Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53884 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Wurst

stsmork cikke a TWIO rovatból, 2006. július 21. péntek, 09:30 | 3 hozzászólás

Gyerekkoromban édesapám töltötte be a családban az idegenvezető, fordító és tolmács szerepét. A gimnáziumban németül és franciául is megtanult, előbbit kelet-németországi nyaralásaink során, utóbbit a Pif című újság képregényeinek (némi fülrágás árán történő) fordításánál lehetett kamatoztatni. (Az valahogy sosem merült fel bennem, hogy akár én is elkezdhetnék nyelvet tanulni. Nem éreztem elég nagynak magamat a feladathoz.)

Különösen a német nyelvnek láttuk nagy hasznát, amikor különféle váratlan útfelbontásokon és hiányosan táblázott terelőutakon kellett keresztülverekednünk magunkat a néhai Német Demokratikus Köztársaság útjain. (Egyszer, amikor már végképp nem tudtuk, hogy merre járunk, megálltunk és megkérdeztünk egy öreg bácsit, aki azt mondta, hogy nagyon bonyolult odajutni és nem tudja elmagyarázni, de épp ő is arra megy, ha elvisszük, akkor szívesen beül hozzánk és mutatja az utat. Elvittük, különben még most is ott bolyonganánk valahol Drezda határában.)

Egyetlen alkalom volt csak, amikor még édesapám is egy pillanatra zavarba jött: Berlinben történt, egy meleg nyári napon. Valami parkban álltunk sorba a büfé előtt, és körülöttünk mindenki sört ivott, meg valami helyi specialitásnak számító duci kis kolbászokat majszolt, mustárba mártogatva. Amíg a sorban állt, azon gondolkozott, hogy vajon mi a neve ezeknek a se virsli se kolbász micsodáknak, amit mindenki eszik. Aztán úgy döntött, az a nyerő stratégia, ha a kihallgatja, hogy az előtte lévő mit kér. Nos, amikor a sorban előtte álló helybeli az ablakhoz ért, kicsit behajolt rajta, és Goethe megszentelt nyelvén a következőket közölte az árussal:

Vaú-vaú! Röff-röff!

Már legalábbis édesapám így értette. Az eladó viszont úgy néz ki, pontosan tudta, hogy miről van szó, mert akkorát bólintott, hogy majd elgurult a feje, majd térült-fordult és hozta is a kis papírtálcán a kolbászokat. És akkor eljött a nagy pillanat, miránk került a sor, hogy kérjünk mi is két pár vaú-vaú-röff-röff-öt. Az utolsó pillanatban a papám úgy döntött, hogy hátha mégis egyszerűen csak wurst-nak hívják. Ezt a szót használta, és simán kiszolgáltak minket, azt pedig azóta sem tudjuk, hogy ezeknek a duci kolbászkákat vajon hogyan nevezi a berlini dialektus.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (3)

1

nyelv-ész, 2006. július 21. péntek, 10:28 (#)

Nyilván hundschwein... (anglofilok kedvéért: dogpig).

2

Author Profile Page Karaj, 2006. július 21. péntek, 13:48 (#)

Sokáig füleltem a német villamoson, hogy mi a bánatot recsegnek időnként két megálló között, míg végül erős koncentrálás és logikázás után sikerült kihámozni, hogy mit mond: "Der Zug hält nur bei Bedarf". Később az asszony nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy márpedig azt mondták, hogy subidubidá. Az a durva, hogy tényleg így hangzik :)

3

nyelv-ész, 2006. július 21. péntek, 22:20 (#)

Képzelem, hogy egy német turista mit birkózik a kéziszótárával a szentendrei HÉV-en utazva, mikor Árpád-híd előtt egy női hang másfél percig magyarázza, hogy metrófelújítás miatt merre érdemes kerülni. (További pikantéria, hogy a nagykörúti 4/6 villamosokat ajánlja buzgón.)


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork