel lehetett tartani a konyha kijáratát. Vettünk egy-egy korsó sört és korgó gyomorral vártuk, hogy miféle vacsorát terveztek nekünk és főleg hogy mikor fognak kirukkolni vele.
Háromnegyed nyolc körül megjelent két pincérnő egy-egy jókora tálcával, ami fogpiszkálókra szúrt szendvicsfalatkákkal volt megtöltve. Finger food az ilyesmi becsületes angol neve, mert evőszeköz sem kell hozzá, csak simán két ujjal megfogva be lehet emelni. A munkatársam még reménykedett, hogy ez csak az előétel lesz, de én akkor már tudtam hogy bölcs menedzsereink ismét egyszerre próbáltak bőkezűek lenni és takarékoskodni, és az egész harminc-valahányfős társaságnak összesen annyi ennivalót szántak, amit ezen a két tálcán látunk. Gyorsan lenyúltunk annyi fogpiszkálót amennyi a markunkban elfért és vártuk a folytatást.
Folytatás helyett váratlanul leoltották a villanyt, felgyújtották a fényszórókat színpadon és kezdődött a show. De milyen! Színvonalban alulról közelítették egy átlagos tanyasi általános iskola amatőr zenekarának színvonalát, egyedül talán önbizalomban múlták őket felül, egyébként teljesen megalapozatlanul. Meg is lógtunk a második szám után, hogy elérjük még az utolsó buszt.
Maradt még egy kis időnk a busz indulásáig, így az est gasztronómiai mélypontjaként ettünk egy hamburgert a Burger Kingben. Másnap viszketett a tenyerem, hogy írjak egy levelet a menedzsernek, megköszönve a tegnapi estét, ahol alkalmam nyílt angoltudásom bővítésére, amennyiben is új jelentését ismertem meg a „dinner” szónak. De aztán lebeszéltem magam, aki ilyen szarrágó, az őszintén és meggyőződésből az; talán meg sem értette volna, hogy mi fáj nekem, amikor tegnap este az éhgyomorra elfogyasztott alkoholtól mindenki olyan jól érezte magát, hogy négykézláb támolygott haza?
, 2005. március 31. csütörtök, 16:32 (#)
Az Antilévénhogy Brigád rögtönítélőszéke összeült és éhgyomorra elkövetett fingerfood általi halálra ítélte stsmorkot.
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork